Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

À nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február lw 26-án, csütörtökön. 281 volna költségvetést szerkeszteni. Nem voltam hajlandó elfogadni ezeket a kifogásokat azért, mert hiszen épugy, mint most, aranyalapon már régen lehetett volna költségvetést létesíteni. Ami azt a tételt illeti, hogy addig, mig a deficit fedezéséről előre gondoskodás nem történt, nem szolgálhattunk költségvetéssel, —arra vonatkozólag csak az a megjegyzésem, hogy hiszen ez a költségvetés is deficites, még pedig, ha összehasonlítom más európai államok deficitjével, aránylag elég magas deficittel végződik. Hiszen, ha az év első felében sikerült is a deficitet az ország saját erejéből eltüntetni, abból még nem következik, hogy az év második felében sikerülni fog ugyanezt keresztülvinni. Kérdés, hogy a magánháztartás ki fogja-e birni azt a nagy teherpróbát, amelyet ez a költségvetés és a szanálási akció a vállaira rak. Én a magyar aranykorona alapjára hoztam 10 európai állani költségvetését és ebből a szempontból mondhatom, hogy a deficit öszszege tekintetében meglehetősen vezetünk. E 10 állam közül Nagy-Britannia költségvetése 45 millió magyar aranykoronának megfelelő felesleggel zárul. Lengyelország szintén 24 millió felesleget mutat ki. A költségvetési egyensúlyt tartja Jugoszlávia, Románia, Németország és Oroszország. Ellenben a 10 állam közül a deficit nagysága tekintetében 99 — mondjuk kereken 100 — millióval vezet Magyarország, utánunk jön Csehszlovákia 94 millióval, azután Ausztria 43 millióval és Törökország 13 millióval. De nemcsak abszolúte véve nagy a mi deficitünk, hanem relative is. Ha ezt az egyes deficitet felosztjuk az egyes állampolgárokra, azt fogjuk találni, hogy ennek a deficitnek fejkvótája 12 és fél aranykorona, mig Csehszlovákiában ez a fejkvóta 6.8 korona, Ausztriában pedig 6.4 korona. Ha mármost tekintetbe vesszük, hogy egy családfentartóra átlagban három eltartott tartozik, akkor ezt a 12 és fél koronát voltaképen — a családfentartő kvótáját is tekintetbe véve — néggyel kell szoroznunk és eszerint ötven aranykorona deficit esik egy évben egy-egy családfentartóra. Ez súb^os, ha tekintetbe veszszük, hogy ennek a felét, mely az első félévre esett, ahelyett, hog*y a népszövetségi kölcsönből merítettük volna, áthárítottuk a magángazdaságra, mert ezt már be is szolgáltattuk. Kénytelen voltam ezt felemliteni azért, mert azzal a kéréssel fordulok az igen t. pónzügyminister úrhoz, méltóztassék azt a jószándékot, amelyet eddig minden felszólalásába]] elárult a magángazdaság iránt, a jelenlegi adóbehajtásoknál is gyakorlatilag kimutatni. Az adókulcsok — sajnos — nálunk progresszivitás tekintetében néha talán túlszigoruan alkalmaztatnak, s a progressziót túlkorán kezdik. Itt van pl. a jövedelemadó, amelynek tételeit az 1924 : IV. te. állapítja meg akként, hogy a jövedelemadó évi 800 aranykorona minimumnál 1%-ban állapítandó meg, azaz 8 koronában, 200.000 aranykorona jövedelemnél pedig a maximumban, vagyis 40%-ban. E törvény végrehajtását akként eszközölték, hogy 801 koronánál már nem 8 korona a jövedelmi adó, hanem 11 és fél, vagyis 1% helyett %%% már az első progresszivitás. Ez a fokozás azután akként ment, hogy végül a maximum nem 40%, hanem 44.6% lett. Ha már most tekintetbe vesszük azt, amit Miguel orosz pénzügyminister, a jövedelemadó irodalmának atyja, a jövedelemadóról irt ilyen értekezésében mondott, hogy „a jövedelemadónak azonban 5%-nál magasabbnak nem szabad lennie", es wäre „untunlich" magasabb kulcsot alkalmazni, ahogy Miguel ezt mondja, mert különben Összeroskad az egész rendszer, ugy érdemes a revízió kérdésével foglalkozni magyar szempontból is. Annál is inkább érdemes, mert hiszen én, a magam részéről, a kincstári haszonrészesedést például a házhaszonrészesedésnél szintén olyan dolognak tekintem, amelyet a jövedelemből vagyunk kénytelenek fizetni, mert hiszen az a háztulajdonos voltaképen csak adóbeszedője a,z államnak és ő rajta keresztül fizetik be ezt az adót a lakók. Ez a kincstári házhaszonrészesedés, amely a mostani költségvetésben 14.4 millióval van fölvéve, 1926-ban már 36.6 millióra fog emelkedni, s ugyanakkor a jövedelmi adó 55 millióra. Látjuk tehát, hogy itt milyen nagy megterhelés vár még az adózókra ezen kincstári haszonrészesedés tekintetében. Ha. ennek a kvótáját, csak hozzávetőlegesen mondva, a jövedelem 15%-ában veszem fel, akkor az a maximális tételnél 44.6+15%-ára, összesen tehát 59.6%-ára megy fel. Az én tiszteletteljes kérésem az, hogy méltóztassék az 1920 : XXIII. te. 112. §-ának végrehajtását elrendelni, mert hiszen nem lehetséges az, hogy az az adózó polgárság ilyen nagy adókat viseljen. Az államnak épen olyan érdeke, mint a magángazdaságnak, hogy a magángazdaság megerősödjék, mert csakis erős magángazdaság vállai bírhatják el azt az erőpróbát, amelyet ez a szanálási törvény reá hárít. Sajnos, ezeket a próbákat még csak súlyosbitja az adóknak aranyalapon való számítása. Az aranyalapon való számolásra csak egy példát leszek bátor a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni. Ha valaki abban a szerencsés helyzetben volt 1923-ban, hogy 700 millió korona jövedelme volt, akkor aranyalapon ennek az embernek a következőkép számították ki az adóját: Először is 3500-as osztószámmal elosztották a 700 milliót, kijött tehát 200.000 aranykorona. A 200.000 aranykorona alapján megállapították az adóját 88.000 aranykoronában. Ezt megszorozták 17.000-el és így az összeg kitesz 1.496.000.000 koronát. Akinek tehát 1923-ban 700 millió korona jövedelme volt, ezen adókulcs és az aranyalapon való számítás alapján 1.496,000.000 korona adót tartozik fizetni. Nem hiszem, hogy sokan lennének, akik aranyalapon lettek volna képesek jövedelmüket erre az esztendőre áthozni ós így az aranyalapon való megadóztatásnál fölmerül az a tiszteletteljes kérésem, hogy méltóztassék — ha nár a múltra nézve nem lehet — legalább a jövőre nézve* megakadályozni ezt, hogy az a magángazdaság, amely már annyi vért és erőt vesztett .a múltban, a jövőben is köteles legyen ehhez hasonló adókat fizetni, mert hiszen sajnos az 1923. évi VII. te. 19. §-a ugy intézkedik, hogy amíg az ujabb adókivetés az uj esztendőben meg nem történik, mindaddig, az előző év adója alapján vagyunk kötelesek negyedévenként az adót befizetni. Minthogy pedig már erre az esztendőre nem azok az osztó- és szorzószámok vannak érvényben, mint amilyenek 1923-ban. hanem valószínűleg a 15-ezres osztó- és 17-ezres szorzószámok, ennélfogva olyan egyéneknél, akiknek jövedelme ugyanannyi volt 1924-ben, mint 1923-ban, adó fejében az idén már csak cea egynegyed része lesz fizetendő annak, mint amennyit kellett a múlt esztendőkben fizetniük. Móltányos tehát, hogy megtörténjék az az intézkedés, hogy ilyen esetekben az adózó polgároknak ezen plusz K-részénél halasztás adassék