Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-382

A nemzetgyűlés 382. ülése 1925. évi február hó 26-án, csütörtökön. 273 dott arra, hogy egyes emberek a konjunktúra következtében vagyonilag fellendüljenek, viszont mások tönkremenjenek. Ott vannak például az árvaügyek, községi ügyek. A kerületemben megtörtént nem egy helyen, hogy egyegy kisember, akinek pár hold földje van, aki érezte, hog*y életének vége közeledik, végrendeletet csinált. Végrendeletében elosztotta vagyonát gyermekei között olyan feltétellel, hogy a Jánosé lesz a birtok, aki tartozik a három gyermeknek fizetni ennyi és ennyi ezer koronát. Békében az az ennyi és ennyi ezer korona megfelelt a vagyonrész tényleges értékének. Most a végrendeletet végre kell hajtani, az a bírósághoz kerül, közben elköltenek egy csomó pénzt, és előáll az a helyzet, hogy egynek kezében marad meg a vagyon, mert hiszen pár ezer koronával a végrendelet értelmében ki lehet fizetni a testvéreket. Ezen a téren azt szeretném elérni, hogyha már a valorizációs törvény késedelme miatt sok ember tönkrement, teremtsünk igazságot. Hisz az egyháznak is kell adót fizetni, azt is be kell hajtani, ha esedékessé válik s azt is kifizetik pár ezer koronával. Ha a háború után következő időben ez a helyzet fennállhatott, ennek most már valami úton-módon végét kell vetni. A mezőgazdasági hitel kérdésével is szerettem volna foglalkozni, azonban előttem szóló képviselőtársaim már foglalkoztak ezzel a kérdéssel. TJgy látom azonban, hogy ez is csak hang és üres beszéd marad, mert régóta beszélünk már a mezőgazdateági hitel kérdéséről egészen hiába. Ha egy kisgazdának kidől a lova és nincs pénze, hogy másikat vásároljon, mehet akárhova, nem kap kölcsön egy hatost se, csak uzsorakamatra. Nem áll az, amit sokan mondanak. Magam is meggyőződtem róla, hogyha annak a borjukereskedőnek tizhusz millió koronára volna szüksége, az bemegy a bankba és mingyárt van személyi hitele. Ez a kérdés is szabályozást és gyors elintézést kivan, mert ott tartunk, hogy hitelért kell könyörögnünk, mert nincs pénz a ládafiában, amint hogy nem is volt. Felszólalásomnak épen az a súlypontja, hogy ezeket a szekatúrákat, amelyekre rámutattam, amennyiben utódja Van az igén t. pénzügyminister urnák hozzá, a legrövidebb idő alatt szabályozzák. Bizom benne, hogy ezt meg fogja tenni, és be fogja látni, hogy ez nemcsak a mi érdekünk és az igen t. pénzügyminister ur érdeke, de ezt kívánja maguknak a tisztviselőknek érdeke is. Ezt kivánja, mert hiszen ilyen eljárások után nehéz ezt az igazságtalanságot megértetni a publikummal. A közönség: általánosságban veszi ezt a kérdést és bizonyos gyűlöletet kezd táplálni a tisztviselőkkel szemben. Hiába kezdem magyarázni sokszor, hogy indokolatlanul támadják őket, de sajnos, a nép felfogásával szemben igen nehéz és bajos állást foglalni. A lisztviselők érdeke is ezt kivánja. Ha van köztük olyan, aki szándékosan gyötri a közönséget, az ilyet igyekezzenek maguk közül kiközösiteni, jó útra téríteni, hogy az a harmónia, amely a közönség és tisztviselők között a háború előtt fennállott, újra meglegyen. A kormányhoz pedig egy kérésem volna. A multkorában, mikor otthon jártam, egy közönséges kis parasztgazda tanácsot adott nekem, és azt én mos+ invábbitom az igen t. pénzügyminister úrhoz és a kormányhoz is. Mikor ez az ember panaszkodott előttem, azt mondotta; tudom jól, hogy a kormány is nehéz helyzetben van és nem tehet meg mindent. ^Egyszer, mikor a kalapács a kezemben volt és a szög fejére akartam ütni, saját körmömre ütöttem. Ott állott a feleségem mellettem és én dühösen nekiestem, el kezdtem veszekedni vele, hogy miért beszélt, azért ütöttem én a körmömre. Mondja meg képviselő ur a kormánynak, hogy vegye kezébe a kalapácsot, üssön rá a körmökre, s ha veszekednek emiatt, «mondja az igen t. pénzügyminister ur azt, hogy azért ütött rá, mert mi beszéltünk. Mi vállaljuk ezért a felelősséget. Ebben a hitben a költségvetést általánosságban elfogadom. (Helyeslés jobbfelől) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Szabó József! Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy az előttem szólt kormánypárti képviselő ur fejtegetésével mindenben egyetérthetek. Egyetértek főképen azon kifogásaival, amelyekkel adórendszerünket illette. Magam is az általános vita során kifejezésre juttattam azt a felfogásomat, amelynek most az előttem felszólalt képviselő ur is hangot adott, tudniillik szóvátette adórendszerünk kuszált volta t^ annak sokféleségét és azt, hogy abban az adófizető magát kiismerni nem képes, és nem tudja sohasem, mennyi az az adókötelezettség, amelyet neki teljesítenie kell, mikor tett eleget kötelezettségének és mi az. amire számithat, s amit az államhatalom vele szemben mint követelést támaszthat. Kifejezésre juttattam azt is, hogy az az állam, ameliy olyan adózási rendszerre van felépítve, mint amilyen a mienk, egészségtelen s előbbutóbb kell, hogy összeroppanjon. A mi adózási rendszerünk — világosan megállapítható a költségvetésből —, főképen a fogyasztási adókra — de a forgalmi adókra is —, van felépítve, de a fogyasztási adóknál is főképen azok érvényesülnek, amelyek a szegény^ emberek számára nélkülözhetetlen közszükségleti cikkeket sújtanak. T. Nemzetgyűlés! Ahol ilyen adózási rendszerrel operálunk, ott feltétlenül kell, hogy egy katasztrófa következzék be, mert a fogyasztóközönség ezt az adózási rendszert elviselni nem lesz képes, mert a terhek olyan súlyosak, és a mindennapi életet annyira megnehezítik számára, hogy az életstandard, az életnívó napról-napra száll lefelé és lassanként egészen állati sorba kerül. Ebből kifolyólag nem osztozom abban a felfogásban, amelyet egyesek kifejezésre juttattak, hogy ez vagy az a társadalmi osztály nem birja az adózást elviselni, stb. stb. Én hibának tartom, hogy ezt a kérdést társadalmi osztályok szerint akarjuk széttagolni, mert itt nem arról van szó, hogy melyik társadalmi osztály milyen terheket visel, hogy milyeneket visel az agrárosztály, milyeneket az iparos, kereskedő, vagy lateinerosztály, itt egyet kellene csak nézni, azt, hogy a teherviselőképesség milyen és mekkora. Meggyőződésem igenis az, hogy a földmivesosztáliynál is a kisembereket sújtja főképen az adóteher. Ugyanez áll az iparosokra, a kereskedőkre, ugyanez a lateinere'kre, és épen ezért ezt az igazságtalanságot és aránytalanságot kellene a tisztelt kormánynak az adózás terén megszüntetn i e. T. Nemzetgyűlés! Amit Gaal Gaston t. képviselő ur mondott igen értékes és érdemes felszólalásában, hogy megjósolta már évekkel ezelőtt azt hogy a földbirtok nem lesz képes a rá kirótt adót megfizetni, és hogy az első években duzzogva bár, de meg fogja fizetni, később, a harmadik és negyedik évben már nem fog fizetni, most már elérkeztünk a negyedik esztendőhöz, és ő megjósolja, hogy a földadó nem fog befolyni (Bud János pénzügy* minister: Befolyik!) és hiába fog megtenni a pénzügyi kormányzat mindent, mert végeredményében vármegyéket, községeket elárverei' tetni nem lesz képes. Ugyanakkor mondja