Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

A nemzetgyűlés 380. ülése 1925. évi február hó 20-án, pénteken. . 197 kább, akármennyire méltatlanok vagyunk is ennek a névnek az említéséhez, Dante pokolbeli látomásai tükröződnek bennünk, mert mi a magyar élet keserves; rettenetes pokoli valóságait látjuk és amellett érezünk — néhányan talán, de kötelességünk ehhez ,az érzéshez tartani magunkat^— valami olyan küldetést, amely lehetetlenné teszi számunkra, hogy egységet teremtsünk a megalkuvók és a meg nem alkuvók között. Én lennék a legboldogabb, ha itt ma nagy magyar egység lenne lehetséges. Nem rajtunk múlik ez, akiket sokszor szélsőségeseknek, túlzóknak neveznek, de akik iránt valamikor nagyon hálás lesz még ez az ország, amikor meg kell majd és meg fogjuk menteni attól az^ ujabb vörös pokoltól, amelybe egyébként már régen belejutott volna ez a nemzet. Én nem számadatok, nem aranykoronák és egyéb tételek dolgában kivántam hozzászólni ehhez a költségvetéshez; ezt feleslegesnek és reménytelennek is tartom, amióta hiábavaló egy ministernek és esetleg az ő egész ministeriumának minden jóakarata. Attól a perctől kezdve, hogy ez a kormányzati rendszer a külföldi kölcsön és a szanálás caudiumi igájába hajtotta fejét, ez a kormányzati rendszer épen ugy nem- rendelkezhetik önmagával és az ő esetleg legbecsületesebb nemzeti meggyőződésévek amint nem rendelkezhetik az a nemzetgyűlés sem, amelyet épen a szanálási javaslat elfogadásával a pénzügyi kérdések irányításából tulajdonképen tökéletesen kikapcsoltak. Mondom, az idő nem engedi meg, hogy részletesen kitérjek kultúrpolitikára, amelynek megvalósitásától remélném én azt, hogy ez az ország fel fog épülni és hogy itt egy xíj nemzedék számára új és más, becsületesetbb. szebb, boldogabb ország lesz. Nem kivánok beleavatkozni abba a vitába sem, amelyik elhangzott abban a kérdésben, hogy vájjon az egyetemek megtartandók-e és fejlesztendők-e, vagy inkább az elemi iskolai népoktatást kellene fejleszteni? Én elhiszem az igen t. minister urnák, hogy a maga részéről nemcsak az egyetemeket fejlesztené, vagy legalább is tartaná fenn, hanem szívesen csinálna nagyszabású elemi iskolai kultúrpolitikát is, ma azonban meg van kötve a keze. Más kérdés az, hogy ez a kormányzati rendszer miért köttette meg — talán jóhiszeműen — a maga kezét azokkal, akik ennek a nemzetnek hóhérai, akiktől a nyugateurópai műveltség hangoztatását nem vagyok hajlandó elfogadni, és amely külföldhöz nem vagyok hajlandó tartani sem magamat, sem ennek a nemzetnek bármely életnyilvánulásai mert külföld nem hivatkozhatik műveltségre, amelyik az ezeréves és történelmi Magyarországgal, a a nyugati civilizáció védőbástyájával szemben kannibalizmust tanusitott humanizmus helyett. (Igazi Ugy van! jobbfelől.) Én azonban mégis ugy érzem, hogy meg kell kérnem az igen t. kultuszminister urat arra, hogy mégis, amenynyit lehet, ezeken a kényszerű, szomorú kereteken belül, tegyen mear a magyar föld népének nevelése érdekében. (Helyeslés jobbfelől.) Nem versengésről van itt szó, hanem arról, t. Nemzetgyűlés és t. minister ur, hogy a legtöbb bajnak oka az volt és talán ma is egyik oka annak, hogy még a föld nénét is nagy kisértések tudják megkörnyékezni, hogy ez a nép nagy, elhagyatott gyermek volt évtizedeken, sőt hozzátehetem: évszázadokon keresztül. S ha vannak hibái s ha ma halljuk és olvassuk erről a népről, hogy önző, hogy nincsenek nagy öszszefogó szempontjai, hogy nem ért meg nagy összefüggő kérdéseket, akkor én kénytelen vagyok azt mondani — én, aki kabátos ember vagyok, de a nemzet egyetemes szempontjaihoz tartom magamat —, senki ezt a népet még a hibáiért se merje bántani, mert ha azok a hibák megvannak, azok nem annak a népnek hibái, hanem azoknak a hibái, akik elmulasztották hosszú évtizedeken keresztül egyfelől nagy, egészséges koncepciójú nemzeti politikával megnevelni a nemzeti szolidaritásra, s ami meg több: elmulasztották azt, hogy ennek a népnek, ennek a nagy gyermeknek, "amelynél jobb emberanyagot az Úristen nem teremtett (Úgy van! Ügy van!), a saját életükkel adjanak jó példát, minél vezetőbb pozicióban vannak. Mert minél magasabb helyre teremtett valakit az Úristen, annál többel tartozik az alacsonyabb helyeken levőknek s ha egyszer az a nemzet — nem általánosítok, csak a többségről beszélek, az ország szomorú politikai fejlődéséről — az ő vezető osztályaitól nem látott egyebet, minL amit látott, akkor a legkeveseb jogunk van attól a néptől venni rossznéven, hogy amikor épen arra törekedett, hogy azoktól a vezető osztályoktól eltanulja azoknak szokásait, magáévá tette rossz szokásaikat. A biblia szava áll az emberekre is: „Hogy ha az emberek nem beszélnek, megszólalnak a kövek!" Minden revoluciónak, minden felfordulásnak mindig az volt a hajtóereje, ha egy nemzet vezetőosztályai nem bizonyultak méltóknak a vezetésre, megfogyatkozott bennük a nemzet vezetésére való hit, erő, akarat és önzetlenség. S én, aki soha hitvány és felforgató forradalmi törekvéseknek szószóló embere nem vagyok, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy mindazok^ a revolúciós törekvések^ amelyek ezt a szegény földgömböt immár évek óta végigszántják, azok mind tulajdonképen szerencsétlen, elvetélt kísérletei voltak annak az akaratnak, hogy a népek hivatott igazi vezéreket kerestek maguknak. Más az, hogy ez a nagy, mélységében igaz törekvés legtöbbször elvetélt s még a régi s a hivatásra nem alkalmas vezéreket is rosszabb, sőt hitvány és a nép érdekeit hangoztató, de a népekre nézve gyilkos vezérekkel cserélte fel. Mikor én tartozom azzal a kijelentéssel, hogy a vallás- és közoktatásügyi tárca költ' ségvetését el nem fogadom, akkor egyúttal meg kell mondanom azt is. hogy teszem ezt nem annyira az igen t. kultuszminister ur személye és rendszere ellen érzett ellenszenvből, mint inkább abból a bizalmatlanságból, amely engem, az ellenforradalmi széliem alapján álló pártonkivüli keresztény képviselőt eltölt az egész kormányzati rendszerrel szemben. Ugyanakkor koncedálom azt is, hogy sok mindent, amit kifejtettem, akarva sem lehet ma megvalósítani amiatt a bizonyos külföldi kölcsön és szanálás miatt: de azért a külföldi kölcsönért és szanálásért s annak eredményeiért a felelősséget azokra háritom. akik ezt a talán jóhiszemű, de szerencsétlennek bizonyult koncepciót megvalósították. (Felkiáltások .jobbfelől: Vállaljuk!) Ez azonban nem ment fel az alól a kötelezettség alól, hogy ismételten megkérjem az igen t. kultuszminister urat arra, hogy a maga tárcájának keretében népoktatásunkon, középoktatásunkon és egyetemi oktatásunkon keresztül is tegyen meg minden lehetőt arra. hogy itt egy boldogabb és szebb Magyarország épülhessen fel. S én, aki az előbb azt fejtegettem, hogy a kultúrfölény maga nem elég, ha azt kard nem oltalmazza, kérem, hogy akár az egyetemi, akár a középiskolai, akár a legfelsőbb oktatásról van szó. annak az oktatásnak is vezető gondolata az 29*