Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-380

 nemzetgyűlés ß80. ülése Í92u. évi február hó 20-án, pénteken. Í87 nak tartom, rendkívülinek olyan értelemben, hogyha normális viszonyok között, Nagy­Magyarországon lennénk, azt nem óhajtanám, mert egy nemzetnek az áll érdekében, hogy mi­nél több művelt, kipallérozott feje legyen. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja eh) Ez a pedagógiai felfogásom, azonban nem lehet elzárkózni bizonyos szociálpolitikai meg­fontolások elől sem. Nem lehet elzárkózni az elől, hogy az ország kétharmadrésze elveszett és hogy erre a maradék Magyarországra be­özönlöttek az elszakitott országrészekből kiváló orvosok, mérnökök, gyógyszerészek és épité­szek, akiknek nem tudunk itt kenyeret adni, amikor tisztviselőket B-listára helyezünk. Kér­dem tehát, bölcs előrelátás lenne-e, Ba mi most nagy számmal nevelnénk olyan egyéneket, akikről előre tudjuk, hogy nem leszünk képe­sek őket elhelyezni és hogy azt a túltermelést igy csak tovább tudjuk fejleszteni és egy értel­miségi proletáriust fogunk nevelni. Azért mint rendkívüli eszközt addig, amig a magyar nem­zetnek társadalmi struktúrája beteges elválto­zásokat mutat, a numerus clausust nem nél­külözhetjük. Én igy nyilatkoztam mindig, sohase változtattam meg e nyilatkozatomat és ezen az állásponton vagyok továbbra is. Én azt hiszem, ez tiszta, világos álláspont, amelyet férfiasan már többször meg is mondtam. (He­lyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Herrmann Miksa! Herrmann Miksa: T. Nemzetgyűlés! Mél­tóztassék megengedni, hogy egy sokat vitatott kérdésben, az egyetemek kérdésében egészen röviden felszólaljak. Mingyárt meg akarom je­gyezni, hogy nem polémiái éllel, mert - nincs időm ahhoz, hogy ezt a bonyolult problémát rövid néhány perc alatt elintézzem. Annyit akarok mindössze megtenni, hogy tapasztala­taimból néhány felvilágosító szót fűzzek ah­hoz, amit eddig hallottunk. Teljesen osztom Meskó Zoltán igen t. képviselőtársam azon fel­fogását, hogy az analfabétaság ellen minden rendelkezésre álló eszközzel küzdenünk kell. Egész világos dolog az, hogy amikor azt hi­szem, 10 százalék írni és olvasni nem tudó em­berről van szó, olyan bajjal állunk szemben, amely a legsúlyosabb nemzeti kórok közé tarto­zik és amely ellen mindenféle eszközzel har­colni kell. Ne méltóztassék azonban elfelejteni •— különben kifejezésre is jutatta a képviselő ur ezt a gondolatot —, hogy a régebbi időkből származó mulasztásokról van szó. De nem volna igazságos azt követelni, hogy ilyen év­tizedes mulasztásokat rövid időn belül helyre hozzunk. Különösen pedig óva akarnék inteni attól, hogy abban a helyes törekvésben, hogy küzdünk az irni és olvasni nem tudás ellen, hogy mélyítsük és kiterjesszük a népoktatást, egyúttal olyan értékeket romboljunk, amelyek már megvannak. Nagy bajnak tartanám, ha az alatt a jelszó alatt, hogy tegyünk meg min­dent a népiskolák érdekében, ez az építés az egyetemek és az egyetemi oktatás .rovására történnék meg. Amely egyetemi oktatás pedig dicsőséges múltra tekinthet vissza és amelyet a jövő számára meg kell menteni. Ha már­most azt vizsgálom, hogy az adott körülmények között ténylee 1 olyan nagy aránytalanságok -vannak-e a költségvetésben, nekem objektive ítélve e kérdésre nemmel kell felelnem. A szám­beli adatok kissé különbözni fognak azoktól, amiket az előadó ur mondott, mert én nem a NAPLÓ xxx. brutto számokat vettem, hanem levontam az egyetemi kiadásokból a bevételeket és ekképen arra az eredményre jutottam, hogy a népisko­lai oktatásra igen tekintélyes percentszámot ál­dozunk, körülbelül 46 százalékát, tehát a bud­getnek majdnem felét, és körülbelül 15 százalék az, ami az egyetemi oktatásra jut. Szerény véleményem szerint nem az a baj, hogy azt a keveset, ami rendelkezésünkre áll, aránytalanul osztjuk meg az oktatás egyes ágai között. A percentuális megoszlás^ az én véleményem szerint körülbelül helyes, *és nagy eltolódások nem volnának lehetségesek az egész ügy károsítása nélkül. Egy pár egyetemi ka­tedra beszüntetése nem nagyon lendítene a népiskolák dolgán. A baj ott van, hogy az egész összeg, ami rendelkezésre áll. kevés, mert az egész összeg, amely felett a magyar állam rendelkezik, nem felel meg azoknak a kívánal­maknak, amelyeket támasztanunk kellene. Az adott viszonyokkal azonban számolnunk kell, s nem tudunk kieszelni semmit sem. ami hirtelen változtatást idézne elő. Nagy sérelmeket, nagy igazságtalanságo­kat, nagyon helytelen elosztásokat nem találok Nekünk törekednünk kell arra — és épen a kultuszminister ur az az ember, akinek ez a tö­rekvése sikerrel is jár —, hogy minél nagyobb kvótát biztosítsunk közoktatásunk számára. Igazi eredmények azoaban akkor lesznek, ha megjavul az egész ország gazdasági helyzete és az az én meggyőződésem, amelytől engem a mai nyomorúság eltántorítani nem tud, hogy mi most vagyunk a legmélyebb ponton és in­nen csak emelkedés következhet be. Amint ez be fog kövekezni — adja Isten, hogy minél előbb következzék be —. akkor fokozatosan gyógyíthatjuk azokat a kulturális bajokat, amelyeket sok joggal napról-napra hallunk emlegetni, de amelyeket nem lehet a kormány­zati rendszer rovására irni. A jövendölés hiábavaló dolog. Itf csak egy szükséges: hit ab ban, hogy jobb idők elé nézünk, és az a törek­vés, hogy mindenki a maga hatáskörében elvé­gezve a maga kötelességét, meg is valósítsa valamennyiünknek ezt az ideálját. (Helyeslés .jobbfelöl.) Ami magát az egyetemi oktatást illeti, abból az egy kiragadott példából, amelyre Meskó igen t. képviselőtársam hivatkozott — meg vagyok győződve, hogy nem rosszindu­latból hivatkozott reá, hanem azért, mert Ő point-ekkel tud és szeret beszélni — mondom, abból az egy példából, hogy egy tanár azt mon­dotta volna, hogy két zsidó gyerekért nem ér­demes Szegedre utaznia — ha' igaz is, talán el­szólás volt —, következtetéseket vonni a ma gyár egyetemi tanárság szellemére nézve egy­általában nem lehet. (Meskó Zoltán: Nem a zsidóra helyeztem a fősiílyt, hanem a kettőre! — Lendvai István: Igazad volt, amikor sokai­tad a két zsidót!) Az egyetemek hivatására szeretnék pár szóval rámutatni. Az egyetemek feladatát nem kizárólag a szakoktatásban látom, hanem sze­rintem az egyetemnek, különösen a mai ma­gyarországi viszonyok között három kardi­nális feladata van. Az első magától értetődően maga az oktatás, amely az idők folyamán sok vonatkozásban, nagyon helyesen, szakokta­tássá alakult át, mert hiszen pl. az orvoskép­zésnél nem követhetjük a teljes, általános tan­szabadságot, ott a hallgatóság érdekében bizo­nyos_ irányvonalakat kell kitűzni. Ez az, amit tulajdoliképen szakoktatásnak nevezőnk. He emellett Magyarországon hatalmas és a 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom