Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.

Ülésnapok - 1922-379

Ä nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön. 147 északon és délen, keleten és nyugaton felújuló kultúrharcnak divatos szellemét. A történelmi protestáns magyar egyházak helyzetüket ismerve, az elszakított területeken hagyva majdnem minden institúcióikat, egy általában nem versengenek semmi néven nevezendő hiu elsőbbségért. Versengtek a múltban és ezt a versengést igenis vindikáljuk magunknak most is, a jövőben is, hogy versenyezzünk a nemzeti gondolatért, a magyar kultúráért, akkor és annyiban, amennyiben ez reánkszorul, mert a magyar kultúrának a szinezetét, szivárványszerü harmóniáját épen a felekezetek versengése idézte elő. A nevelés terén a szerzetes gimnáziumok humanizmusa, az evangélikus líceumok és a református kollégiumok dogmatikus történelmi felfogása egymással vetélkedve szolgálta a magyar kultúrát és soha a világnézeti harcokat a múltban nem vitték be a nevelés institúcióiba. Neveltek egymással vetélkedve, de íentartották a világnézeti küzdelmeket az érett kor számára, és megóvták a fejlődő gyermeki lelket. Ellentétben ezzel, a modern irányzat az iskolára vetette magát, azt akarja meghódítani, mert tudja, hogy a gyermekek leikénél a rombolás sokkal könnyebben megy. Az az iskola és az a kulturmunka, amelyet eddig a magyar két nagy, protestáns egyház egymással vállvetve és a római katholicizmussal vetélkedve végzett, ma veszélyben van; veszélyben van, mert elvesztettük intézményeinket es az állam nincs abban a helyzetben, hogy azokat ma pótolja, hogy régi elvállalt becsületbeli kötelességét teljesitse, hogy a viszonosságot nekünk megadja. A törvényben ki van mondva a viszonosság és a tökéletes egyenlőség. A tökéletes egyenlőséget nem ugy értjük, hogy itt teljes egalizáció legyen, vagyonban vagy jövedelemben. A viszonosságot abban a tekintetben kívánjuk, hogy adassék meg a lehetőség arra, hogy az élő protestáns kultuszirányzat kibonthassa szárnyait és fellendülhessen. Ne szegessék el szárnyunk az anyagiak miatt. Tudunk várni, fogunk dolgozni mindaddig olyan erővel, amilyennel rendelkezünk, de azt a megértést, amellyel én vagyok a róm. kath. egyház iránt, kérem tőle is, hogy segítsen abban, hogy együtt munkálkodhassunk. Mert nem szabad elkeseriteni azt a két felekezetet, amely a legnagyobb gonddal küzdve éli a maga életét; inert az elkeseredés rossz tanácsadó és az elkeseredés az objektiv kritikától lassanként elzárkózik. Ha a kultusztárca költségvetését végignézem, nem tekintem azt a minister ur program..lának. Nagyon jól tudom, hogy az ő programja sokkal szélesebb, sokkal mélyebb volna, ha a pénzügyi szempont azt megengedné. Ez egy béklyók közt vergődő, a szanálási program által megkötött nemzet reális költségvetése, amelynél többet a nemzet ma nem adhat és ezért ezt a költségvetést bizalomból is, de mint objektiv kritikus is elfogadom, tudva, hogy ma ennél többet adni nem lehet. A jövőben azonban gondoskodni kell arról, hogy több adassék, legalább a teljes létminimum, mert a létminimumhányad logikai lehetetlenség. Engedtessék meg ezek után, hogy a számokat csoportositsam. 1914—15-ben a kultusztárca költségvetésének 133 milliójából a protestáns egyházak dologi kiadásaira fordíttatott 7 millió, amely arány szerint a mai költségvetésben erre ' 3,400.000 aranykoronát kellett volna forditani. Ezzel szemben fordíttatott 399.000 aranykorona, az előbbinek épen csak tizedrésze. 1912-ben az egyházi célok támogatására fordított dologi kiadások a személyi kiadásoknak 300%-át tették. Ez a természetes arány, amikor a személyi fizetésekben nem merül ki a tevékenység, hanem fizetésekkel a személyek eredménnyel szolgálhatják azokat az intézményeket, amelyeket a dologi kiadások életre hivnak. Most a dologi kiadások a személyi kiadásoknak 25%-át teszik. Más relációban mindig halljuk azt a gondot okozó problémát, hogy a tisztviselői fizetések mennyire emelkedtek és ez a teher lehetetlenné teszi, hogy a beruházások egyáltalában honoráltassanak. Méltóztassanak elképzelni olyan egyházi közigazgatást, amely személyi kiadásokra 75%-ot ad és a dologi kiadásokra pedig csak 25%-ot. A két protestáns egyház dologi kiadásai összesen 294.000 aranykoronával szerepelnek, vagyis 0-55% -aval a költségvetési összegnek. Egyáltalában nem akarok összehasonlítást tenni, a római katholikus egyháznak sem vagyonával, sem alapjaival, sem jövedelmeivel, de mégis elvitathatatlan, hogy a nagy történelmi fundált vagyonok ma olyan nagy értéket képviselnek ós olyan jövedelmet hoznak, amely a római katholikus egyházat azon a válságon, amely őt érte, keresztül segiti, vagy legalább is bizonyos mértékig pótolja a veszteségeket, vagy a pótlást lehetővé teszi. De ezzel szemben a két protestáns egyház mindent elvesztett, elvesztette még az abba vetett bizalmát is, hogy az állam az 1848. évi XX. tcikk-ben foglalt régóta vajúdó igéretét beváltja, tudjuk, hogy az állam ma a teljes kielégítésre nem képes, valamiképen azonban mégis^ gondoskodni kell azokról ,az intézményekről, amelyek megmaradtak, nehogy ugyanarra a sorsra jussanak, mint az elvesztettek. Mert ezen az utón vagyunk. Nem bírjuk fentartani sem iskoláinkat, sem más közintézményeinket. r Amint a mélyen t. előadó ur mondotta, az arány az állam számára a felekezeti iskoláknál megváltozott. Eddig az állam fizette a személyi kiadások 50%-át és 50%-át az iskolafentartó. Ma 75 és 25% az arány. Ez tény és való. De azelőtt az egyházak a dologi kiadásokra végeredményben az állami hozzájárulásból is költhettek, ma pedig az állami hozzájárulás a dologi kiadásoknál egyáltalában kimaradt s ez az oka .annak, hogy az egyházak ezeket az iskolákat fentartani nem képesek, mert elvéreznek a dologi kiadásokon. Nincs talán egy esztendeje, hogy ugyanebből a szempontból — hogy segítsünk a kultúrának — a magyar nemzet érdekében megszavazta a nemzetgyűlés, hogy a földbirtokreformnovella keretében gondoskodhatik a kormány arról, hogy egyes magasabb egyházi közületek és intézmények fundált jövedelemhez jussanak. Eddig ebben a kérdésben nem történt semmi. (Ugy van! a jobboldalon.) A magam részéről azonban egyenesen perhorreszkálom azt, hogy a földbirtokreformnovella eme intézkedése végrehajtásának neveztessék egyesegyedül az, hogy itt vagy ott egy középbirtok adassék, mint püspöki javadalom, néhány püspöknek, aminek folytán megszűnik a pénzbeli hozzájárulás. Ez számadási kérdés, mely azt a hitet kelthetné, hogy ezzel -kielégítették a magyar protestáns egyházak kulturszükségietét Ez végzetes tévedés. A nemzeti érzésnek alapszint és^ érzelmi alátámasztást egyesegyedül a vallási érzés ad. Vallási érzés nélkül a nemzeti eszme filozófia, elmélet, valami hideg, rideg, vagy talán csakis önző lokálpatriotizmus csupán. Alapot, szint neki a vallási érzés, a tra-