Nemzetgyűlési napló, 1922. XXX. kötet • 1925. február 17. - 1925. március 6.
Ülésnapok - 1922-379
A nemzetgyűlés 379. ülése 1925. évi február hó 19-én, csütörtökön, Scitovszky Béla, Huszár Károly és Zsitvay Tibor elnöklete alatt. Tárgyai : Megemlékezés Jókai Mór centennáriumáról. — Az 1924/25. évi állami költségvetés tárgyalása. - A külügyi bizottság benyújtja jelentéseit a Svájccal a békéltetési eljárás és választott bíróság tárgyában kötött szerződés becikkelyezésére szóló, — továbbá a Dunai Állandó Vizügyi Bizottság műszaki hatáskörére ós működésére vonatkozó szabályzat jóváhagyása tárgyában kötött egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában — A mentelmi bizottság benyújtja jelentéseit Drozdy Győző háromrendbeli, Vanczák János tizrendbeli, Csontos Imre, Gaál Endre és Bozsik Pál egyrendbeli mentelmi ügyében. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Bud János, gr. Klebelsberg líunő, gr. Csáky Károly, Vass József. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 55 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Csik József jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig: Héjj Imre jegyző ur. T. Nemzetgyűlés! A nagy centennáriumok sorozatában, amelyek múlt századbeli nemzeti renesszánszunk vezércsillagainak fényét . vetítik szomorú jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór születésnapjának századik évfordulója. 1825, a nagy termő esztendő, hintette planétájának sugarait a színmagyar Komárom nemesi hajlékára is, melyből fajunk Géniuszának egyik legcsodálatosabb megnyilatkozása indult világhódító útjára. A háromszázados letargiájából felébredt nemzeti léleknek a közélet különböző terein egymást követő fellángolása teszi ezt az esztendőt határjelzővé történelmünkben: az irodalomban Vörösmarty Zalán futásának megjelenése; társadalmi téren Széchenyi első fellépése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával; a politikában a nagy reformországgyűlés megnyitása. Az emlékezetes mozzanatoknak ez az összetalálkozása nemzeti életünk egyik legsajátosabb jellemvonására utal: irodalmunknak közéletünkkel való szoros kapcsolatára, mely a világ egy nemzeténél sem nyert olyan gondviselésszerű rendeltetést, mint a magyarnál, s eg> T Írónkat sem kisérte élete munkájában végig olyan híven, olyan gazdag termékenyítő erővel, mint Jókai Mórt. Onnan kezdve, hogy Petőfi oldalán egyik vezére a márciusi ifjúságnak, majdnem teljes hat évtizeden át úgyszólván pillanatra se szűnik . meg ragyogó tollával, ékes szavával kivenni részét annak a nagy korszaknak politikai küzdelmeiből, mely a rendi alkotmány romjain az uj Magyarországot megteremtette s Mátyás kora óta nem ismert virágzásra emelte. Bár zsenijében nem volt politikai hivatás, de zsenijének hivatása volt a politikában, sőt ennek a hat évtizedes történelemnek több, mint egy decenniumán át az egyedül lehetséges magyar politikának oroszlánrésze az ő tollának jutott. Hogy nagy kortársának, Petőfinek, tüneményes meteorpályája véget ért a segesvári csatatéren, épolyan felsőbb rendelés volt nemzetünk sorsában, mint az, hogy a vértanuságra proskribált Jókai géniuszának öröklobogásu pásztortüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombái között; ott gyűjtse maga köré a szétrebbent irói gárda maradványát a nagy politikai misszióra: megtalálni a költészet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivekhez, ébrentartani az elalélt betegben a feltámadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésében való bizodalmat. Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Az uj földesúr és egyéb müveinek hosszú sora megannyi politikai tett volt az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes tanúságtétel a közélet némaságában egy eltiport nemzet életjogáról, élniakarásáról, a magyar lélek elpusztithatatlan ő sereiéről. Mikor az a „tranquilla potestas" végre elérte az alkotmányos élet sorompóinak megnyitását, az 1861-iki országgyűléstől kezdődőleg, több mint négy évtizeden ál. minden országgyűlés tagja és egyik legszívesebben hallgatott szónoka volt a képviselőháznak. Alig merült fel fontos kérdés, amelyben fel ne emelte volna szavát, hogy megvédelmezze annyi vér és vihar után mégis kisarjadt termését a magvető munkának, melyben oly nagy része volt. Nem a nemzettől idegen hatalomban látta immár annak veszedelmét, csak a nemzeti élettel együtt felszabadult turáni átok romboló munkájától féltette az uj szabadságot, s annak letéteményesét: a fiatal parlamentarizmust, melyben a nagy idők nagy hagyományainak rajongó tiszteletével foglalta el a nemzet bizalmából kijelölt helyét. A 61-ediki felirati vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérnie engedett egy olyan országgyűlést, amelyben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik múlja felül a másikat a hazaszeNAPLÖ xxx. 17
