Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
A nemzet g y ülés 370. ülése 1925. oktatást. (Erdélyi Aladár: A magyaróvári akadémiánál lehetett volna segíteni!) Ha a közgazdasági egyetem nem is kerül nagyon sokba, a közgazdasági egyetem személyes kiadásai mindenesetre többe kerülnek, mint a mezőgazdasági főiskoláké. (Zsirkay János: Jó volna ez a pénz elemi iskolákra! — Meskó Zoltán: Elemi és tanyai iskolákra! — Zaj. —- Elnök csenget.) Nem osztozhatom egészen abban a nézetben, hogy alant kell kezdeni mindent, hogy az alsó szakoktatásból majd kifejlődik a felső, mert itt tulajdonkénen kissé fordított a viszony: megfelelő alsó szakoktatásra képes tanerőket felsőbb oktatás nélkül biztosítani képesek nem vagyunk. De mindenesetre azt hiszem, hogy Magyarország közgazdasága többet nyert volna, ha néhány középkorú, arra alkalmas embert megfelelő ösztöndijakkal elküldtek volna külföldre, hogy komoly tanulmányokat végezzenek, mint hogy itt nagy fölénnyel előadások keretében akarják a magyar fiatalság fejébe belepréselni mindazt, aminek befogadására ez a fiatalság nem is mutatott mindig megfelelő hajlandóságot, vagy szándékot, különösen a nagyvárosokban. Ez, azt hiszem, áll az akadémiákra is, mert ha a mezőgazdasági főiskolák vizsgaeredményét nézzük, azt kell látnunk, hogy ez is meglehetősen szánalmas. Mindenesetre az is szükséges, hogy a fiatalság lássa, hogy a tanári kar igazán tud is valamit és minden tekintetben megfelelő. Nem akarok itt egyes személyeket aposztrofálni. Tessék annak, aki e kérdés iránt érdeklődik, végigvizsgálni a g*azdasági szakoktatást tígy a közgazdasági egyetemen, mint a gazdasági főiskolákon és meg fogja látni a helyzetet. (Reischl Richárd: A gazdasági főiskolákhoz szó sem . férhet!) Ami azt illeti, hogy szó férhet-e a főiskolákhoz, vagy sem, ez mindenesetre az ig'ények szempontjából döntendó el, abból a szempontból, hogy ki milyen igényekkel lép fel a ; gazdasági főiskolákkal szemben. Én azt hiszem, | a gazdasági főiskolákkal szemben épen olyan igényekkel lehet fellépni, mint más tudomá- ' nyos főiskolákkal szemben és ha ebből a szempontból nézem a dolgot, merem állítani Reischl ; igen t. képviselőtársam ellenére, aid olyan kerületet képvisel, amelynek központjában gaz- \ dasági főiskola van (Reischl Richárd: Ismerem ; okét mind), hogy ha a három főiskolát összevonnók, még kettőnek a dotálása is nehézségbe ) ütköznék és esetleg jogos kritikát vonhatna maga után. (Erdélyi Aladár: Négyszázzal több a hallgató, mint volt a békében! — Vargha Gábor: Békében összesen 440 A^olt! — Erdélyi Aladár: Nem! Hatszázhatvan Volt, most 1060 van!). A. sok egyetem és a sok főiskola mindenesetre sok intellektüellt nevel, és az Intel- ; lektüellek elleni védekezés azzal, amit sok kép- \ viselőtársam erre megfelelőnek tartott, a mi- ; merus clausus-sal egyáltalában nincs r meg- \ oldva. Ha nem tudjuk biztosítani a megélheté- ; sét azoknak, akik szellemi pályára lennek, —és \ ez a biztosítás egyedül a gazdasági helyzet ál- : tal lehetséges —, akkor olyan elemet nevelünk, amely minden országban évszázadok óta a leg- veszedelmesebb. Ez a szellemi proletariátus. j Lehet, hogy kellemetlen egyeseknek, hogy ezt j nyíltan: megmondják, de aki komolyan végigvizsgálta a forradalmak történetét, kénytelen \ belátni, hogy a forradalmakat nagyon sokszor j — nem mondom mindig —, nemcsak gazdasági vagy politikai okok idézték elő, hanem olyaii emberek, akik szellemi kvalitásokkal, szellemi ' képességekkel rendelkeztek, de nem tudtak elhelyezkedni és ennek folytán természetesen főéi'i február hó 4-éu, szerdán. 91 kozottabb mértékben váltak nyugtalan elemekké. (Erdélyi Aladár: Inkább csak kihasználták a tömegeket!) Ezek az emberek magasabb intelligenciájuknál fog'va nagyon könynyen kihasználták azokat, akik a szóáradatoknak lépremennek. Ha azt mondom, hogy ennek az országnak nincs szüksége több intellektüellre, mint amennyit ig r azán el tud helyezni, ezzel nem állítom azt, hogy a status quo-t, Magyarország gazdasági állapotát olyannak tartom, hogy itt nem kellene az. összes meghozható áldozatokat a szellemi továbbképzés szempontjából meghozni. Én csak azt mondom, hogy a felsőbb oktatás inkább legyen kevés, de jó, elsőosztályu és legyen megrostálva nemcsak a tanári kar, hanem az arravalóság szempontjából az odatörekedő fiatalság is, mert semmiesetre sem jelenthet ennek az országnak hasznot az, ha akár szellemi, akár erkölcsi tulajdonságaiknál fogva arra nem alkalmas fiatal egyéneknek_ bejutást ••biztosítunk a főiskolába, hogy elfoglalják a helyet olyanok elől, akik ott igazán komoly munkát végeznének. Ma a főiskolai hallgatók egy része a beiratkozást csak olyan noblesse . . . (Meskó Zoltán: Obiige!), nem obiige, mert épen ez hiányzik belőlük, hanem valami szépségdolognak tartják, amely hozzátartozik a szellemi vagy másik előkelőséghez. Ezeken a dolgokon mindenesetre segíteni kellene, de nem segíthet rajtuk a nemzetgyűlés másképen, csak ugy, ha szembenéz ezekkel a problémákkal és bátran állást foglal. Elismerem, tudom, hogy nagyon üdvös dolog a takarékosságról általában beszélni és helyesen jegyezte meg* egy angol férfiú azt, hogy ha tansvihart akarsz magadnak szerezni, tarts a képviselőházban beszédet általánosságban a takarókosságról, ha pedig biztos balsikert vagy eredménytelenséget akarsz elérni, indítványozz az egyes tételeknél megtakarítást. Az egyes tételeket mindig fűzi valamely szál valakihez, magyarul mondva itt vannak a sógorsági, komasági vagy egyéb rokonsági érdekeltségek, amelyek gyakorlatilag egészen máskép foglalnak állást a detail-kérdésnél, mint elméletileg általánosságban. Az általános gazdasági helyzetet vizsgálva, kénytelen vagyok a nemzetgyűlés figyelmét felhívni arra, hogy nagyon komoly szakemberek szerint Ausztria szanálása ... (Kiss Menyhért: Közeledik a bukáshoz!) Az túlzás, hogy közeledik a bukáshoz — végtére én ennyire a jö* vőbe látó nem vagyok, mint Kiss Menyhért t. képviselőtársam —, de komoly körökben mindenesetre aggályok merültek fel aziránt, hogy Ausztria szanálása elérte-e azt az eredményt, amely tervbevétetett. (Zsirkay János: Szóval diplomatikusan kifejezve: teljes csődbe jutott a szanálás! — Erdélyi Aladár: Megkontreminálták! — Kiss Menyhért: Arról tárgyalnak, csatlakozzék-e Németországhoz vagy sem!) Ahelyett, hogy azt mondanám, hogy teljes csődbe jutott a szanálás, helyesebbnek tartanám azt a kifejezést, hogy olyan viszonyok jelentkeztek Ausztriában, hogy ujabb kényszeregyesség szüksége merül fel. Ez nem egészen ugyanaz, mert van csődön kívüli kényszeregyesség* is. (Reischl Richárd: Ez a legjobb üzlet ma Magyarországon!) Mindenesetre az ország gazdasági helyzetét nem látom olyan kedvezőnek, mint a hivatalos körök, mert ha az államháztartást szanáltuk is, ezzel az ország közgazdaságát még nem szanáltuk. Nem megoldás az, ha azt mondjuk, hogy az állam bevételeiben és kiadásaiban helyreállt az egyensúly, de azoknak a terheknek nagyrészét, aníe-
