Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-370

A nemzetgyűlés 370. ülése 1925. évi február hó 4-én, szerdán. 89 lom arra az időre, amikor a földniiveiési tárca költségvetésének részletes tárgyalására kerül a sor. T. Nemzetgyűlési A földmivelésügyi tárcával kapcsolatban engedjék meg, hogy néhány szóval a felsőbb gazdasági, és egyáltalában a mezőgazdasági szakoktatásról is megemlékezzem. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Azt hiszem ugyanis, hogy a mezőgazdasági szakoktatás terén is hibák vannak. De ezektől eltekintve is kell, hogy ez a kérdés megfontolás tárgya legyen. Vizsgálnunk kell, vájjon a mai megcsonkitott Magyarországnak szüksége van-e három gazdasági akadémiára és szüksége van-e a részben ezen gazdasági akadémiák tananyagával foglalkozó közgazdasági egyetemre. Komolyan utánanézve az adatoknak, én arra a meggyőződésre jutottam, hogy ennyi gazdasági főiskolára nekünk szükségünk nincs, azon egyszerű oknál fogva, mert nem is tudjuk ezeket a^ főiskolákat igazán főiskolai kaliberű képzettséggel biró tanárokkal ellátni, azonkívül ezek a főiskolák annyi szellemi proletárt, vagyis téves életpályára lépő embert produkálnak, hogy erre szükség nincs. Viszont kénytelen vagyok elismerni, hogy ezeket az iskolákat a kormányzat sem valami nagy dotációban részesiti, s hogy például a magasabb fizetési osztályban és rangfokban lévő akadémiai tanárok dotációja — az összlétszámot figyelembe véve — nem áll arányban a többi ágazatok — a központ, a lótenyésztési osztály, vagy más kategória — magasabbrangu és fizetésű tisztviselőinek dotációjával, vagyis az akadémiai tanárokat határozottan mellőzés éri. Azonkivül igazán siralmasnak látom azt a dotációt is. amelyet a földművelésügyi kormány az akadémiák lapelőfizetéseire és általában az akadémiák szellemi színvonalának emelésére és fentartására fordít. Végre is, azt hiszem, itt igazán nem lehet takarékoskodni, s ezeknek a főiskoláknak meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy mindazzal, amivel a tudomány külföldön mindenütt foglalkozott és eredményeket ért el, ők is megismerhessék. A könyvtárak dotálása, megfelelő külföldi szaklapok járatása, valamint erre alkalmas szakembereknek külföldi tanulmányutakra való kiküldése tekintetében — ezt kénytelen vagyok megállapítani —, kevés történt. (Ugy van! bal felől.) Azt fíangoztatják, hogy többtermelésre van ennek az országnak szüksége, hogy csak mezőgazdasági többtermelés mentheti meg Magyarországot. Ezt az agrárszinezetüek írják, de mindenesetre a legmerkantilistább industriell emberek is elismerik, hogy a mezőgazdaság nagyon fontos tényezője az ország rekonstrukciója szempontjából. Ha tehát azt akarjuk, hogy ez tényleg igy is legyen, akkor lehetővé kell tenni a többtermelés előfeltételeinek megvalósítását is. Ennek még azzal nem tettünk eleget, ha kimu1aljuk, hogy nekünk van három akadémiánk és egy közgazdasági egyetemünk, hanem csak akkor tettünk eleget, ha teljesen képzett és a tudományban versenyt tartani képes tanáraink vannak, akiknek nemcsak megélhetésüket kell biztositanunk, hanem azt a lehetőséget is meg kell nekik adnunk, bogy magukat továbbképezhessék, nehogy ki legyenek téve annak a kényszerűségnek, hogy életük javát leélve, otthagyják azt a tanári pályát, mert ott exiszteneiájukat nem tudják biztosítani; továbbá a fiatalabb generációnak is adjuk meg a módot, hogy erre a pályára mehessen, amely meglehetősen tüskés pálya és amely a mi magyar viszonyaink között épen nem szolgál kitüntetésekkel, babérokkal, vagyoni előnyökkel; biztosítsuk tehát, hogy a jövő tanári kara megfelelő képesítésben részesittessék. Ha azt nézzük, hogy hány akadémiai tanár felel meg annak a színvonalnak, amelyet elvárunk egy főiskolai tanártól, akkor, azt hiszem, szintén azt az eredményt érjük el, hogy főiskolai kvalitása és kvalifikációja nem épen nagyon sok akadémiai tanárnak van. (Forster Elek: Van egyetemi tanár, akinek magának nincs egyetemi végzettsége!) Ha azt nézzük, hogy kik vezették a ministeriumbau a múltban a gazdasági szakoktatást, akkor kénytelenek vagyunk megemlékezni^ arról, hogy előfordult, hogy a mezőgazdasági szakoktatás vezetőjét a vízügyektől vitték oda, pedig- a vízügyek a mezőgazdasági szakoktatással nem valami nagyon függenek össze. (Forster Elek: De az a fontos, hogy minden vezető állást olyannal töltsenek be, aki nem ért hozzá! — Zaj.) Előfordult az is, hogy a mezőgazdasági szakoktatás vezetőjét, ugy tudom, a selyemtenyésztéshez tették át, pedig a kettő még sem egészen kvadrál. Azt hiszem tehát, hogy ezekre a dolgokra figyelemmel kellene lennie magának a kormányzatnak is, de ha ezek a kormányzat figyelmét elkerülik, akkor kötelessége a nemzetgyűlésnek, vagyis annak a testületnek, amely a kormányzat ellenőrzését teljesíti a parlamentarizmus szempontjából (Kiss Menyhért: Törődnek ők ezzel!), hogy ezeket a hiányokat pótoltassa, s ha másképen nem megy, a kormányt megfelelő reformok keresztülvitelére kényszerítse. (Kiss Menyhért: Fütyül rá a kormány!) Ami azt illeti, hogy van-e sok reményem arra (Forster Elek: Nincs!), hogy a nemzetgyűlés többsége — ha meg is győződik arról, hogy ezek a bajok megvannak és ezeket orvosolni kell —, elég erős lesz, hogy a kormányt erre kényszerítse: c tekintetben azt kell mondanom, hogy a múlt sok biztatással nem szolgál. De bár a múltban ez nem történt meg, mégsem vagyok annyira pesszimista és nem vagyok olyan rossz véleménnyel az egységespártról sem, hogy belátva azokat a hibákat, amelyek a mezőgazdaság vezetése terén történtek: a jövőben se várjak erélyesebb fellépést a kormánnyal szemben. Mondom, nem vagyok ilyen rossz véleménnyel a pártról; némi reményein van, és az ország érdekében igazán kivánatosnak tartanám, hogy ebből a kevés, kiesi reményemből valami mégis valóra váljék. (Kiss Menyhért: Semmi sem lesz belőle! „Hagyjatok fel minden reménnyel!") Mielőtt áttérnék más ministeriumok ügye/inek tárgyalására, mindenesetre kivánatosnak » kell jeleznem azt, hogy az állami üzemek technikai vezetése és ezeknek az üzemeknek eredménye alapos felülvizsgálat tárgya legyen. (Helyeslés half elöl.) Mert ezt itt nem lehet egykét óra alatt elintézni. (Ugy van! balfelël.) Azt a kérdést, hogy jól, vagy rosszul, vagy pedig nem egészen jól, vagy nem egészen roszszul vezetik-e ezeket az üzemeket (Förster Elek: Sehogyan sem! — Mayer János földmivelésügyi minister: Ej, ej! Sehogyan sem! — Forster Elek: Körülbelül sehogyan sem! Nagy hiba van valahol!), ezt a kérdést csak egy alapos vizsgálat dönthetné el. Én mindenesetre óhajtanám, ha ebben a kérdésben ismét megnyugtató kijelentést kaphatnánk a földmivelésügyi minister úrtól arra vonatkozólag, hogy az állami üzemek vezetésével kapcsolatban illetéktelen kedvezményekben nem részesült senki. Én egyszer egy interpelláció formájában szóvátettem azt

v hogy ^ nagyon rossz hatást kelt a közvélemény körében, hogy olyan hírek vannak* elterjedve, hogy az