Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-369
7t A nemzetgyűlés 369. ülése 1925. évi február hó 3-án, kedden. kasszáiba. Csak egyet mondok még el. A vasesztergályosok pénztárába több millió, akkor még teijes értékű korona folyt be. A kommün után féltek, hogy a kormányhatalomnak lesz eség ereje és belátása s ráteszi a kezét a szakszervezetekre és belenéz a könyvvezetésbe, hogy vájjon a milliárdok oda folynak-e be, ahová kellene. Ekkor az egyes szakszervezetek kiadták az elvtársaknak a pénzt, hogy dugják el, rejtsék el, majd ha a vihar elmúlik, folyósitsák vissza a szakszervezetek p'nztárába. Senki sem tudja, hogy ezekből a kikolcsöuzött milliókból mennyi muukáspénz folyt be. Volt olyan elvtárs is, aki a kiadott jó, tiszta névértékű korona helyett rossz lengyel márkát és német márkát adott vissza hasonló összegben. A szakszervezetek elszámoltak és ma sem Keresi rajtuk senki az osszegeiiet. jj-blen a tekintetben tényleg óriási mulasztásokat követett el a kormánj T . Hogy csak egy illusztris példát mondjak, a nyomdász szakszervedet belső életét akarom pár szóval megvilágítani, (u álljuk ! Hadjuk!) Azért hivatkozom a nyomdász szakszervezetre, mert ez a legöutudatosabb és legjobban megszervezett szakszervezet. A nyomdászságnak megvan az anya intézete, amely a nyomdászok nyugdíj-, rokkantügyét és betegségi segélyezését látja el. Az összmunkásság áldozatkészségével és támogatásával, sőt egyes munkaadók áldozatkészségévet megépíttették a Gutenberg-palotát. Ez különálló szociális intéz meny, amelyre szükség is van, hiszen a nyomdászok mestersége egészségtelen, ólombetűkkel dolgoznak, s az ó;ompor Lélegzése következtében nagyon megrongálódik a szervezetük. Óhajtandó tehát, hogy a nyomdászokat kellő nyugdíjban és rokkant-ellátásban részesítsék. l)e mi turtént ! A kommün alatt a szakszervezetet mint politikai csoportot összeolvasztották az anyaintézettel. Ebből aztán mi adódott elő? Ha valaki kitanmta a nyomdászmesterséget, akár a legtisztességesebb, legbecsületesebb, polgári gondolkozású keresztény nemzeti érzésű gyermek is, ha kondícióhoz akart jutni és ha mint nyomdász akarta megkeresni kenyerét és rokkantság, betegség, öregség esetére el akarta láttatni magát, — voiens-nolens - be kellett lépnie a szakszervezetbe, mert másképen nem lehetett az anyaintézet tagja. Ez ma is igy van. Úgyhogy voltaképen a kormányzat rövidlátása, puhakezüsége és félénksége növesztette meg a szarvukat. Csak egy tollvonással vissza kellett volna állítani a kommün előtti állapotot; azt kellett volna mondani: nem engedem meg, hogy a szakszervezetek privilegizálva adják a nyugdíjakat és a rokkantsági segélyt. Ez a nyomdász-anyaintézet és nyugdíjintézet minden nyomdászé, nem pedig a szakcsoporté. Ha egy magyar és keresztény érzésű gyermek nyomdászpályára lép, miután el akar helyezkedni, akár akarja, akár nem, be kell lépnie a szakcsoportba, a vörös szakszervezetbe, ami politikai meggyőződésének, hitének, világnézetének feladását és örökre kalodába zárását jelenti. Ezek megakadályozására azt hiszem, hogy a mélyen t. Nemzetgyűlés többsége nem fogja azt nézni, hogy ez a határozati javaslat melyik oldalról jön, mert hiszen keresnünk kell a lehetőséget, hogy ezeken a nagy betegségeken segítsünk. En azt hiszem, hogy a mélyen t. többségi párt akaratával és megegyezésével találkozom akkor, amikor a következő határozati javaslatot nyújtom be a mélyen t. Nemzetgyűléshez (olvassa): »Utasítsa a nemzetgyűlés a belügyministert, hogy a nyomdászok nyugdíj- és anyaintézete, amelyet tisztára a nj^omdászok szociális és jóléti igényeit van hivatva kielégíteni, mely intézményt az Össznyomdászság áldozatkészsége teremtette meg s amely csak a forradalmak alatt olvasztatott össze a szakszervezettel: azonnal a politikailag teljesen megbízhatatlan szakszervezettől küiön választassák. — Egyben uta^itsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a magyar munkásságot idegen fajú vezetőivel szemben mindenkor védje meg s tegye lehetetlenné, hogy a szakszervezetek a nemzeti és keresztény alapon szervezkedni akaró munkásságot kenyerüktől megfoszthassák.« (Helyeslés balfeiől.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Hogy erre az utóbbi határozati javaslatomra miért van szükség, etekintetben elmondok egy rövidke esetet, amely Budapesten történt az egyik kocsigyárban, a RoiberTestvérek gyára an, ahová egy tisztességes, becsületes vidéki munkásember, akit Krupánszkynak hívnak, be akarta adni a fiát kocsigyártó tanoncnak. Ennek a Krupánszkynak az egyik fia tartalékoscsendőrfőhadnagy és az ellenforradalom alatt a nemze.ti és- keresztény gondolatnak óriási szolgálatokat tett, úgyhogy őt a vörusök halálra is ítélték és köröztették. Most, amikor megtudták, hogy Krupánszkynak az egyik, kisebbik fia a Kölber-Testvérek gyárába belépett, azt mondották, hogy a fiút vegyék ki a gyárból, vigyék el onnan, mert addig nem dolgoznak, amig ott van, — ez ugyanolyan eset, mint a Flórián Vitéz esete — és mert a gyermek testi épségeért nem kezeskednek. Ennek a szegéuy kis fiatal gyermeknek apja feljött Budapestre, elment a rendőrkapitánysághoz és védelmet kért a terrorral szemben. Erre a rendőrkapitányság, amelynek tényleg lehetetlen is volt intézkednie, azt mondotta, hogy amig valami nem történik, ő nem intézkedhetik. Az apa, féltvén fia életét, hazavitte fiát a gyárból. így igazolódik Le, hogy mindenkor, amikor azt harsogják, hogy: dolgozzatok, mert a munka nemesit, amikor efféle jelszavakat hangoztatnak, csak azt engedik be a gyárakba, aki világnézletileg, politikailag nekik tetszik, azt pedig, aki nekiü nem tetszik, kimarják maguk közül, és nem engedik, hogy életlehei őséghez jusson az, aki nem hajtja meg fejét az ő szakszervezetük előtt. Hogy ez igy van, azt egy pár sorral fogom beigazolni, amely az »Értesítő« című lapocskában, a kivált vasesztergályosok lapjában jelent meg. Tudvalévőleg 3000 vasesztergályos vált ki a szakszervezetből, azért, mert azt mondották, hogy nem ismerik el többé vezetőiket a munkásság egyedüli és kizárólagos vezetőinek és nem engedik magukat továbbra terrorizáítatui. A vasesztergályosok legtöbbjének, akik el akartak helyezkedni és tisztességes, becsületes munkával akarták magukat fentartani, nem sikerült az elhelyezkedés. Itt van azoknak a munkásoknak a listája, akik elmentek Konstantinápolyba vagy Franciaországba és az egész kontinensen szétszóródtak, aszerint, amint el tudtak helyezkedni. Az egyik kivándorló munkás irta ezt a pár sort az »Értesítő« szerkesztőjének (olvassa) : »T. Szerkesztő szaktárs ! Ismételten kérem levelem leközlését. Ugy éreztem, hogy panaszom kikívánkozott a dolgozó munkásság elé, mert hiszen eszembe jut egy jelenség, amelynek magam voltam szem tanuja, amikor meggyőződtem ugyanis arról, hogy annak a szövetségnek az elnöke, aki engem családostul elüldözött, szabad és üres óráit avval tölti, hogy jóltáplált kutyuskájában gyönyörködve, azt sétáltatja. ..« B]z Peidl kegyelmes elvtárs. (Derültség.) »akkor a proletárgyermekek százait a legkülönbözőbb proletárbetegségek pusztítják, a megmaradt részét pedig külföldre kell vinni nyaraltatás végett, hogy a végpusztulástól megmentsék. Ugyancsak itt jut eszembe velem szemben elkövetett eljárása és ezek után csak azt bátorkodom kérdezni, hogy ily embereknek van-e erkölcsi alapjuk magukat szocialista vezetőknek tartani!« Ezt nem én mondom, a fajvédő képviselő
