Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-375
340 A nemzetgyűlés 375. ülése 1925. évi február hó 12-én, esütörtökÖn. ország, sőt Németország is az összes piacokat elviszi előlünk. Ebből az a szomorú tény következik, hogy az a magyar gazda, aki ősszel beállította a hizlalóba a sertését és megetette a kukoricáját, amikor elkövetkezett a karácsony 1921-ben, 260 koronára maximálták a hízott sertést. Akinek a disznaja szeptemberben, a hizlalás kezdetén megdöglött, és eladta kukoricáját, az két darab hízott sertést vehetett azon a pénzen, amit a kukoricájáért kapott. Ennek az a szomorú következménye, hogy a 3,700.000 darab sertés, az utolsó statisztikai kimutatások szerint, nem egészen 2,300.000 darabra csökkent le. Ez a szomorú eset is bizonyítja azt, hogy ebben az országban nem fogyasztási, hanem termelési politikát kell nekünk minden körülmények között folytatnunk. Méltóztassék megengedni, hogy most áttérjek a dohánytermelésre. Azt mondhatná valaki, hogy a dohánytermelés talán nem a földmivelósi tárca keretébe tartozik. Bocsánatot kérek, azt akarom bizonyitani, hogy a doha nyterai élést elsősorban nem fináncpolitikai szempontból kell nézni, hanem a magyar agrártermelésnek egy súlyos kardinális tételeképen. (Élénk helyeslés és taps a .jobboldalon.) Magyarországon a békeidőben, 1913-ban, 81.000 katasztrális holdon termett dohány. CsonkaMagyarországon, holott a legjobb dohánytermelő vidékek — leszámítva az érsekújvári kerületet —, megmaradtak, maradt a^ régi dobánytermő vidék 81 százaléka, tehát józan logikával ebből az következik, hogy Csonka-Magyarországon kellett volna lenni legkevesebb 64.000 katasztrális hold dohánynak. Mit látunk 1 Azt, hogy 1923-ban mindössze 28.000 katasztrális holdon termesztettek dohányt. (Egy hang a jobboldalon: 23.000 holdon) Bocsánatot kérek, a statisztikai adatokban 28.000 katasztrális hold áll, én tehát kénytelen vagyok a hivatalos kimutatáshoz ragaszkodni. (Szomjas Gusztáv: Igaz! Igaza van!) T. Nemzetgyűlés! Mit mutat ez? Ez azt mutatja bizonyára, hogy itt súlyos sérelem esett a dohánytermelőkön, mert senki sem gondolhatja azt, hogy ha a dohánytermesztés jövedelmező lett volna, akkor több mint kétharmadán abbahagynák a termelést. (Ugy van!) Méltóztassék nekem megengedni, hogy annak a meggyőződésemnek adjak kifejezést, hogy ebben az országban nem 64 ezer, hanem 100 ezer kat. hold dohánynak kellene teremni. Magam nem dohányzom, sőt ki kell jeleintenem, dohánytermelő sem vagyok, tehát még az árnyéka sem férhet hozzám annak a gyanúnak, hogy elfogultságból beszélek, azonban azt tapasztaltam, hogy a háborúban még azok az emberek is, akik soha azelőtt nem dohányoztak, vad. szenvedélyes dohányzókká váltak. (Szomjas Gusztáv: A gyerekek! — Gaal Gaston: Az asszonyok!) Az asszonyok hasonlóképen, bizonyára azért, mert a férjek nem voltak odahaza. Mi következik ebből! Méltóztassanak megnézni a dohánytermelés világgazdasági helyzetét. Tudjuk nagyon jól, hogy a sárga dohányt, amely a cigarettadohányt és a jobb pipadohányt szolgáltatja, nagy mennyiségben szállították Oroszország déli részei, a Krim-Aidék. Kis-Ázsia, Anatólia, Görögország — akkor még Törökorszás" —, de különösen Xeres. Kavalla, azután Bosznia, Hercegovina. És azt látjuk, hogy a világháborút követő időkben ezek egyáltalán semmit sen) tudtak termelni és kivinni. Itt érkezett volna tehát el a legfőbb ideje annak, hogy a magyar ' dohánytermelést a legmagasabb fokra emeljük. Ezzel szemben az történt, hogy abban az időben kezdett csökkenni és úgyszólván végleg kimúlni a magyar dohánytermelés. (Ugy van! — Gaal Gaston: A bölcs állami kezelés!) Méltóztassanak nekem megengedni, hogy rámutassak a következőkre. Magyarországon békeidőben nemcsak a saját szükségletünket elégítettük ki. ami különböző időkben 150—180, sőt 230 ezer métermázsáig váltakozott, de mi láttuk el az egész osztrák monopóliumot, sőt mi szállítottunk Németországnak is, ahol tudvalévően gyártási szabadság van. Mi szállitottuiik ki Hollandiának, úgyhogy a legutolsó, az 1913. évi statisztikai kimutatás szerint több mint 350 ezer métermázsa nyers dohányt szállítottak ki ebből az országból. Ezzel szemben el kell ismerni, hogy mindig volt bizonyos mennyiségű szükséglet, amelyet a külföldről voltunk kénytelenek importálni. Ezek bizonyos részben a szivarhüvelyek, szivarburokdohányok, amelyeket mint barna dohányt, Amerikából hozattak, részben pedig finom cigarettadohányok, amelyeket az aroma és az íz kedvéért különösen Görögországból, Hercegovinából, Boszniából, Albániából, sőt a mostani Bulgária déli részéről is hoztak be. Ez azonban sohasem haladta túl a saját szükségletünknek 15%-át. tehát elenyésző csekélység volt. Ezzel szemben mit kell szomorúan megállapítani! Azt, hogy a legutóbbi statisztikai kimutatás szerint a mi dohánybehozatalunk 1924-ben 24.631 q-t tett ki, holott a kivitelünk ugyanebben az időben nem volt több mint 26.000 q. Tehát a kivitelünk és a behozatalunk majdnem egyenlő volt a mennyiségben, de nem az árban, mert árban kétszer-háromszor anynyit valtunk kénytelenek fizetni. Azt mondom, hogy ez nemcsak termelési politika tekintetében, hanem szociális szempontból is óriási sérelem az országTa nézve. Rá kell mutatnom arra, hogy ha ebben az országban minden ugy volna, mint lenni kellene, itt a béke arányában nem 64 ezer holdnak kellene a dohányterületnek lennie, de, amint meggyőződésein vallja, 100 ezer holdnak. És ez a 100 ezer hold hány dohánykertész családnak adna becsületes foglalkozást és keresetet! (Szomjas Gusztáv: Húszezer családnak!) Minden öt holdból, ha semmi mással nem foglalkozik, egy dohánykertészcsalád megél. Nekünk tehát — nagyon jól mondja Szomjas igen t. barátom — legalább 20 ezer családot lehetne jól és becsületesen eltartani ebben az országban. Méltóztassanak megengedni, hogy ezzel kapcsolatban hivatkozzam Bulgáriára. Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a nyáron Bulgáriában tanulmányutat tehettünk, Amikor elindultunk, én a tanulmányutat szervezőktől csak két dolgot kértem, elsősorban azt, hogy megnézhessük a dohánytermelést, másodsorban pedig a rózsaolajffyártást. Az egyik reális, a másik pedig, mondhatnám, bizonyos ideális cél. És mit tapasztaltunk 1 ! Azt, hogy Bulgáriának — amelynek mezőgazdasága sokkal primitívebb, mint a magyar mezőgazdaság, sőt azt mondhatnám, évvel hátrább van — valutája hatszázszor jobb mint volt a magyar korona akkor, amikor ott jártunk. Mi idézte ezt elő! Ne méltóztassanak azt gondolni — erre majd később rá fogok mutatni, amikor a földadóval kapcsolatban beszélek —, hogy ott földadóban vették be az állam szükségleteit, hanem józan, okos politikával felismerték azt, hogy a világpiacnak sjzüksége van jó, aromás sárga dohányra és ezért a dohánytermelést szabaddá tették. Ennek az lett a következménye, hogy mig 1921-ben egész Bulgária csak 30 ezer métermázsa dohányt tudott kivinni, addig a kivi-
