Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-374

A nemzetgyűlés 37 Í. Hieße 1925. jában ezt a hátieret felfedte volna a nemzet­gyűlés előtt. Szerettem volna a kereskedelemügyi minis­ter ur expozéjában azt is hallani, miképen szán­dékozik fejleszteni nagyobbarányu mértékben az ipariskolákat. Különösen szükségesnek tar­tom azoknak az ipariskoláknak fejlesztését, amelyekben a lányok kioktatásával a lányok­nak, nőknek iparra való nevelésével foglalkoz­nak. Ilyen iskola alig van egynéhány az or­szágban, ugy tudom, hogy Budapesten is csak egyetlen ejçy ilyen intézményünk van és csak a legutóbbi időkben értesültem arról, hogy ez az intézet egy fiókintézetet is nyitott Budán. A lányok, általában a nők, akik között sok a ke­nyértelen, nagy reménnyel tekintenek a keres­kedelemügyi minister úrra. Nem azért, mintha azt várnák tőle, hogy férjhez adja őket, hanem hivatottnak találják őt arra, hogy alkalmat nyújt nekik a szakmunkákban való kiképzésre. A békeidőkben igen nagy hibája volt közokta­tásunknak az, hogy a lányoknak gyakorlati munkára való kiképzésével egyáltalában nem foglalkozott. Még nagyobb hiba, hogy eziránt ma sem mutat a kormány megértést. Nem ijed meg attól a sok B-listás nőtől, akiket a magán­vállalkozásokból és az állami hivatolokból tö­megesen elbocsátottak? Az ember szinte bor­zadva gondol arra, hogy mi lesz ezzel a sok ál­lás nélkül maradt női munkaerővel. Szeretném' felrázni a t. kormányt közömbösségéből, azért a kérdést a t. kereskedelemügyi minister ur fo­kozottabb gondjaiba ajánlom. Nehezményezem még a kereskedelemügyi minister ur költ­ségvetési programját abból a tekintetből, hogy nem adott felvilágosítást azokról a kü­Jön hitelekről, külön kölesönökről, amelyeket a pénzügyminister ur a tárca költségvetésében megszavazott fejezeteken kivül is neki rendel­kezésére bocsátani ígért. Nem tudom, hogy ez csak igéret-e, vagy már talán beváltatott, ugy, ahogy az a földmivelésügyi tárcánál történt. Ezt a nemzetgyűlésnek^ tudnia kell és tudnia kell azt is, hogy a költségvetésen kivüli gazdál­kodásban milyen célra, milyen feladatokra kí­vánja a kereskedelemügyi minister ur a nyúj­tott különleges hiteleket és kölcsönöket igénybe venni. Ugy tudom, és ugy hallottuk itt a nem­zetgyűlésben is, hogy a pénzügyminister ur be­látta, hogy a költségvetés szűkös javadalmából képtelenség a tárcába összpontosuló nagy fel­adatokat megoldani. Azzal tisztában van a nem­zetgyűlés minden egyes tagja, akár agrár, akár ipari vagy kereskedelmi érdekeket szolgál, hogy a költségvetési előirányzatban megszavazásra váró, összességében 13 millió aranykorona, amelynek jórésze személyi kiadások fedezésére szolgál, olyan szűkös javadalom, amellyel nem lehet előbbrevinni Magyarország lezüllött ipa­rát és kereskedelmét. A közutakkal már foglalkoztak többen fel­szólalásaikban a kormánypárt részéről. Én ezekkel a felszólalásokkal teljesen egyetértek. A közutak karbahozatala, uj közutak épitése el­sőrangú gazdasági érdek. Ebben a tekintetben sein kaptunk tervszerű kiépitési programot. Nem akarom hinni, hogy a kormány az utak kiépítését elsősorban ott fogja foganatosítani, ahol legnagyobb a politikai nyomás, ahol leg­nagyobb a politikai befolyás. Ezt a kérdést, mint általában a kormányzati kérdéseket, a po­litikától teljesen izolálni, teljesen , mentesíteni kell. Minden eshetőségre le kellett volna a költ­ség-vetési előirányzat indokolásában a nagy ministeri expozéban szögezni a munkaprogra­mot az elhanyagolt közutak karbahelyezésére és az uj utak létesítésére nézve. évi február hó 11-én, szerdán. 313 Azzal kezdtem beszédemet, hogy elismeré­semet nyilvánítottam a t. kereskedelmi minis­ter úrral szemben. Amikor azokról az üzemek­ről szólok, amelyek a kereskedelmi tárca kö­rébe tartoznak, kénytelen vagyok ezt az elis­merést megtagadni a minister úrtól. Az indí­tott főleg a felszólalásra, ami az üzemeknél, fő­leg a vasutak körül észlelhető. Megdöbbent a tö­rekvés, amelyet a költségvetésből megállapítok. Nem tudom, kinek az eszméje — nem is esz­méje, de merészsége — volt az. hogy az állam­vasutak kezelését teljesen kivegyék a szuverén nemzetgyűlés budgetjogának befolyása alól. Le­het ezt igy is, lehet ugy is magyarázni, de rendkívül súlyos megítélés alá esik a budget­jog érvényesithetésének kizárása az államvas­utak igazgatása, gazdálkodása és kezelésére nézve. Legjobban megvilágítja a kormány szán­dékát az, hogy a tervezett költség-vetési beállí­tás mellett a nemzetgyulé.s szavazás utján az államvasutaknak csak a sommás kiadásának és sommás bevételének megállapítására jogosult. Egészeii világos a helyzet: alapot létesítenek az államvasutakból. Ez annál feltűnőbb, mert kön­törfalazás és nem nyílt színvallással történik. Nagyon gondosan kell a költségvetést tanul­mányozni, hogy a bíráló rájöjjön arra, hogy az államvasutakat tulajdonképen ki akarják venni mindennemű törvényhozási ellenőrzés alól. Sokkal rosszabb a helyzet az államvasutak ellenőrzésére nézve ma, mintha azt szigorúan magánjogi szreződés alapján, bérbeadtuk volna. Csak azt nem tudom, hogy ki iránt van meg ez a nagy bizalom, hogy ennyire diszkréten akarják a többi intézményektől eltérően az ál­lamvasutakat kezelni. Minél tovább gondolko­zom a kérdés felett, annál inkább érthetetlen ez előttem. Megállapítom, szavaim teljes tu­datában hogy, ami a vasutakkal a költségve­tésben történik, az lázadás a nemzetgyűlés költ­ségvetési joga ellen. Semmiféle okunk nincs arra, hogy az államvasutak kezelését, pénzügyi igazgatását és üzemének vitelét ennyire elkülö­nítsük. Most nagyra vannak azzal — talán a kereskedelmi minister ur is —, hogy reorgani­zálták a vasutakat, hogy a vasutak igazgatását és üzemvitelét olyan útra terelték, amely utón el fogják érni költségvetésének teljes egyensú­lyozását. Szó sem lehet róla. Amit az államvas­utak bevételeinek növelésével elértek, az mind a közgazdasági élet rovására esik. Felemelték az árutarifát, magasabbra, mint a békében volt. A személyi tarifa ugy a személyvonatoknál, mint a gyorsvonatoknál, már megközelíti a békebéli tarifát. Milyen utón történik még az államvasutak különös felsegitése? A közalkal­mazottakat arra kötelezték, hogy kedvezményes jegyeiket megváltsák, amelynek a terhét a vasút a múltban maga viselte, mindennemű el­lenszolgáltatás nélkül. Az állam fizeti egyelőre a közalkalmazottakkal szemben ezt a megvál­tást, de az állam miből teljesiti ezt! Adóból! Nem olyan lekicsinylendő összeg az, amely e cimen az államvasutaknak jut. mert ez az ösz­szeg közel 80 milliárd. Könnyű beszélni tehát arról, hogy némileg ranzsirozták az állam­vasutak pénzügyi helyzetét, főleg jövedelmező­ségét. Hozzáveszem ehhez azt, hogy az állami kényszerkölcsönből forgótőke címén több száz milliárdot kapott az államvasút. Azt ebben a házban nem is kell kiemelnem, hogy az állam­vasutak nemcsak az állam, hanem a közgazda­ság, sőt a magánéletébe is annyira belejátsza­nak. Az állam vas utakra tehát a nemzetgyűlés­nek a hatékony befolyását elzárni nem lehet. Fixa ideája volt az igen t. Kállay Tibor kép­viselőtársamnak, hogy üzemnek nyilvánította

Next

/
Oldalképek
Tartalom