Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-374
306 A nemzetgyűlés 37i. ülése 1925. évi február hó 11-én, szerdán. letteijes kérdéssel fordulok ebben a kérdésben a kereskedelemügyi minister úrhoz, legyen kegyes módot találni arra, hogy az Arad-Csanádi Vasút érdekei egyrészt a részvényesek, másrészt az állam szempontjából is, de legfőképen a tisztviselők és nyugdíjasok szempontjából minél előbb rendeztessenek. Hangsúlyozni kívánom azonban egyben azt is, hogy felszólalásomnak semmi körülmények között nem célja azt a látszatot kelteni, hogy a vasútnak azzal a műszaki igazgatásával és kezelésével, amelyet ott a Soprou-Ebenfurti Vasút igazgatósága teljesít, nem a legnagyobb mértékben vagyok megelégedve. Nem akarom ezt hangoztatni, annál kevésbé, mert a Sopron-Ebenfurti Vasút igazgatósága ott olyan teljesítményt létesített, amely megérdemli a teljes elismerést. A kereskedelemügyi tárca költségvetését elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Petrovits György jegyző : Barla-Szabó József! Barla-Szabó József: T. Nemzetgyűlés! A kereskedelemügyi tárca költségvetési javaslatával — mint méltóztatnak látni — foglalkor zunk többen olyanok is, akik e kérdésnek nem vagyunk szakemberei. Szolgáljon ennek magyarázatául az, hogy mi ugy érezzük, hogy mindnyájunknak kötelessége közremunkálkodni abban, hogy ezt az országot abból a nehéz gazdasági helyzetből, amelybe jutott, kisegíteni igyekezzünk. Annyival is inkább teszszük ezt, mert hiszen köztudomású tény, hogy az ipar és kereskedelem ügyének mindig igen nagy jelentősége volt egy-egy ország közgazdasági helyzetének megjavításában. Az a nehéz közgazdasági helyzet, amelyben ma vagyunk, minden körülmények között megoldandó, előnyösen előre viendő, annál is inkább, mert hiszen ez a kérdés tulajdonképen belemarkol a nemzet minden tagjának életébe, hogy agymondjam a vérébe, sőt egyúttal az anyagi, reális érdekeibe, hogy egy mindennapi kifejezéssel éljek, a zsebébe is. Ez a kérdés, amelynek rendezése nélkül nincs szociális béke, nincs társadalmi megnyugvás, nincs haladás, nincs kulturális fejlődés. E kérdés helyes megoldásától, helyes irányban való előbbrevitelétől függ ez ország jövőjének Gs mindnyájunk életének sorsa. Kétségtelen» hogy ma a közgazdasági életben, különösen az ipar terén, jelentékeny fokban csőd áll fenn. Ennek legnagyobb bizonyságául felhozhatom azt, hogy pl. annál a 11 budapesti gépgyárnál — amely gépgyárak szövetségének betegpénztári ügyeit van szerencsém, mint főorvos intézni — másfél éven belül a munkástagok száma 22.000-ről 17.000,-re szállott le, úgyhogy a munkásoknak a gépgyári iparban való redukálása mintegy 25%-nak felel meg. Tulaj donképen még sokkal nagyobb csökkentés jött volna létre, lia a kereskedelmi minister ur idejében közbe nem lép és a munkaalkalmak irányításával meg nem akadályozza a munkanélküliségnek a gépgyári iparban nagyobb fokban való jelentkezését. Ha gondolkozunk azon, hogy mi ebben a nehéz helyzetben a segítés módja, akkor ugy találjuk, hogy itt kötelesség háramlik elsősorban a társadalomra, kötelesség háramlik a munkaadókra, magukra a munkásokra, az iparosokra és igen nagy, súlyos fokban magára az államra, az állami kormányzatra is. A társadalom segitósét ebben a kérdésben én ugy képzelem, hogy a társadalom minden tagjának kötelessége a hazai ipart a legnagyobb fokban támogatni, olymódon, hogy a társadalom ipari szükségleteit hazai termékekből szerezze be, hogy ilyen módon minél inkább redukáljuk a külföldről való behozatalt. (Helyeslés jobbfelől.) Ami a munkaadók feladatát illeti ebben a kérdésben, ezt a feladatot kettős irányban látom: az egyik az, hogy alkalmazkodjanak a megcsonkított Magyarország határaihoz s az ebből származó viszonyokhoz — amely körülményekre nagyon helyesen mutatott rá expozéjában a kereskedelemügyi minister ur — és termelésüket a csonka magyarországi viszonyokhoz megfelelőien alkalmazzák s igy olyan ipari termókekeket iparkodjanak produkálni, amelyek részére a nyersanyag itt lehetőleg kéznél van, másrészt olyanokat, amelyeknek itt csonka Magyarország határain belül fogyasztópiacuk van. (Erdélyi Aladár: Helyes!) A munkaadók másik feladata az, hogy, ha már nagy fokban jelentkezik is a munkanélküliség, azért mégis iparkodjanak a munkaalkalmakat megfelelően szaporitani; ennek pedig módja az, amit egyelőre a kereskedelmi minister ur irányítása alatt máris keresztültülvittek, hogy t. i. a munkanapokat redukálták, csökkentették csak azért, hogy a kevesebb munkanap alatt minél több munkást tudjanak foglalkoztatni. Ami már most a munkások és iparosok feladatát képezi ezen a téren való közreműködésben, ott pedig azt tartom irányadónak, hogy iparkodjanak teljes erővel arra törekedni, hogy termékeik minél jobbak, minél tökéletesebbek legyenek, hogy felvehessék a versenyt a külföldi ipari termékekkel és hogy a munka értékének emelésével együtt iparkodjanak ipari és megfelelő szakismereteiket is oly módon javítani, hogy az ipar versenyképességéhez szükséges közismereteknek birtokában legyenek. Hátra van még az állami feladat körülhatárolása. Miként már előbb kimutattam, az állam, illetőleg a kereskedelmi kormányzat iparkodott a nehéz viszonyok között oly módon irányitani az ipari üzemek vezetését, hogy a munkaalkalmak lehetőleg szaporodjanak, bár a munkanapok csökkentése mellett is. Ezenkívül láttuk a kereskedelemügyi minister ur expozéjából, hogy jelentékeny hitelekkel is sietett az ipar védelmére, hiszen — miként a kereskedelemügyi minister ur tegnap expozéjában emiitette —, a kisipar eddig^ 27 milliárd papirkoronát kapott ipari hitelként és még további 20 milliárd papírkorona van ugyancsak ipari hitel céljaira előirányzásban. A védvámok felálltásával szintén iparkodott megvédeni a hazai ipari munkát és ha további teendőkről gondolkozunk, ugy az ipari szakemberek, különösen a kisiparosok meghallgatása után — akik ebben a kérdésben előterjesztették kérelmüket —, hátra van még az ipartörvény meglevő hibáinak kiküszöbölése, az ipartestület, továbbá az ipari és kereskedelmi kamarák megreformálása. Örömmel emiithetem, hogy a kisiparosokkal való tárgyalások közben olyan óhajt láttam megnyilvánulni, amelynek teljesítése elől nem szabad kitérnünk, még pedig azért sem, mert hiszen ez tulajdonképen az ipari munkásság, általában a kisiparosság szakképzettségi és értelmiségi nívójának emelésére fog szolgálni, ök ugyans kérik a tanoncotthonok felállítását, általában a tanoncoktatás értékének emelését. T. Nemzetgyűlés! Ugy érzem, hogy a kereskedelemügyi minister ur ezekben a kérdésekben, melyek az állam feladatai, a maga részéről minden elképzelhetőt megtett, és megtesz a jö-
