Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-368

22 'Â nemzetgyűlés 368. illésé 1925. A jelenleg érvényben lévő társulati adórend- ] szexen tehát feltétlenül változtatni kell. Na- ' gyón kérem a pénzügyminister urat, hogy amikor az aranymérleg kérdésével foglalkozik, egyidejűleg foglalkozzék azzal a kérdéssel is, — nem akarok itt propoziciót tenni semilyen irányban — hogy az egyszerű osztalékadó behozatalával vagy másképen oldja meg a kérdést; mert meg vagyok győződve arról, hogy a pénzügyminister ur meg fogja találni az utat, amely az igazi nyereségek kimutatását, és ami a legfontosabb, az egérzségeisebb osztalékpolitikát lehetővé fogja tenni. Mert ha az előbb hosszasabban beszéltem a külföldi hitelek megszerzésének kérdéséről, itt van ennek igen nagy jelentősége; hiszen külföldi tőkét csak ugy tudunk magyar vállalatnál érdekeltté tenni, ha az egyrészt tiszta képét 1 át ja a vállalat vagyoni helyzetének, másrészt pedig ha biztositva lesz részére az, hogy a tőkéjének megfelelő jövedelmezőségét megkapja. Néhány gazdasági bajra már rámutattam. Nem akarom ezt a kérdést még hosszasabban tárgyalni, de miután már foglalkoztam az egyik oldalon a gazdasági bajokkal, foglalkozni kivánok még néhány szóval azzal a szükséges rosszal is, amelyet az állami költségvetés egyensúlyának helyreállítása céljából oly sokszor hangoztattak, a takarékossággal. Kétségtelen, hogy a benyújtott költségvetés a legmesszebbmenő takarékosság elvének szem előtt tartásával készölt. és különösen, ami az állami beruházásokat illeti, ott a takarékosság már a fösvénység határán mozog, (Égy hang job

1 felől : Túlmegy azon !) talán túl is lépi. A kormány még további takarékosságokat is tervez és evégből megszervezték az országos takarékossági bizottságot. (Heinrich Ferenc : Meg bizony !) Ezt én nagy örömmel üdvözlöm, mint ahogy megszoktuk azt. hogy ebben az országban minden uj intézményt mindig nagy örömmel szoktunk üdvözölni. Őszintén megvallva azonban, nap-yui szomorú tapasztalataink vannak már a különféle bizottságokkal s igy tisztán attól ffip-g, hogy ez a Mzottságr rendeltetésének és céljainak mennyiben fog megfelelni, hogy érnek a bizottságnak mekkora hatásköre lesz. (Berki Gyula : És mekkora bátorsáe-a !) íren helyes, t. képviselőtársam ! — és mekkora bátorsága és vájjon fog-e bírni oWan szankciókkal, hogy a bizottságban hozott határozatok a gyakorlatban ténylon- mes is lesznek valósítva. (Halász MórV : Ez a nagy kérdés !) Mert hogy itt megint néhány autót lealkudjon a bizottság, azért nem szükséges egy takarékossági bizottságot megszervezni ; hogy a bizottságnak csak az legyen a feladata, hogv elővegye a ceruzát és ott, ahol még lehet, néhány milliót, vaey néhány ezer koronát leirjon az amúgy is szűkös költségvetésből, ebből a célból nem kellett takarékossági bizottságot csinálni ; igen jól megcsinálja azt a pénzügyministerium költségvetési osztálya is. Lehet azonban igen szép hatásköre ennek a bizottságnak. Gyönyörű feladatkört tölthet be, lm nemcsak azt fogja vizsgálni, hogy hol lehet még jobban takarékoskodni, hanem főleg azt fogja vizsgálni, hogy az állami gazdálkodásban hol lehet racionálisabban gazdálkodni; hol lehet megfelelő, jól alkalmazott beruházásokkal, tőkein veszticiókkal az állami jövedelmeket megfelel ©leg felfokozni, mert hiszen a takarékosság is két részből áll: az egyik oldalon a takarékossásrból. a másik oldalon a bevételek megfelelő növeléséből. (Ugy van! jobb felől.) Azért emlitem ezt, mélyen t. nemzetgyűlés, évi január hó 30-án, pénteken. mert fél füllel ugy hallottam, hogy ehhez már a takarékossági bizottságnak semmi köze. Akkor igazán céltalan voit ezt a bizottságot életrehivni, mert ha az állami jövedelmek bevételeinek fokozását nem igyekezünk minden téren lehetővé tenni; ha nem igyekszünk az állami gazdálkodásban ratioűális, céltudatos gazdálkodást megteremteni, akkor nem tudom, hogy annak a két- és félesztendonek elmultával, amig itt van talán .az az injekció, amelyet a külföldtől kaptunk: 250 millió aranykorona, továbbmenőleg miképen lesz lehetséges az állam éles egyensúlyát végleg helyreállítani. Csak egy kérdést emlitek meg, amelynél, azt hiszem, gazda képviselőtársaimnak is zajos helyeslésével fogok találkozni: itt van a mi dohánytermelésünk kérdése. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Igazán lehetetlenség az, ami ezen a téren történik. Abból a 70.000 holdból, amelyen Magyarországon azelőtt normális időkben dohányt termeltek (Mándy Samu : 85.000 ! — Csonkamagyarországra ebből körülbelül 70.000 hold esik — ebből a 70.000 holdból ma már 30.000 holdon sem termelnek dohányt, és ahány dohánytermelő gazdával beszéltem, mindegyik azt állitotta, hogy végleg felhagy a dohánytermesztéssel. Évszázadok munkájába került, míg Magyarországon a dohánytermelést meghonosítottuk, és most képesek vagyunk tisztán bürokratikus pénzügyi szempontokból (Neuberger Ferenc : Pillanatnyi előnyért!) és pillanatnyi előnyért dohánytermelésünket teljesen a pusztulásnak kiszolgáltatni. Mindenki tudja, aki

1 ezzel a kérdéssel foglalkozott, hogy a mezőgazdaságnak sokkal nagyobb exportlehetősége van dohányból — ha dohánytermelésünket fogjuk felfokozni —, mint gabonából, vagy akármilyen más mezőgazdasági cikkből, különösen most, amikor köztudomású, hogy a világpiacokon eddig soha nem látott magas dohány árak vannak érvényben ; amikor a világpiacokról hiányzik egy csomó, a magyar dohánynak nagy konkurrenciát csinált külföldi dohány, az orosz, a kaukázusi dohány, és mi épen most hanyagoljuk el ezt a nagycn fontos kérdést, holott a belső szükségletet 120.000 métermázsára becsülve, igen könnyen tudnánk még ezenfelül 300—400 ezer métermázsa dohányt exportálni is. Nem lehet egy ilyen exportot, egy ilyen kereskedelmi üzjetet bürokratikus módon, irodai szobákban elintézni. A magyar dohánytermelés akkor fejlődött olyan szépen, amikor erre a célra megalakult, azt hiszem, a Magyar Dohánykiviteli K. T., amely bizonyos szerves összefüggésben a pénzügyministeriummal, de mégis kereskedői ügyességgel, élelmességgel és mozgékonysággal igyekezett a magyar dohánynak piacot teremteni. (Úgy van! jobbfelöl.) Ez a vállalat már évekkel ^ ezelőtt megszűnt. Hasonló szervnek mielőbbi életrehívása feltétlenül szükséges, valamint az is feltétlenül szükséges, hogy a dohánytermelésnél elért haszonból, jövedelemtöbbletből a gazdákat is megfelelően részeltossük (Űnii van! jobbfelől.). mert csak igy lebet a gazdák körébpn a d pb ánvtc-m élést újból életrekelteni. (Ügy van! jobbfelől.) A másik kérdés, am elv szintén a dohányjövedékkel van kapcsolatban, dphánygyártásnnk kérdése. Csonkamagyarországon 11 dohánygyárunk van. Az ország szüksée-lpte épen a drágaság ás a

z emberek nyomora folytán anynyira lecsökkent, hogy ma már négy gyárink is- játszva kár>pa azt a szükségletet produkálni, amely a bplföldi dohánv^Vp-yasztásra elegendő. ' .Viszont ott van még hat-hét gyárunk, amely a