Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.

Ülésnapok - 1922-371

I TO A nemzetgyűlés 37

X ülése 1925. dásainak, a forradalom utáni lázas hangulat folytán előállott körülményeknek és nehézségeknek, az élet ugy polgári, mint büntetőjogi gyakorlatában egyre nehezebb és nehezebb problémák elé állított. És mindezek dacára nagyszerű munkát végzett. Méltóztassék csak először is a büntetőjogi bíráskodást venni. Mint már emiitettem, lényegesen emelkedett a bűnözők száma. Most már nemcsak a közönséges vagyonjogi bűncselekményeket, hanem a politikai bűncselekményeket is vegyük. Egy terrénumra jutok, amely nagyon kényes, de el nem hallgatható. A királyi bíróságokat meg- merték gyanúsítani olyanok, akik nem gondolták meg azt, hogy mit cselekednek és hogy a mai politikai bűncselekmények jórészénél nagyon nehéz volt a demarkációnális vonalat megvonni büntetőjogi és nem büntetőjogi erkölcstelenség között. Ha azután a biró itélt, jobbról vagy balról, — elismerem, inkább balról — igen gyakran hangzottak olyan hangok, amelyek bizony semmiképen sem voltak indokoltak, hiszen nincs jogunk vagy okunk feltenni a magyar bíróságról, hogy más mint a törvény objektiv és igazságos alkalmazásának gondolata, nem vezette. De még egy nagyon fontos nehézség- előtt állott a magyar bírói kar, s ez a polgári jogi judikatúrát érintő kérdés: a valorizáció. A pénzügyminister ur már bejelentette, hogy a valorizációs törvényjavaslatot be fogja nyújtani. Keniéljük, hogy ez a közeljövőben meg fog

1 történni. Azt is bejelentette, — éreztük a sorai között, sőt egész őszintén meg is mondta, — hogy a valorizáció csak részleges lesz, tisztán olyan vonatkozású, amely az államkincstár anyagi helyzetét nem deteriorálja, mert hiszen az állammal szemben való valorizáció egyszerűen pénzügyi okokból lehetetlen. De egészen más a valorizáció kérdése a magánosok közötti jogviszonyban. És itt le kell szögeznem, hogy a törvényhozás ebben a kérdésben kétségtelenül bizonyos késedelembe esett, mert ezeket a kérdéseket mindeddig nem oldotta meg, s e tekintetben igazat kell adnom a Curia elnökének, aki újévi beszédében kijelentette, hogy amennyiben a törvényhozás nem tartott lépést a viszonyokkal, értve speciell a valorizáció kérdését, igenis a magyar bírónak kell magáévá tenni azt az elvet, hogy ha nincs törvény, nincs jog, akkor pótolja a biró a maga jogtudásával s az egész jogrendszer szellemének alkalmazásával. (Helyeslés a jobboldalon.) A m. kir. bíróságok — elsősorban a Curia nagy érdemeire célzok — nagyon nagy szolgálatot tett azáltal, hogy lassan és eleinte talán bizonytalanul is, de rálépett a valorizáció igazságos és méltányos alkalmazásának útjára. Megállapítható, hogy nagyon sok bajt, könnyet és szomorúságot gyógyitott meg azzal, hogy a magángazdasági életben beállott óriási eltolódásokat, melyek a koronaromlás folytán következtek be, bölcs Ítélettel •— ismétlem, itt elsősorban a Curiára célzok, mert hiszen e tekintetben a magyar Curia vezet — a bajokat enyhítette, sőt sokszor meggyógyította. Ezek leszögezése után — azt hiszem — felesleges sokat szólnom e tárcához. Az igazságügyi tárca minden egyes ágazatában — nemcsak a bíróságról, hanem a központi adminisztrációról is akarok szólani — oly elsőrendű, nagyszerű erők működnek, oly magaskvalitásu, kötelességtudó férfiak vannak, hogy igazán semmi okunk sincs arra, hogy most mellőzzük azt a régi uzust, hogy szeretettel és megértéssel tárgyaljuk ennek a tárcának ügyeit. Nekünk mindent el kell követnünk, hogy a magyar bírói kar csorbítatlan presztízse továbbra is a maga teljes fényében fennálljon. Azt a politikát, évi február hó 5-én, csütörtökön. amelyről az igazságügyi tárca jelenlegi vezetője székfoglaló beszédében szólott, s amely politikának birói vonatkozásban talán két alapköve van : hogy a birói külön státus megőrzését minden erőnkkel elő kell mozdítani, azután pedig mindent el kell követni, ha fokozatosan is, hogy a nem szorosan vett birói funkcióktól a birói kart mentesítsük s ezáltal a birót minden olyan — bár alaptalan — meggyanusitástól is megóvjuk, amely a birói tekintéllyel össze nem férhet, mondom, ezt a politikát az egész nemzetgyűlés pártkülönbség nélkül magáévá teheti. (Ugy van! a jobboldalon.) Mi bízunk az igazságügyi tárca jelenlegi vezetőjében, aki mögött hosszú és kitűnő birói működés van, hogy ezeket az elveket minden tekintetben meg fogja védelmezni, annál is inkább, mert maga is biró volt. Abban a reményben, hogy ez így lesz, kérem, méltóztassék a költségvetést általánosságban és részleteiben is elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az igazságügyminister ur kíván szólani. Pesthy Pál igazságügyminister : T. Nemzetgyűlés! Amikor az igazságügyi költségvetést elfogadásra ajánlom, kérem a t. Nemzetgyűlés engedélyét ahhoz, hogy az igazságügyi jogszolgáltatási intézmények múltjára visszatekintést vetve, megvilágítsam azok mai helyzetét. T. Nemzetgyűlés! A világháború kitörésével a nemzet történetében egy olyan epocha záródott le, amely nagyság, fényesség, boldogság tekintetében — visszamenve a nemzet ezeresztendős múltján — Hunyadi Mátyás után talán a második helyen áll. A világháborúval bekövetkezett a nemzet nagy összeomlása, de mi erről az összeomlásról csak beszélünk, beszélünk anélkül, hogy a töredékeit tekintve megállapítanék, hogy valójában mekkora is volt ez az összeomlás. Én az igazságügyi intézmények múltját és jelenét kívánom a t. Nemzetgyűlés elé állítani, hogy ezeknek az adatoknak összeállításából személyesen méltóztassék megállapítani, mekkora volt ez az összeomlás. Ebből a célból precizen ismertetni fogom a bíróságok helyzetét a háború előtt és a háborá után. Az előadó ur már közölte is ezeket a számadatokat, de méltóztassék megengedni, hogy egészen precíz adatokkal álljak a nemzetgyűlés elé. A Curiát nem számítva, a háború előtt volt 11 ítélőtáblánk, most van 5 ; a háború előtt volt 67 törvényszékünk, most van 24 ; a háború előtt volt 385 járásbíróságunk, most pedig van 138. A birák száma a háború előtt kitett 2700at, ma pedig a teljes létszám kitesz 1748-at. Ha a birák és bíróságok megterheltetését tekintem, akkor itt számitásom alapjául a bíróságok által hozott ítéletek számát kell vennem, mert ez az a szám, amely jellegzetes az egész elfoglaltság tekintetében ; az ítéletek számának emelkedése jelenti a biróság munkájának többletét, és pedig nemcsak egy bíróságnál, hanem valamennyi bíróságnál, mert az alsóbiróságok itéletszámainak emelkedése egyúttal emelkedést jelent a felsőbíróságokra nézve is. Nagy-Magyarországon 1913-ban a magyar bíróságok 367.152 ítéletet mondtak ki. Ebből csonka Magyarországra, vagyis a megmaradt öt ítélőtábla területére esett 187.754 ítélet. Ez az egésznek 51'1%-a. A bíróságok mostani megterhelése azonban ezt meghaladja, 51'4%-ig, mert a ma hozott ítéletek száma 190.122. Ha az 5L'4%-ot figyelembe veszem s ha ezt összehasonlítom a háború előtt volt birák számával, ugy meg kell állapitanom, hogy ma ennek az országnak 1476 biróra van szüksége. A mai létszám ezt meghaladja; most 1748 a birák száma, de ennek megvan a maga oka, ne-