Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-368
 nemzetgyűlés 368. illése 1925. jövőben, de bizonyosan belátható jövőben — hogy újból csak hozzá kell nyúlni a magántulajdonhoz. Azt mondotta továbbá a nrinisterelnök ur, hogy céltudatos kultúrpolitikával arra kell igyekezni, hogy a nemzetből kiküszöböljük azokat a hibákat, amelyek ennek a nemzetnek, sajnos, tulajdonságai, és erősitsük éllenállóképességét mindenféle demagóg jelszavakkal szemben. Ebben a tekintetben láttam megvalósítva annyit, hogy általános szokássá lett minden élesebb szóra, amely nem kellemes az ellenkező véleményben levőknek, azonnal lecsapni a demagógia stigmájával. Ebben a tekintetben a kormány sem fukarkodott soha a jó példával. Nem láttam azonban azt, hogy a demagógoknak, a valódi demagógoknak és a sokszor csak jobb védekezés hiján ilyenekül kijelentett ellenfeleknek stigmatizálása helyett arra törekedett volna a kormány, amit én is,^ előttem és utánam mások is, ajánlottak a kormánynak, hogy t. i. tessék a demagógia eszközeit megszüntetni, tessék megszüntetni azokat az igazságtalanságokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a tömegekben szenvedélyeket hívjanak életre (Zsirkay János : Jó szociálpolitika !) és akkor mindjárt nem lesz semmiféle tere semmiféle demagógiának. Ha azonban céltudatos kultúrpolitikával ki kell küszöbölni ennek a nemzetnek hibáit, a ministerelnök ur e hibák között bizonyára gondolt azokra a nagy hibákra is, amelyek az alkoholizmus és az egyke képében, az újításoktól való indokolatlan tartózkodásban, a tanyákon való eltemetkezésben, a betűiszony ban, a gyermekeknek már az iskoláztatás idején is, időelőtt libapásztoroknak és ostorosfiuknak való befogásában, az egészségügyi rendszabályok negligálásában állnak és jellemzik a magyar népet. Ebben a tekintetben azonban nem látom azokat a nagy kulturtevékenységi feladatokat, amelyek alapján azt mondhatnám, hogy a kormány ezekkel megfelel a vállalt kötelezettségeinek, mert ha csak azt kérdezem, hogy hol vannak tehát a kormány részéről kiadott népfelvilágositó iratok milliói, vagy hol vannak azok a kulturegyesiiletek és kultúrintézmények, amelyeket a kormány ezeknek a feladatodnak szolgálatára hivott életre, vagy hol vannak azok a milliók, amelyeket anyagi eszközként bocsátottak a már- létező ilyen irányú kulturális egyesületek és intézetek rendelkezésére, akkor azt látom, hogy itt a kormány főkönyvi lap 4 a teljesen tiszta; itt jóformán semmit sem lehet javára irni, hanem fel lehet jegyezni azt. hogy sokkal könnyebben tudott a kormány lemondani pl. arról a nagy feladatról, hogy az ország egész teljességében rendszeresítse a körorvosi állásokat, mint ahogy le tudott volna mondani arról, hogy az országos túlzsúfoltság mellett a budapesti monstre egyetem mellett a B. listák idején, a menekültek ideözönlése idején fentartsunk négy egyetemet, vagy ahogy le tudott volna mondani arról, hogy amikor Budapesten van elegendő színház, akkor horribilis kiadások árán, nagy dotációval fentartson állami színházakat és a költségvetésből hasonló kiadásokat elimináljon. Pedig sokat kellett volna tennie a kormánynak. Ebben a tekintetben tényleg szomorú a helyzet és ezt legyen szabad nem a magam szavaival elmondani, hanem annak a szerencsés helyzetnek felhasználásával, hogy egy kormányt támogató képviselő is az én álláspontomat igazolta e tekintetben, Ernszt Sándor t. képviselőtársamnak a »Keresztény politika« című folyóiratában irott szavait idézni. Azt irja t. képviselőtársunk 1923. decemberében, hogy (olvassa) : »Falvaink elhagyatottak, műveltségük csekély, csak az őserő mozog bennük. Műveltségükért rendkívül kevés történt, útjaik NAPLÓ XXIX. évi január hó 30-án, pénteken. 9 nincsenek, az év nagy részében elszakítva egymástól, mindenkor a saját körükben élnek. Értük mindenki, aki tartozott volna, keveset tett, a nép primitiv életet élt, ősei nyomán rossz tapasztalatokkal, állampolgári magaslatra nem emelkedik. Szégyen az a primitiv állapot, amely falvainkban uralkodik és ez az állapot sok tekintetben vád képen áll elő.« Ugyancsak r^rnszt Sándor t. képviselőtársam írja ugyanebben a cikkben, hogy (olvassa): »Az állam egy pillanatra sem mulaszthatja el kötelességét, hogy polgárait a maguk feladataira nevelje. Ez csekély mértékben történt Magyarországon. A liberális magára hagyatottság meglátszik az egész vonalon, a városokban és falvakban egyaránt. A közszellemért valakinek feleiősnek kell lennie. A kormányzás egy államban nem állhat abból, hogy a költségvetést tárgyaljuk és azt végrehajtsuk.« Mindenesetre nagy elismeréssel adózom Ernszt Sándor képviselőtársamnak azért, hogy a maga részéről kifejezést adott annak az elvnek, hogy a közszellemért valakinek felelősnek kell lennie az államban. De örülök annak is, hngy a miniszterelnök ur kormányzati feladatnak ismerte el a nép ellenállóképességének emelését különböző demagóg jelszavakkal szemben, mert ebben a feladatvállalásban én annak a kötelességnek elismerését látom, hogy a kormány érzi, hogy a nép politikai nevelése teendői közé tartozik. A nép politikai nevelésétől pedig, bár a közélet terén oly felfogást vallok és oly irányhoz tartozom, melyet nem ritkaság különböző demagóg velleitásokkal meggyanúsítani, igen sokat várok és nemhogy idegenkedném tőle, de a legmelegebben üdvözölném, ha tényleg valóra válnék. Sokkal nyugodtabb volnának ugyanis a közállapotok, sokkal reálisabbak a politikai viszonyok, ha az a nép, amelynek feladata politikai forumot, a nemzetgyűlést a maga véleménynyilvánításával, a maga szavazati jogának gyakorlásával életrehivni és összeállítani, ezt oly tárgyi ismeretekkel s az eseményeknek és tényeknek oly tudásával tehetné meg, amely mentesíthetné őt attól, hogy mások félrevezető fdvilogositásaira legyen utaiva, melyek képessé tennék őt arra, hogy mind« zt a politikai ténykedését a saját maga oujektiv tudása alapján végezhesse s ez megmentené a népet attól, hogy a szerint induijon meg ebben vagy aLban az irányban, hogy honnan hall öblösebb hívó hangot, vagy a szerint csatlakozzék ehhez vagy ahhoz a politikai irányhoz, programrnhoz, hogy az a Programm mennyire van megspékelve teszetis Ígéretekkel, vagy hogy melyik van jobban felöltöztetve a politikai csillogó frázisok ruházatába. A nép jobban tudná megválogatni azokat a személyeket, akiket a maga képvisele;ével megbíz, és jóiban, önállóbban tudna ezekkel szemben érzékeny kritikát gyakorolni akkor, amikor a megbízás megújítására kernl a sor s ezzei a legbiztosabb orvosszert szolgáltathatná abban a tekintetben, hogy a kormányforma, kormányzati rendszer a maga igazi értékére emeltessék. Ugy látszik azonban, az állam ebben a tekintetben ezeknek a nyilatkozatoknak elhangzásán túl semmiféle kötelezettséget és feladatot nem ismer, legalább is ebben az irányban nagyon kevés történt. Még arra a magántevékenységre is, amely itt-ott népfelvilágositó működésnek volna tekinthető és e feladat szolgálásának volna minősíthető, azt kell mondani, hogy sokkal inkább a nép félrevezetése és elvakitása, semmint objektív felvilágosítása és tárgyilagos oktatása. Ebben a tekintetben csak egy példára hivatkozom. Kétségtelen, hogy magántevékenység során a legnagyobb népfelvilágositó hivatás és feladata sajtóra vár ebben az országban. 2
