Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIX. kötet • 1925. január 30. - 1925. február 13.
Ülésnapok - 1922-370
A nemzetgyűlés 370. iUêse 192'). és fél évig: rontották itt a levegőt, akkor nincs jogaik, a parlament többségével szembehelyezkedve, a magyar nemzetgyűlés szuverén jogát kétségbevonni tanácskozási szabályainak megállapítására nézve. Mi értelme sincs, hogy amikor két és fél évig jól érezték itt maglikai, most egyszerre politikai ellenszolgáltatást kivannak visszatérésük fejében. Én azok közé tartozom, akik a választójog kérdésében még nem foglaltak véglegesen állást, de azt politikai alku tárgyává tenni nem engedem és azt is sokallom, amit a niiuisterelnök ur mai sajtónyilatkozatában mondott. A választójogot akkor tárgyalja a nemzetgyűlés, amikor a többség jónak látja: és ügy szavazza meg, ahogy jónak látja! Ez szuverén joga a magyar nemzetgyűlésnek. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A politikai helyzet tisztábahozatala érdekében végűi még egy irányban kívánok nyilatkozni, és ha csak egyéni felfogásomat fejezem is ki, azt hiszem, politikai barátaim osztani fogják véleményemet. Csonka-Magyarország mai jogrendje azokon az alappilléreken nyugszik, amelyeket 1919 óta Horthy Miklós, Magyarország kormányzója, nagyatádi Szabó Istvánnal és a falu magyar dolgozó népének jóravaló résziével fektetett le. Ha ez nem is világos mindenki előtt, ezt a történelem feltétlenül meg fogja állapítaná. Nagyatádi Szabó István haláláig betartotta ezt az egyenes politikai irányt, amelyet az országgyűlésbe való bejutásakor maga elé tűzött. Ö mindig hű maradt önmagához és nem ő változott, hanem körülötte az emberek és viszonyok változtak, és pedig elég nagy mértékben és elég gyakran. Az n. n. forradalomkor volt ő és pártja a legkevésbé forradalmár és igazuk volt Pogányoknak és Landleréknek, midőn kifogásolták, hogy a kisgazdapárt nem volt forradalmi párt. Szabó István akkor is nem sebeket ütni, hanem sebeket gyógyítani ment be a Károlyi-kormányba; ezért próbálta meg az ország kátyúba jutott szekerének aktiv részvételével való kihúzását. Méltóztassék megengedni, hogy a bolsevizmusból egy emléket elevenítsek fel. A bolsevizmus első napjaiban Tankovics János t. képviselőtársammal felkerestük otthonában Szabó Istvánt bizonyos politikai meg-beszélések^ végett. Ott azt proponáltuk neki, hogy mi készek t vagyunk vele a demarkációs vonalat átlépni, hogy a nagyentente-tal, ahol akkor már ismerték Szabó Istvánt, érintkezésbe lépjen és Magyarország szomorú helyzetén változtasson. Szabó István egy éjszakai meggondolás után azt válaszolta nekünk: neki nagyon kellemes lenne, ha elmehetne, azonban hiába megy ő el, a magyar nép, amelyhez ő tartozik, nem mehet , el, tehát helyesnek tartja, hogy amit az szenved, azt szenvedje el ő is. (Tankovics János: így volt!) És még ezt is mondotta: különben is az ő lelki meggyőződésével és érzésével nem fér össze az, hogy saját honfitársaival szemben volt ellenségei segítségéért könyörögjön. Ezt csak azért mondottam el, hogy ebből is lássa a nemzetgyűlés, hogy ő miképen gondolkozott. (Helyeslés.) Ezt az embert támadták meg a bolsevizmus összeomlása után és akarták lehetetlenné tenni 1919 augusztusában és a következő időkben. Egy Horthy Miklós kellett ahhoz, hogy ez ne sikerüljön. Két ilyen magyar embernek kellett találkoznia, hogy azokkal a mindenféle áskálódásokkal és kísérletezésekkel szemben, amelyek akkor voltak, egymást megértsék és egy útban állapodjanak meg. Szabó István pártja a,zóta itt dolgozik a nemzetgyűlésben. Már az elhelyezkedése is szimbolikus. Miért történt az, hogy már az első nemzetgyűlés első idején épen évi február hó 4-én. szerdán. 113 a jobboldal szélső részén; tehát a vörös szocializmustól legmesszebbre foglaltait helyet a kisgazdapárti képviselők? Ne várja senki, hogy mi a mai rendszer nyugodt fejlődésének és fenntartásának megzavarására kaphatók leszünk! (Igaz! Ugy van! a 'jobboldalon.) Mi kitartunk a mai rend mellett, Horthy Miklós kormányzó mellett és a mellett a kormány mellett, amely azokból áll, akiket mi ma a legalkalmasabbaknak és leg-becsületesebbekuek tartunk az ország kormányzására. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A kormányzatot mi éberen figyeljük, az elkerülhető rosszra figyelmeztetjük, de minden megrázkódtatásnak ellene vagyunk (Zaj. Elnök csenget.), mert különben a becsületes magyar dolgozó falusi nép csak veszíthet. És ha imittamott akadnak is jelenségek, mintha a nép egyrésze helytelenítené, amit teszünk, én azt hiszem: mihelyt komolyra fordulna a dolog, egyszerre megváltozna a hangulat és hamarosan nagyon szomorú reggelre ébrednének azok, akik ismét a zavarosban szeretnének halászni és peesenyécskéhez szeretnének jutni. Bizalommal vagyok a kormány politikája iránt és a költségvetést az általános vita alapjául elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ! Forgács Miklós jegyző: Bárány Sándor! Bárány Sándor: T. Nemzetgyűlés! (Zaj. — Közbeszólások bal felől.) Elnök: Csendet kérek. Nem szokás egy képviselőnek első beszédét zavarni. (Sxabó József: Nem is szokás egy ilyen mandátummá" beszélni!) A képviselő urat kénytelen vagyok rendreutasítani. (Szabó József: Meg kellene várni, amíg igazolják mandátumát!) Bárány Sándor: T. Nemzetgyűlés! Ma, amikor először bátorkodom a törvényhozás díszes csarnokában felszólalni, helyzetemet nehézzé teszi az, hogy a költségvetési vita 10 napja alatt annyi értékes felszólalás történt és annyira kimerítették ^a költségvetés témáját, hogy nekem valami ujat mondani már nagyon nehéz. A magas nívójú beszédek után, amelyek itt elhangzottak, nehéz a helyzetein, és nem tudom, hogy megfelelek-e annak, amire ma vállalkoztam. Azonban ugy érzem, szükséges dolog, hogy mindazokat a bajokat és sérelmeket, amelyeket én, mint köztisztviselő, a nép széles rétegjeivel érintkezve tapasztaltam, idehozzam, a kormány tudomására hozzam és az orvoslás módját keressem. Kétségtelen dolog, hogy ma egy agyongyötört, vesztett háború és forradalmak után anyagilag tönkretett országnak a pénzügyi helyzete sokkal nehezebb, mint volt valamikor NagyMagyarországon. Ez a nehéz anyagi helyzet okozza, hogy a kormány, bár részéről a tisztviselőkérdésbeu a legjobb akaratot tapasztaltuk, nem tudja ezt a kérdést ugy rendezni, ahogy maga is szeretné. A tisztviselőkérdést t. képviselőtársaim több izben előhozták már. Tisztában vagyunk azzal, hogy a mai drágaság folytán a tisztviselőknek adott fizetés a legkevésbé sem felel meg jogos igényeiknek. De a tisztviselőkérdések között van kjilönösen egy, amelylyel foglalkoznom kell s ez a vármegyei tisztviselőkérdés. A tisztviselők közt a vármegyei tisztviselők azok, akiknek a fizetése legkevésbé rendeztetett. Az állami tisztviselők helyzete 1909-ben és 1919-ben, 1920-ban és 1921-ben nyert rendezést, mig ezzel szemben a vármegyei tisztviselők csak 1922-ben kapták meg azt, amit a többi állami tisztviselők már előbb élveztek. Kétségtelen dolog, hogy a vármegyei tisztviselők feladata nehéz. Kétségtelen dolog az,