Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-354
A nemzetgyűlés 354. ülése 1924. évi december hó 13-án, szombaton, Scitovszky Béla és Huszár Károly elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — A nemzetgyűlés négy tanácskozó osztályának kisorsolása ós az összes bizottságok tagjainak, valamint az össze íérhetlenségi állandó bizottság elnökének és helyettes elnökének megválasztása. — A kormányzói leirat felolvasása, amellyel a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslat helyesbités végett a nemzetgyűlésnek visszaküldetik — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : gr. Bethlen István, Rakovszky Iván, Pesthy Pál. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 20 perckor.) (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Bodó János jegyző ur, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Forgács Miklós jegyző ur, a javaslatok ellen felszólalókat pedig Héjj Imre jegyző ur. Napirend szerint következik a nemzetgyűlési képviselőknek osztályokba való sorsolása. 243 nemzetgyűlési képviselő közül, minthogy az elnök és az alelnökök osztályba nem soroztainak és mintán Bárány Sándor képviselő ur megbízó levele még az igazolási állandó bizottságnál van, osztályba sorozandó 239 képviselő. E szerint az I., II. és III-ik osztályba 60, a IV. osztályba pedig 59 képviselő fog kisorsoltatni. Következik a sorsolás. Az I-ső osztályba sorsoltatnak: Rakovszky István, Rainprecht Antal, Puky Endre, Propper Sándor, Sigray Antal gróf, Prónay György báró, Putnoky Móric, Putnoky Sándor, Hedry Lőrinc, Zeőke Antal, Farkas Tibor, Könyves Lajos, Kohuth Adorján, Zichy János gróf, Krakker Kálmán, Knaller Győző, Walko Lajos, Kószó István, Herrmann Miksa, Homonnay Tivadar, K. Peines László, Renczes János, Pesthy Pál, Rothenstein Mór, Rnbinek István, Rupert Rezső, Saly Endre, Simon János, Sándor Pál, Schandl Károly, Wolff Károly, Vass József, Vázsonyi Vilmos, Kühne Loránd, Kéthly Anna, Varsányi Gábor, Kun Béla, Rassay Károly, Petri Pál, Petrovácz Gyula, Illés József, Teleki Pál gróf, Urbán Péter báró, Ulain Ferenc, Urbanics Kálmán, Dénes István Pallavicini György őrgróf, Bozsik Pál, Heinrich Ferenc, Herczegh Béla, Tankovics János, Görgey István, iGriger Miklós, F. Szabó Géza, Széchenyi Viktor gróf, Forgács Miklós, Gschwindt Ernő, Haller István, Erdélyi Aladár, Ernszt Sándor. Következik a Il-ik osztály. A II. osztályba sorsoltatnak: Pintér László, Dobóezky Dezső, Drehr Imre, Klebelsberg Kunó gróf, Szeder Ferenc, Halász NAPLÓ xxviir. Móric, Haller József, Gubicza Ferenc, Hegyeshalmy Lajos, Pékár Gyula, Perlaki György, Szabó Sándor, Györki Imre, Peidl Gyula, Hegymegi-Kiss Pál, Patacsi Dénes, Patay Tibor, Paupera Ferenc, Szilágyi Lajos, Szabó István (öttövényi), Pakots József, Vargha Gábor, Édes Antal, Esztergályos János, Fábián Béla, Fráter Pál, Bartos János, Móser Ernő, Mokesay Zoltán, Friedrich István, Iklódy-Szabó János, Ivády Béla, Oberhammer Antal, Almásy László, Barabás Samu, Frühwirth Mátyás, Kaas Albert báró, Andrássy Gyula gróf. Veress Ferenc, Kálmán István, Zsilinszky Endre, Lingauer Albin, Melczer László, Kenéz Béla, Viczián István, Karaíiáth Jenő, Reischl Richárd, Reisinger Ferenc, Szabó József, Szabó István (sokorópátkai), Rácz János, Mátéffy Viktor, Maday Gyula, Petrovits György, Zsirkay János, Vasadi-Balogh György, Várnai Dániel, Kuna P. András, Cziráky József gróf, Bottlik István báró. A III. osztályba sorsoltatnak: Platthy György, Lukács György, Pikier Emil, Bottlik József, Hajós Kálmán, Peyer Károly, Podmaniezky Endre báró, Szily Tamás, Strausz, István, Sütő József, Graeffl Jenő, Tamássy József, Szomjas Gusztáv, Szuhányi Ferenc, Gömbös Gyula, Csizmadia András, Meskó Zoltán, Teleki Tibor gróf, Temesváry Imre, Ugrón Gábor, Fekete Lajos, Farkas István, Éhn Kálmán, Szijj Bálint, Hegedűs György, Erődi-Harrach Tihamér, Őrffy Imre, Ostor József, Csöngedy Gyula, Kiss Menyhért, Kitajka Lajos, Klárik Ferenc, Létay Ernő, Jankovich-Bésán Endre gróf, Lévay Mihály, Szabó Imre, Drozdy Győző, Rakovszky Iván, Kováts-Nagy Sándor, Lakó Imre, Szapáry Lajos gróf, Szakáts József, Lendvai István, Mikovínyi Jenő, Mirbach Antal báró, Vanczák János, Barla-Szabó József, Szabóky Jenő, Szakács Andor, Szabó Zoltán, Baross János, Nánássy Andor, Nemes Bertalan, Bodó János, Bogya János, Biró Pál, Ráday Gedeon gróf, Eckhardt Tibor, Erődi-Harrach Béla, Borgulya Pál. A IV. osztályba sorsoltatnak: Mándy Sámuel, Mayer János, Maillot Nándor báró, Hir György, Nagy János (egri), Nagy János (tamási-i), Czettler Jenő, Cserti József, Hoyos Miksa gróf, Huszár Dezső, Nagy Emil, Nagy Ernő, Apponyi Albert gróf, Neubauer