Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. 133 dacára is minden lehető módon meg kell védenie a magyar kultúrát a leszakított részeken is (Ugy van! jobb felől), minden lehető módon, minden lehető fórum előtt és minden lehető alkalommal. Ott, ahol a Bolyayak, Kemény Zsigmond, Arany János, Gyulai Pál született, ahol Madách irt, ahol Jókai örökszép meséket álmodó lelke öntudatra ébredt, ahonnan Herczeg Ferenc írói útjára indult, s ahol a magyar lelki közösségbe olvadt más nemzetiségűek is annyi szépet és maradandót alkottak, ott a magyarság is és a kultúrát megbecsülő más nemzetiségeink is mindig büszkén vallhatják lelkük kincsének a magyar kultúrát, amely nemcsak a mi kincsünk, de a világkultúrájáé is s amelynek fen tartása és megvédése igy egyetemes emberi érdek. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Az igazságügyi tárca költségvetéséhez is kívánok néhány szót szólni. Megállapítható, hogy az igazságügyi tárca költségvetése a leszakított területnek megfelelően arányos a 10 év előtti költségvetéssel. A biróságok előbbi 40 milliós tétele most 14K> millió; a vádhatóságoknál ez az arány részben kedvezőtlenebb, amennyiben a 11 milliós előző kiadási tétellel szemben ma 2 millió szerepel. Ennek oka azonban az, hogy a múlt költségvetésben több, mint 7 millió korona dologi kiadás fordult elő. Az igazságügyi költségvetésnél vagyok bátor megjegyezni, hogy sohasem helyeselhetem, amidőn a biróságok működését politikai szempontokból birálgatják, és amidőn a biróságok Ítéleteit az egyes politikai pártok politikai szempontból élezik ki. Kell egy fórumnak lennie, amely felülálljon minden politikai pártálláson, amely a maga határozatait csak a törvényt nézve, lelkiismeretére hallgatva és az igazságra törekedve hozza meg. A bíróságnak kell e fórumnak lennie. És ha azt akarjuk, hogy a biróság ment legyen minden politikai felfogástól, elsősorban nekünk, a törvényhozás tagjainak kell vigyáznunk arra, hogy a biróság minden politikai felfogástól valóban intakt legyen. Ez a legmagasabb közérdek, és igy marad régi és örök igazság az a mondás, amely a királyi Curia homlokzatára van vésve, hogy: J.iístitia regnorum fundamentum. Én mint gyakorló jogász, tudom, hogy a biróságok nehéz helyzetben vannak, amikor oly ügyekben kell tárgyalniok, melyeknek politikai vonatkozásaik is vannak, mert bárminő határozatot is hozzanak, az a politikai párt, amely a hozott határozatot nem tartja politikai céljaira jónak, illetve kedvezőnek, a bíróságot ha nem is részrehajlással, de legalább is felületességgel vádolja meg. A biróság igy két malomkő között őrlődik, a politikai pártok érdekeinek malomkövei között, s nem lehet nemzeti érdek, hogy az igazságszolgáltatás eszménye és a biróságok hagyományos tisztelete őrlődjék fel a politikai érdekek malomkövei között. Tévedhet a biróság is. de ezt jogorvoslati vagy felügyeleti utón kell orvosolni, nem pedig a biróság tekintélyének lejáratásával, mert amikor itt annyi minden elveszett, és amikor annyi igazságtalanság történt velünk, akkor az igazság hitét í'entartani és a biróságok tekintélyét is megvédeni egyet jelent a jobb jövőre való törekvéssel. (Ugy van! a, jobboldalon.) Ezeket voltain bátor idevonatkozólag elmondani. A földmivelésügyi tárca költségvetésénél sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kormány a mostoha pénzügyi viszonyokra való tekintettel nem tudott ebbe a költségvetésbe oly tételt beállítani, amely a folyamatban levő földreform-eljárás mellett mintegy biztosíthatta volna azt, hogy e^ reform végrehajtása a termelés csökkenését nem fogja előidézni. Az előző költségvetés az alsófoku gazdasági szakoktatásra és a mezőgazdasági ismeretek terjesztésére 2,141.000 koronát vehetett fel. Még külön másfélmillió koronát vett fel a gazdasági akadémiák céljaira. Bár e költségvetés 1,200.000 koronát vett fel ugyanerre a célra, és ez arán3 r osan is megfelel a megcsonkított területnek, tartani lehet attól, hogy amidőn az igénjdők tízezreit juttatjuk földhöz, ezek nem fognak azzal a felkészültséggel birni, amely az eddigi terméseredményt biztosítaná, noha nem csupán az eddigi terméseredmény biztosítására, hanem annak fokozására volna szükség. Pedig ez a kérdésnek csak egyik oldala. A másik az a mindannyiunk által ismert tény, hogy a földbirtokreform oly időben jött, amikor annak pénzügyi előkészítése meg nem történhetett, amikor tehát az igénylő is, az igénylést szenvedő is csak a jövőben bizhatnak, abban, hogy oly 10 évi átlagtermés lesz, amely mellett az igénylő a föld vételárát ki tudja fizetni. Ez a reform hatásában is és jelentőségében is közel áll az úrbéri rendezéshez, amikor a földtehermentesités során az 1848 : IX. te. ^ a kármentesítést a „nemzeti közbecsület védpajzsa" alá helyezte, és amikor az egészen más gazdasági és pénzügyi viszonyok között könnyebb lehetett a felszabadult kis területek beiiistruálása is. Ma, sajnos — hogy ugy mondjam —, ez -a reform csak a nemzeti közreménység védpajzsa alatt történik meg, noha ezt a reformot és annak végrehajtását mindannyian óhajtjuk, a reformot mindannyian szükségesnek tartjuk és noha mindannyian meg vagyunk győződve róla, hogy ezzel a reformmal a multak mulasztásait kell pótolnunk. T. Nemzetgyűlés ! Amikor kétségtelen, hogy a mai viszonyok között lehetetlen ennek az ügynek oly országos rendezése, amint az a toldtehermentesitésnél történt, legalább valami más utoU kellene biztositanunk azt, hogy a földhöz juttatottak és a még földhöz juttatandók is meg tudják tartani földjeiket, hogy tehát a jószándék nem egy ujabb elégedetlenség csiráját fogja kikelteni s hogy másfelől a termelés szempontjából nem fog nagy hanyatlást jelenteni az a circa 800.000 katasztrális holdnyi terület, amely az igénylők kezére jut. Az 1922. év nyarán folyt_ indemnitási vita, alkalmával egy határozati javaslatot voltam bátor benyújtani, hogy a reform során földhöz juttatottak olyan, a. külföldön már bevált szövetkezetekbe szerveztessenek, amelyekben mindenki a maga földjét művelné, tehát a maga munkája és szorgalma után boldogulna, de a nagyban lehető beszerzést és az értékesítést közösen végeznék és közösen szereznék be a modern és az eredményes gazdálkodásnál nélkülözhetetlen munkaeszközöket is. A részletekről nem akarok itt beszélni, nem akarok kiterjeszkedni arra, hogy minő nemzetnevelő hatása lehetne ezeknek a szövetkezeteknek akkor, amikor minduntalan tapasztaljuk a fővárosból kiinduló izgatás hatását már a vidéki földmíves nép között is. Erre most ez alkalommal nem akarok kitárni, csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy mikor én ezt a határozati javaslatot előterjesztettem, odakint a folyosón igen sokan helyeselték azt, a határozati javaslat fölött való szavazás alkalmával azonban egyhangúlag elvetették. Azóta ugyanezt a kér-
