Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.

Ülésnapok - 1922-361

126 Â nemzetgyűlés 361. ülése 1925. évi január hó 20-án, kedden. nem volt kivetve. A kivetést most kapta meg, s az 4 és fél millióról szólt. Ha az állam igy tud valorizálni egyes feleivel szemben, akkor, bocsánatot kérek, lehetséges, hogy más irányban is bizonyos valorizációk álljanak be. Hivatkozhatom egyébként Baranya vármegye közönségére, amely a múlt ülésen árvapénzeit valorizálta, és pedig 10%-os arán y valorizáció alapján. Remélni merem és hiszem, hogy se a pénziigymi'n ister urnák, se pedig a belügyministeriumnak ez ellen nem lesz kifogása. És hogyan oldotta meg ezt a kérdést! Ugy, hogy a vármegye közönsége 10 éven át 2%-os pótadót vállalt magára. A vármegye törvényhatósági bizottságában egy hang nem szólalt fel ez ellen, mert érezték annak szükségességét, hogy mindenki, akinek mégis vagyona van, 10 éven át magára vállalhasson 2%-ot, hogy azt a legnagyobb igazságtalanságot, amely a háborúban az árvapénzeket illetőleg történt, némileg reparálja, javitsa, s Baranya vármegye közönsége ez irányban lelkiismeretét megnyugtassa. Ezek voltak nagyjában azok a szempontok, amelyeket a költségvetés keretén belül érinteni kívántam. Ez bizonyos kritikát is tartalmaz és azt hiszem, mindenki elhiszi rólam, hogy a legjobb akarattal mondottam. Ismerem' azt a nehéz helyzetet, amelyben a kormány van, ministereink igazán súlyos és nehéz helyzetben küzdenek és mindenki tudja rólam azt is, hogy a kormány iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem és igy elsősorbán a ministerelnök ur iránt, és azért a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző; Lovász János! Lovász János: T. Nemzetgyűlés! Nagy jelentősége van annak, hogy a kormány költségvetést terjesztett a nemzetgyűlés elé, mert ezzel lehetővé tette, hogy a nemzetgyűlés éljen , a bírálat alkotmányos jogával. Mi ugyan mármár azt hittük, hogy itt többet komoly, alkotó munkáról, alkotmányos jog-ok bírálatáról szó sem lehet, mert az utóbbi események oda süllyesztették a parlament nívóját, hogy ugy látszott már, hogy ez a hely nem a nemzet felszentelt törvényhozó temploma, hanem a legdurvább vádaskodásoknak és személyes gyűlöletnek vált otthonává. (Ugy van! a jobboldalon.) Mielőtt a költségvetéssel általánosságban vagy annak részleteivel is foglalkoznék, méltóztassanak nekem megengedni, amennyiben azt a házszabályok is megeng-edik, hogy röviden rámutassak azokra az anomáliákra és hibákra, amelyek késleltetik most feldúlt állami életünk felépítését. (Halljuk! Halljuk!) Mikor öt évvel ezelőtt mi kisgazda képviselők idejöttünk a magyar törvényhozásba, abban az időben a mi idejövetelünket is nagyon sok mendemonda előzte meg. Hallottunk olyan (véleménynyilvánítást) hogy majd mii lesülylyesztjük a parlament nívóját. Ez a nivóromlás az utóbbi események folytán tényleg be is következett és én ugy a magam, mint kisgazda képviselő barátaim nevében is ünnepélyesen kijelentem, hogy nem mi süllyesztettük le a parlament nívóját. (Egy hang a jobboldalon: Nem is kell kijelenteni!) Amikor két évvel ezelőtt a szocialista képviselő urak idejöttek, mindnyájan a&t hittük, hogy majd a népért, a bánya- és ipari munkásságért és más egyéb két kezével dolgozó munkások érdekeiért folytatnak küzdelmet, és a megtörtént, események j után egészen nyugodt lélekkel mondhatom és j azt hiszem nem állítok valótlanságot, ha állii torn, hogy nem a népért, a két kezével dolgozó munkásságért folytatott eredménytelen küzdelem után mentek passzivitásba, hanem azért, mert olyan hangot használtak, amely nem méltó ehhez a helyhez. (Ugy van! a jobboldalon.) Olyan hangot használtak, amely célhoz nem vezetett, mert a legdurvább és leggorombább gyűlölet hangján szóltak. Két év alatt összehordtak itt mindent, de csak olyan dolgokat, amelyek az embereket nem összehozzák, hanem szétválasztják. (Szomjas Gusztáv: Ez a céljuk!) Mi azt hittük, hogy abban a sötét éjszakában, amely most a magyar nemzetre szakadt, majd az embereket össze fogja hozni a közös szenvedés felismerése. Talán mondanom sem kell, hogy ebben a feltevésünkben, hitünkben egy illúzióval szegényebbek, egy tapasztalattal pedig gazdagabbak lettünk. Mert hiába, nem tud szabadulni a magyar az alól a mondás alól, hogy átok verte meg a magyart, mert az soha, de soha össze nemi tart. Egri Nagy János képviselőtársamtól hallottam egy alkalommal egy legendát, hogy amikor a népek a földön már annyira elszaporodtak, hogy nemzetekké alakultak, egy napon az Ur megidézte minden nemzetnek a kiküldöttét, hogy közöttük a nemzeteknek szánt ajándékot kiossza. E szerint a legenda szerint ekkor kapta volna az angol a nagy eszmét, tudását, a francia kultúráját, az olasz művészetét és igy tovább, és amikor a magyarra került volna a sor, hogy odaadják neki a megértést és összetartást, nem volt található. Kérdezik, hogy hol van? Itt volt, felelték, de már elment előre áldomást inni. Igy azután a magyar évszázadokon, keresztül soha sem tudott összetartani és soha sem tudta egymást megérteni. Legmagyobb bűne és hibája volt tehát mindig a magyar nemzetnek a pártoskodás és széthúzás. És amikor ezt a hibánkat magunk is beismerjük, meg lehet állapítani, hogy ez késlelteti most is feldúlt állami életünk felépítését. Mert nincs a világon még egy nemzet, amely annyira pusztította volna magát, mint a magyar. Csak egy futó pillantást kell vetni a magyar történelemre és egész sorozatát fogjuk látni

1 a nemzetpusztitó törekvéseknek'. Azonban valami csodálatos erőnek kell lenni ebben a magyar fajban, vagy valamely földöntúli hatalom pártfogása alatt kell állnia ennek a népnek, hogy ennyi belviszály, ennyi pártoskodás, ennyi meg nein értés után, a saját fajának lebecsülése és saját létérdekével szemben (tanúsított bámulatraméltó közönyössége mellett is ezer éven át, itt egyhelyben, mégis fenn tudta magát tartani. Fenn tudta magát tartani, pedig az örökkévaló Isten ezer évvel ezelőtt ezt a magyar nemzetet olyan helyre vezette — Kelet és Nyugat ütköző pontjaira —, ahol Kelet és Nyugat már annyi számtalan esetben összemérte fegyvereit és ahol nem egyszer maradt már vérbefagy va ezen az ütköző ponton a magyar. De itt maradt mégis, ezeréves múltjával, ezer év szenvedésein és viharain, át. Hej pedig ezer év alatt rengeteg magyar vér folyt és nagyon sok magyar pusztult el és az elpusztult magyarság helyébe, sajnos, mindig; idegenek jöttek be az országba. (Ugy van! Ugy van!) Ennek a könnyelműségnek, pártoskodásnak, széthúzásnak és meg nem értésnek pedig ezer év alatt a magyar nemzet már nagyonnagyon sokszor keservesen megfizette az árát. Ott volt elsőnek a Mohi pusztai csata. Szép