Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
Á nemzetgyűlés 361. ülése 1925. beugratták a St. Paoloban és környékén élő több ezer magyar testvérünknek azt a néhány száz fegyverfogható férfi tagját, akik ott hetek, hónapok óta kenyérkereset nélkül voltak és akik családjukkal együtt már hosszú idő óta úgyszólván pusztulásnak voltak kitéve. Nagy ígéretekkel, földek adományozásának Ígéretével verbuválták őket az úgynevezett magyar zászlóaljba, amelynek alig volt 100— 200 magyar tagja, és a többi St. Paolo söpredékéből került ki. Be mindaz a rablás, gyilkosság, fosztogatás, aljasság, amit a forradalom alatt elkövettek, egész Dél-Amerika közvéleménye előtt ennek a szerencsétlen magyar zászlóaljnak rovására Íródott. Szinte azt lehet mondani, hogy ettől a naptól kezdve az egész délamerikai sajtó mint bélpoklosokat tekintette az ottani magyar kivándorlottakat. Az ott már régen szolgálatban levő tisztviselőket, munkásokai a gyárak és telepek elbocsátották, és annyira mentek, hogy a munkások már maguk közül is kizárták a magyarokat. Csupán Hollandia brazíliai követségének közbelépése, amiről itt is a legnagyobb hálával és elismeréssel kell megemlékeznem, valamint két becsületes, derék önzetlen magyar embernek, dr. Czezarovics Balázs szaléziánus papnak és Némay Ferenc nyűg. huszáralezredes, festőművésznek közreműködésének köszönhető, hogy ott élő testvéreink ma már nincsenek további üldöztetéseknek kitéve és keserves kenyerüket ott tovább is meg tudják keresni A st. paoloi példa — amely alkalommal néhány száz magyar ember esett áldozatul és közülök ma is sokan sínylődnek börtönökben —-, felnyithatja szemünket és megmozgathatja alvó lelkiismeretünket és egyben igazolhatja jajkiáltásomiat is. Abban a tekintetben, hogy a magyarság szempontjából mit jelent a délamerikai kivándorlás, legyen szabad arra a meg-bizható hivatalos statisztikára utalnom, amely szerint már jelenleg is a hatvanezret meghaladja azoknak a testvéreinknek száma, akik máris kint vannak ezekben az államokban. Arra vonatkozólag pedig, hogy mit fog jelenteni ez a jövőben, utalok arra a tényre, hogy az összes koncesz- j szionált hajósvállalatok, amelyeknek Dél-Amerika felé megfelelő járataik vannak, már az idén kérték koncesszióiknak olyképen való kiegészítését, hogy kivándorlókat Dél-Amerikába is szállíthassanak. Adja Isten, hogy rossz jós legyek, de attól félek, hogy rövid idő alatt százezrével lesznek kénytelenek faites Véreink Dél-Amerikában megélhetésüket, uj otthonukat feltalálni. Erre való tekintettel csak elismeréssel emélkezhetem meg egyik politikai napilapunknak arról a munkájáról, hogy heteken keresztül komoly és alapos cikksorozatban hívta fel az ország közvéleményének figyelmét a délamerikai kivándorlásra és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy azok a testvéreink, akik esetleg ilyen kivándorlás gondolatával foglalkoztak, ettől a vállalkozásuktól még idejében visszarettenjenek. A belügyministerium, ahol Áldássy mi- j nisteri tanácsos ur avatott kezei igazán a lehető legjobban intézik a kiváűdorlás ügyét, ideig-óráig valószinüleg- vissza fogja tudni tartani magyarországi honosainkat a Dél-Amerikába való kivándorlástól, de annál nagyobb lesz azoknak a testvéreinknek a száma, akiknek ilyen irányú elhatározására egyáltalán nem tudunk befolyást gyakorolni, akiket saját államuk a civilizáció és a humanizmus nagyobb dicsőségére és a trianoni kisebbségi paragrafusok megcsúfolására egyenesen kivánévi január hó 20-án, Jcedden. 119 dor oltat, hogy megszabaduljon tőlük és megfossza őket ezeréves otthonuktól anélkül, hogy uj otthonukban a legkisebb anyagi vagy erkölcsi segítséget nyújtaná nekik. Sőt szóvá kell itt tennem azt a hihetetlennek hangzó tényt is. amelyet a magyar anyanyelvű, de oláh állampolgár kivándorlóktól hallottunk, hogy a román hatóságok egyenes utasítást adtak a közigazgatási hatóságoknak, hogy a magyar anyanyelvű kivándorlók útleveleit bizonyos titkos jellel lássák el, és ennek megfelelő] eg a román külügyi hatóságok viszont utasítást kaptak, hogy az ilyen titkos jellel ellátott útlevéllel biró kivándorlóktól minden anyagi és erkölcsi támogatást tagadjanak meg. (Mozgás.) Ezek iránt a fajtestvéreink iránt, t. Nemzetgyűlés, ugy a magyar hazafias társadalomnak, mint a kormánynak messzemenő kötelességei vannak (Ugy van!). Nem tehetünk itt mi különbséget magyar honpolgár magyarjaink és idegen honpolgár magyar testvéreink között (Ugy van!) A magyar hazafias társadalom nem térhet ki az elől a szent kötelesség elől, hogy ezeknek a szerencsétleneknek a legsürgősebben hónuk alá ne nyúljon, még ha a saját húsunkból kellene is az ahhoz szükséges anyagi segélyforrásokat kivágni. A kormánynak pedig kötelessége, egyrészt, hogy meggyőződést szerezzen ezeknek az adatoknak megbízhatóságáról — s akkor nemcsak a román kormánynál kötelessége a legerélyesebben közbelépni, hanem a Nemzetek Szövetségénél is minden rendelkezésünkre álló módon orvoslást kell követelnie ezzel a hallatlan embertelenséggel szemben —, (Ugy van! Ugy van!) másrészt pedig kötelessége gondoskodnia arról, hogy külpolitikai képviseleteink mindenütt, ahová nagyobb tömegekben vándorolnak ki magyarjaink, a legsürgősebben megszerveztessenek. A belügyministerium azzal a csekély anyagi erővel, amely a kivándorlási alap révén rendelkezésére áll, az adott esetben is megtette azt, amit tehetett. Kanadába a kivándorlási irodának egy kirendeltségét küldte ki, Dél-Amerikában érintkezésbe lépett az általam már jelzett két derék magyar honfitársunkkal, s gondoskodott arról a legégetőbb szükségről, hogy legyen valaki, aki legalább az első útbaigazítást megadja oda kivándorolt testvéreinknek. De ez kezdetnek is alig elég s nem minden, amit ezeknek a szerencsétlen véreinknek érdekében tennünk kell. Az a fajta kivándorlás, amely most folyik Dél-Amerikába, nem hasonulható össze azzal a kivándorlással, amikor a régi világban magyarjaink Amerikába kimentek, amikor gyártelepek, városok közvetlen körzetében úgyszólván csak a kész munkaalkalmakat, a munkahelyeket keresték fel; ez a mostani kivándorlás ennél sokkal súlyosabb, sokkal veszedelmesebb, sokkal nehezebb. Ma ilyen kész munkaalkalmak részükre már nem megközelíthetők, hanem egyrészt a természet különböző viszontagságaival kell nekik megbirkózniuk, nehéz fáradságos munkát kell végezniök, hogy valahol letelepedhessenek, hogy megélhetésüket biztosithassák. Ezzel a kivándorlással szemben tehát nem elég az anyagi segítség, nem elég az erkölcsi segítség, hanem minden módon hónuk alá kell nyúlnunk. Szerény véleményem szerint szakértő gazdákat, mérnököket, orvosokat kell kiküldenünk azokra a helyekre, ahol ilyen tömegesen jelentkeznek kivándorlóink, hogy legyen segítségükre olyan szakember, aki megválasztja nekik a helyet, amelynek megművelésére vállalkoznak,' legyen szakember, aki tanácsot ad-