Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVIII. kötet • 1924. december 12. - 1925. Január 29.
Ülésnapok - 1922-361
A nemzetgyűlés 361. ülése 1925. pénzügyniimster ur megígérte, hogy a jutalékrendszert beszünteti és nagyon várjuk az erre vonatkozó intézkedést, mert igazán rossz vért szül a vidéken, mikor tudják, hogy forgalmiadóhivatalnokok, akiknek 2—3 évvel ezelőtt egy fillérjük sem volt, ma 800 millió koronáért vesznek házat, ingóságokat és milliárdos beruházásokat csinálnak. Ezeken a bajokon tehát feltétlenül segiteni kell. Egy másik panasz, amely Zalából érkezik, a. GOK felszámolása, amelyet most folytatnak. Tudvalevően 1921—1922-ben, amikor a búzában még kötött forgalom volt, a gazdákra és a molnárokra kiróttak bizonyos adógabonát, bizonyos százalékot. Természetesen voltak hiányok, voltak gazdák, akiknél differenciák voltak, amelyeket akkor nem követeltek és a molnároknak is voltak tartozásaik, amelyeket akkor nem hajtottak be. Most a felszámolásban levő közélelmezési ministerium kiküldöttie újra elszámol a gazdákkal és a molnárokkal és hihetetlen összegű, horribils valorizált összegeket támaszt a gazdákkal és a molnárokkal szemben. A molnárok egy küldöttsége a minap fenn járt a felszámolással megbízott államtitkár urnái. Ezek panaszából láttuk azt, hogy a kiszabott büntetések tényleg olyanok, hogy legalább 50—60 embert exiszteneiájában fognak megtámadni. Tizenhét malom ellen van már végrehajtás kitűzve. Ha azonban az állam most ragaszkodik ehhez a valorizációhoz és precedenst teremt követeléseinek behajtásánál, ez precedens lesz arra is, hogy az állam elleni követelések kérdésében a hitelezők ugyanezt a valorizációt fogják érvényesíteni. Itt van mingyárt a proletárdiktatúra alatti állami tartozások felszámolása. Sajnos, magam is ugy jártam, hogy volt az államkincstárral szemben 70.000 korona ilyen követelésem, amelyet a felszámolóbizottság megállapított, de mire a felszámolás megtörtént, egy fillért sem kaptam, mert addig a felszámolóbizottság ezt az összeget napidíjakra felhasználta. Az összes állami tartozásokra vonatkozó követeléseket — Null mit Null geht auf — a felszámolóbizottság napidíjaira használták fel. A balatoni fürdőkről is akarok szólni. A népjóléti minister ur ott volt már két ankéton, amelyet a balatoni fürdők érdekében tartottunk és megígérte teljes erkölcsi támogatását ahhoz, hogy ezeknek a sérelmein segítenek. Minthogy azonban ezideig nem történt semmi sem, és közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor a balatoni fürdők sorsát szóvá kell tenni, csak arra vag'yok bátor rámutatni, hogy a balatoni fürdők vendég-kontingensének körülbelül 50%-a már a múlt esztendőben kídjöldre ment, ezidén pedig ha a balatoni fürdővendégeknek még egy része el fog maradni, előállhat az az eset. hogy a balatoni fürdők teljesen üresen fognak állani. Ennek az okát meg kell keresni, és meg kell próbálni, hogyan lehetne ezen a bajon segiteni. A kongresszuson általában azt hangoztatták, hogy itt a kormány is hibás, mert olyan adókkal' sújtja ezeket a fürdőket és az ottani vendéglősöket, hogy ők kénytelenek magas árakat kérni és így az a publikum, amely a magyar fürdőkön íiern^ mindig találja meg azt, amit vár és keres, tényleg kimegy a külföldre. Hogyan lehetne tehát a dolgon segiteni? Elsősorban a kormánynak meg kellene gondolnia, hogy a kincstári részesedést nem volna-e jó vagy leszállítani, vagy elengedni, és nem volna-e jó a fürdőkön elengedni ezenkívül azt a 10% luxusadót, amelyet a közönséges élelmezés után is beszednek. Vannak a fürdőkön is olyan helyek, ahol nincs luxusadó, NAPLÓ XXVIII. évi január hó 20-án, kedden. 105 ott, ahol piros abrosszal terítenek, de aki fürdőre megy, az legtöbbször társadalmi állásának megfelelően fehér asztalnál kénytelen étkezni, az pedig mégsem képzelhető, hogy luxusnak minősítsék azt, ha valaki az ebédjét és vacsoráját megeszi. Kérem tehát a pénzügy minister urat és a népjóléti minister urat, hassanak oda, hogy a luxusadó elengedtessék, a kincstári részesedés pedig leszállittassék, úgyhogy így a balatoni fürdőket olcsóbbá tegyék. ügy üzenetet azonban kénytelen vagyok innen küldeni a balatoni vedéglősöknek. szállósoknak és villásoknak. Ök is gondolják meg azt, hogy maguk alatt vágják a fát, ha a publikumtól olyan árakat kérnek, amelyeket a publikum nem tud megfizetni (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) és ha panaszkodnak, gondolják meg azt, hogy ők az okai annak, hogy a nagy pénzek külföldre vándorolnak, ők is igyekezzenek itthon fogni azt a publikumot, szállítsák le az árakat és akkor kapnak majd állandó publikumot, úgyhogy senki sem lesz kénytelen évről-évre máshová vándorolni. (Helyeslés.) A közeledő lakbérnegyedre való tekintettel az igen t. népjóléti minister úrhoz volna egy kérésem. Ha már oly világban élünk, amikor antiszociális adókkal kell dolgoznunk — mint amilyen a kincstári haszonrészesedés, amely szintén antiszociális adó, mert hiszen a kisemberek is fizetik az 1—2 szobás lakásokért —, nem lehetne-e a minister urnák megpróbálkoznia azzal, hogy az egy- és kétszobás lakásoknál a kincstári haszonrészesedést leszállítsa vagy elengedje s a progressziót alkalmazza a négy szobán felüli lakásoknál és a palotáknál, miáltal fedezetet nyerne az a hiány, mely az engedmény következtében állana elő. A másik dolog, amire fel akarom hívni a minister ur figyelmét, az az igazságtalanság', hogy a kincstár által irodák céljára bérelt helyiségek bérét a minister ur rendelettel állapította meg, amely rendelet kimondja, hogy a kincstár által bérbe vett irodák után ugyanolyan bér fizetendő, mint a lakások után. Ez óriási igazságtalanság. Ha már a kormány szociális szempontból kénytelen a lakásrendeletet fentartani, ne terhelje meg az egyes polgárokat, a háztulajdonosokat azzal, hogy tőlük lakásokat olcsóbban vesz bérbe üzlethelyiségek céljaira, mert a kincstár oda fog jutni, hogy 1926-ban vagy nem tudja saját lakásait felszabadítani, vagy pedig az uccára kerül minden hivatala, minden intézménye s akkor azután lesz kapkodás, vagy pedig akkor, amikor teljesen szabad forgalmat akar létrehozni, kénytelen lesz ezt a rendeletet újból fentartani. így van ez a falun is, különösen a cseudőrségekkel, adóhivatalokkal, szolgabírói hivatalokkal, fináncokkal; ezek a hivatalok mind a szabad ég alá fognak kerülni. Egy visszás dologra óhajtom a kultusminister ur figyelmét felhívni. Ott, ahol községi iskolák vannak, a kiadott rendelet szerint a kereseti adó a községeket illeti ugyan, de ebből kötelesek az emelkedettebb háztartási kiadásaikat fedezni. Nagy igazságtalanságot látok abban, hogy ott, ahol községi iskolák vaunak, a a terhek lassan-lassan a községekre káritta tnak. A 26 koronás békebeli tanítói nyugdijhozzájárulás ma évi 142 aranykoronára emelkedett és egy tanszemélyzet után 416 aranykorona a község terhe évente. Ha a községi iskolában 15 személyből álló tantestület van, ez a lakbérrel együtt kitesz 120,000.000 korona meg21
