Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-331

À nemzetgyűlés 331. ülése 1924. társam javaslatát teszem magamévá és kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy az utolsó pillanatokban gondolja meg magát és selejtezze ki ezt kaszt a törvényjavaslatból. {Zaj.) Elnök: Szólásra következik? Periaki György jegyző : Vazsonyi Vilmos ! (Zsirkay János : Ezt már nem birom! — Eltávo­zik a teremből — Derültség és felkiáltások a szélső­baloldalon: Begyulladt!) Vazsonyi Vilmos : T. Nemzetgyűlés! Végte­lenül örvendek, hogy igénytelen felszólalásomnak ilyen meginditó hatása van, (Élénk derültség bal­felől.) még mielőtt egy szót szóltam volna. Ez való­ban páratlan a szónoklat történetében és egészen önhitté_tenne, ha.. . (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ha !) Azt hiszem, nem volna célszerű, ha az álta­lános vitában elmondottakat itt egyszerűen meg­ismételném. Én tehát nem azokat akarom elmon­dani, amiket e szakaszra vonatkozólag már az általános vitánál elmondottam, hanem egyes ujabb szempontokra kivánom felhívni a nemzetgyűlés figyelmét. A mi nemzetgyűlési választójogunk abban különbözik egyéb választójogoktól, hogy igen hosszú domicilium feltételét követeli meg a választóktól. A domicilium kérdését a mi választó­jogi törvényeink is teljesen elejtették mint olyant, amelynek nemzetgyűlési választásoknál semmi­féle jelentősége nincs, mert hiszen világos, hogy bárhol és bármennyi ideig lakjék is az állam­polgár, országos ügyekben joga van valahol szavazni, tehát lehetetlen őt a választójogától megfosztani azon az alapon, hogy a véletlen ide vagy oda sodorta vagy arra kényszeritette, hogy egy helyen ne tölthessen kellő időt. Ezt az elemi tételt a választójogban már mindenütt elismerték. Ahol régebben egyáltalában szó volt domicilium­ról, ott a külföldi választójogok csak néhány hónapos rövid domiciiiumot ismertek. Már bátor voltam az általános vitában rá­mutatni arra, hogy a külföldi áliamok listakészi­tési módszere a legtöbb helyen, különösen a szom­széd országokban teljesen különbözik a mi lista­készitési módszerünktől. (Ugy van ! a szélsőbal­oldalon.) A külföldi államokban ez a lista fri^s, közvetlenül a választások előtt készül, tehát nein elévült, elavult, nem létező adatokat tartalmaz, s a választók névjegyzékében a választás idején nincsenek benn olyanok, akik már elköltöztek, meghaltak, más kerületben laknak, vagy pedig közben egyéb okból elvesztették választójogukat és még mindig a választók névjegyzékében sze­repelnek. (Frühwirth Mátyás : Csak okmányokkal veszik be ! — Farkas István : Dehogy okmányok­kai, sokkal egyszerűbben csinálják !) Egész más kérdés az, amiről most beszélek. Én teljesen szakszerűen kivánok a kérdéshez szólani, tehát teljesen felesleges ebbe a szenvedélyt belevinni. Itt különben is felfogásokról, adatokról van szó, és ha ezt a kérdést a politikai szenve­dély szemüvegén át vizsgáljuk, sohasem fogunk eredményre jutni. A mi listakészitési módszerünk az, hogy ha nálunk egy lista készül — mondjuk — ebben az esztendőben, ez a lista az előző esztendő adatai alapján készül és érvénybe lép a következő esz­tendő elején. Az 1925 január 1-én életbelépő lista tehát most, 1924-ben készül. Minthogy pedig az összeirások már az év elején megindulnak, a lista az 1923. évi adatok alapján készült. Mig tehát más országban — mondom — friss listát kapunk, és ott rövid maximum, néhány hónapra terjedő domicilium köttetett ki, ez nyomasztó hatással nem volt, mert valóban minimális igény volt az, amellyel fel lehetett lépni azzal szemben, aki választójogát gyakorolni akarja. évi november 6-án, csütörtökön. 57 Állapodjunk meg tehát abban, hogy nálunk, amikor valaki leszavaz, a nemzetgyűlési névjegy­zékben egyetlen ember sem lehet, aki már ennek a listának elkészülte előtt két esztendővel hely­ben nem lakott. Akik tehát 1925-ben itt szavazni fognak, azok már 1928-ban kétségtelenül itt vol­tak. Hogy még itt vannak-e, azt nem tudom megállapítani, de hogy itt voltak, azt biztosan meg tudom állapitani, mert ha nem lettek volna itt, akkor nem kerülhettek volna bele a név­jegyzékbe. A nemzetgyűlési választójogról szóló rende­let 1. §-a, amely megállapítja, hogy ki lehet < vá­lasztó, azt mondja: »Nemzetgyűlési választójoga van minden férfinek... stb. — elhagyom a többi kelléket — aki két év óta ugyanabban a község­ben lakik vagy van lakása«. Minthogy az 1925 január 1-én életbelépő lista, amint bátor voltam már megmondani, 1923. évi adatok alapján ké­szült, — itt korrigálnom kell a számok tekinteté­ben azt a beszédemet, amelyet az általános vitá­ban mondottam — az, aki 1925-ben szavaz, tar­tozik már 1923-ban a kétévi állandó helybenlakás­sal rendelkezni, mert ha ezzel nem rendelkezik, akkor az 1924. évi összeírás alkalmával nem jöhet figyelembe. Ennek következtében a kétévi hely­benlakás a mi listakészitési módszerünk szerint gyakorlatilag a négyévi domiciiiumot jelenti. (Ugy van! Ügy van! a szélsöbaloldalon) Nem a kétévi, hanem a négyévi domiciiiumot jelenti. Négyévi domicilium már csak tökélete­sen elegendő. (Malasits Géza : Nekik nem !) Ha az volna ebben a törvényjavaslatban, hogy uj listákat készitünk. akkor vitatkozhatnánk arról, hogy legyen-e kétévi, háromévi vagy négyévi domicilium. Ezért — most hallom, hogy beadatott egy indítvány, amely kétévi domiciliumról szól — ezt az indítványt nem fogadom el, mert azzal a rendelkezéssel, hogy a javaslat 2. §-a kimondja, hogy csak az törvényhatósági választó, aki nem­zetgyűlési választó, már megvan a négyévi do­miciiium és midőn ez a javaslat hatévi domici­iiumot kivan, akkor tulajdonképen nem hat évet fog megállapítani, hanem nyolc évet, vagy annál is többet, (Farkas István: Kilenc évet feltétlenül!) tehát az az ideál, amely itt egyes képviselő urak előtt lebeg, már teljesen meg van valósítva. Hallottam felemlíteni az 1872. évi XXXVI. tcikket. Az 1872. évi XXXVI. tcikk ismerte a kétévi domicilium követelését, továbbá annyiban különbözött az országgyűlési választójogtól, hogy az irni-olvasni tudás követelését is felállította. De ez 1872 ben volt, az irni-olvasni tudók akkori arányszáma mellett — nagyon megdöbbentő szá" mokat tartalmaz az akkori statisztika — indokolt lehetett, mert "még a városokban is nagy volt az analfabéták száma és az iskoláztatás még nem indult meg oly nagy erővel, amilyennel hála Is­tennek, a városokban, de elsősorban Budapesten megindult. Hit<zen Budapest kiadásainak nagy­részét mindig tanügyi célokra fordította. (Mala­sits Gé*a: Eléggé salnál.iák ezt most!) Most azonban — az általános vitában mondott beszé­demben kimutattam, — Budapest lakosságának legnagyobb része nemcsak irni-olvasni tud, hanem elvégezte a négy elemit és csak egy töredékszám az, amely nem végezte el a négy elemit. Most tehát annak kikötése, hogy valakinek igazolnia kell a négy elemi elvégzését, annyit jelent, mint egyszerűen vexálásnak vetni alá a választókat, hogy ezen a címen választók kimarad­janak. És méltóztassék elhinni, — itt szociál­demokrata képviselőtársaim között mondom ezt, de őszintén kivánok beszélni, ez a négy elemire vonatkozó rendelkezés leginkább sujt.ia magát a polgári társadalmat és merem áilitani, hogy ez az u. n. általános választójog a törzsökös pol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom