Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-349

606 À nemzetgyűlés 349. ülése Í924. évi december hó ê-én, péntekért. gyűléseké]], sőt nyílt agyonbeszélés sem, csu­pán a lappangó pbstrukeióval kell állandóan küzködünk. Nem átallom bevallani, hogy a viszonyok még- sokkal elf ájultabbakká fejlőd­hettek volna a jelen házszabályok uralma alatt, aminőkké tényleg íejődtek, amivel azon­ban egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy tehát tartsuk meg a mostani házszabá­lyokat, mert hiszen ha eddig nem állott elő a szélsőséges elfajulás, nagyon könnyen előáll­hat azután. Mindezeket én csak avégből kivántam itt felhozni, hogy ráirányítsam a figyelmet arra az igen nagy mulasztásra, hogy akkoriban nem az 1913. évi u. n. Tisza-féle házszabályokat fogadta el a nemzetgyűlés, hanem visszanyúlt az 1908. évi, u. n. koalíciós házszabályokhoz, hogy rámutassak arra, milyen nagy vesztesége származott ebből a nemzetgyűlésnek és meny­nyivel üdvösebb munkásságot fejthetett volna ki a nemzetgyűlés, ha a közönséges józan em­beri értelem logikája szerint az utolsó fejlődési etappe-ot teszi magáévá és nem nyúl vissza (így meghaladott régi álláspont felé. Nem akarom kutatni az okait és a magya­rázatát ennek a mulasztásnak, de rá kellett mu­tatnom magára a mulasztásra, mert végered­ményben mégis csak ez a mulasztás tette, le­hetővé, hogy a parlamenti erkölcsök újból ennyire elfajuljanak. Annak a mai visszás helyzetnek, fő előidéző okát az előadottak szerint abban jelöltem meg, hogy a Nemzetgyűlés akkoriban nem a legutolsó, 1913. évi házszabályokat fogadta el, hanem egy régebbi relációhoz nyúlt vissza. A laza tanács­kozási rendhez segítőtársul szegődött az a szel­lem, amely másik előidéző oka a mostani visz­szás helyzetnek. Értem alatta a faji és vallási türelmetlenségnek és gyűlölködésnek azt a szellemét, amely eredetileg a proletárdiktatúra érthető visszahatásaképen állott elő, majd ki­tombolván magát, arra a jogosult feltevésre adott okot, hogy most már ezen a téren is tel­jesen normális viszonyok fognak érvényesülni, amelyek azonban az ujabb fejlemények mintha ujabb tápot szolgáltattak volna. Pedig legyünk tisztában azzal, hogy konszolidálóüasumuiak minden eddigi reményét, sőt a külföldnek fe­lénk visszatérni kezdő bizalmát is súlyosan ve­szélyeztetné az, ha a faji és vallási gyűlölködés újból lobot vetne. Ezekkel a faji és vallási el­lentétszitásokkal végre egyszer már teljesen le kell számolni. Az állampolgári jogegyenlőség­ről, a törvényelőtti egyenlőségről, a bevett és elismert vallásfelekezetek egyenjogúságáról és viszonosságáról, a vallás szabad gyakorlatáról vannak nekünk magasztos, szép törvényeink, amelyek alkotmányunknak diszei és közéle­tünknek drága kincsei (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ezek a törvények ma is érvény­ben vannak, nem elegendő azonban, hogy a tör­vények maguk érvényben legyenek, hanem él­uiök kell azoknak a társadalom köztudatában is, minden egyes polgár lelkében is. Ez a tár­sadalmi ^köztudat homályosult el, mintha a honpolgárok bizonyos rétegének lelkéből egé­szen kiestek, vagy legalább is elhalványultak volna ezek a nagy elvek, ezek a nemes eszmék, Vissza kell állítanunk azokat régi ragyogá­sukba, abba az egyetemes, általános, régi nagy tiszteletbe, amelyben kivétel nélkül mindenki részesitte azokat. És annál inkább meg kell ezt cselekednünk, mert az állampolgári jogegyen­lőség és a fajok és vallások kölcsönös tisztelet­bentartása nemcsak belső viszonyaink konszo­lidációjának szükségképeni előfeltételei, ha­nem tőlünk elszakított testvéreinkkel való lelki és kulturális összeköttetésünknek szoros kap­csai is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Kapcsok, amelyek őket, akiket az erőszak egye­lőre távol tart tőlünk, ellenállhatatlanul vonzzák felénk vissza. Ne lazítsuk tehát önke­zünkkel ezeket a mindennél értékesebb, min­dennél drágább kapcsokat. (Helyeslés a jobb­oldalon.) Ha sikerül a türelmességnek nemes szellemét újból helyreállítanunk, akkor egy­szersmind visszaállítottuk egymás kölcsönös rábeszélésének már-már veszni kezdő nagy erényét, és ha egymás kölcsönös megbecsülése helyreáll, akkor megszűnik az a másik nagy akadály is, amely a parlament munkaképessé­gét oly hátrányosan befolyásolja. Magam mutattam rá arra, hogy mig a jó­zan önfegyelmezés utján haladó házszabály­reform semelégséges egymagában a parlament munkaképességének állandó biztosítására, ha­nem szükséges ehhez az is, hogy újból bevo­nuljon ebbe a terembe egymás kölcsönös meg­becsülésének szelleme. Ezzel azonban legke­vésbé sem gyöngítettem a házszabályreform nagy fontosságát és azoknak a várakozásoknak a jogosultságát, amelyek ehhez a reformhoz méltán fűződnek. Ezt a reformot igenis sürgő­sen meg kell alkotni és át kell vinni az életbe, mert most már az a két nagy szempont sem érvényesülhet többé, amelyek annak idején ré­gebbi viszonyaink között joggal voltak ellene vethetők a házszabályok szigorításának. Értem egyfelől Ausztriával szemben fennállott köz­jogi viszonyunkat, másfelől a nemzetiségi kér­dést. Nagymagyarországon joggal vethette fel a hazafiúi aggodalom azt a kételyt, vájjon a megszigorított házszabályok nem fognak-e va­lamikor alkalmat szolgáltatni arra, hogy az osztrák befolyástól menekülni nem tudó vala­mely többség a nemzet életérdekeit elalkudja. A másik szempont pedig, amely ma már szin­tén nem aktuális, az az aggodalom volt, hogy megtörténhetik, hogy esetleg a magyar parla­mentben nemzetiségi többség verődik Össze, erre az eshetőségre való tekintettel tehát ta­nácsosnak látszik megtartani a hézagosabb, fogyatékosabb házszabályokat, amelyek alig ír­nak elő valamelyes korlátozást a kisebbsé­gekre. Bölcsen méltóztatnak tudni, hogy Auszt­riával való közjogi kapcsolatunk mindenkorra szétszakadt és méltóztatnak tudni azt is, hogy nem magyarajku polgártársainkat, szinte az .utolsó szálig, de meg rajtuk kivül még három és fél millió tősgyökeres magyart is elszakí­tottak tőlünk a világtörténelem legigazságta­lanabb és legerőszakosabb békeparancsai. (Ugy van! Ugy vein! a jobboldalon.) Csonka­Magyarországon tehát nem forognak fenn többé azok a szempontok, ame­lyeket azelőtt Nagymagyarországon jog­gal lehetett ellene vetni a házsza­bályok szigorításának. Egyáltalában nem lá­tok egyetlenegy szempontot sem, mely ellene szólna a beterjesztett házszabályreformnak, el­lenkezőleg, a szempontok egész seregét fede­zem fel — és egyikre-másikra ki is tértem elő­adásomban —, amelyek sürgősen szükségessé teszik, hogy ezt a reformot megalkossuk. Mint­hogy pedig meggyőződésem az, hogy ez a házsza­bályreform teljesen biztosítja a szólásszabad­ságot és tartalmazza mindazokat a kautálékal, amelyek a kisebbségek védelme érdekében szükségesek, minthogy továbbá a mélyen t. mi­nisterelnök ui* már illetékesen nyilatkozott ab­ban a tekintetben, hogy a kormány legköze­lebb előterjeszti a választójog reformjáról szóló

Next

/
Oldalképek
Tartalom