Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-348

A nemzetgyűlés 348. ülése 1924. évi december hó 4-én, csütörtökön. 123 pártfegyelem kilépésre fog kényszeríteni. (Ras­say Károly: A ministerelnök. ur mondta, hogy nem pártkérdés!) Én a ministerelnök urat nem kérdeztem meg, volt annyi lelki függetlensé­gem, hogy ezt a meggyőződésemet kinyilvá­nítsam. Méltóztassanak meggyőződni szavaim igazságáról, hogy az én nyilatkozatom után következett a ministerelnök ur nyilatkozata. Egyébként csak azt akarom mondani, hogy elhatározásom nem azon alapul, amit Apponyi Albert gróf t. képviselő ur mondott, hogy mi nem akarjuk magunk alatt a fagallyat füré­szelni; nem ez elhatározásom indoka, mert azt hiszem, nyomorúságos dolog volna, ha valaki fontos nemzeti kérdésekben az egyéni érvénye­sülés szempontját tartaná szem előtt (Helyeslés jobbfelől.) — én legalább erre semmiesetre sem éreznék magamban hajlandóságot — hanem azért, mert egyetértek Ernszt t. képviselő úr­ral, aki azt mondotta, hogy a választójogot a nemzet nagy érdekeinek megfelelően kell meg­alkotni. (Helyeslés jobbfelől.) A nemzet érde­kéből kell elleneznem a választás titkosságát. Hogy szegény ember is lehessen képviselő, arravaló a községenkénti választás és az, hogy mellőztessenek azok a költséges dolgok, mint a zászló, az etetés-itatás. De hogy miért ne lehetne szabad a választás a nyilt szavazás mellett is, azt nem tudom. Szóval az akcentus, a hangsúly szerintem a választások szabadságán, nem pe­dig a titkosságon van. Ernszt t. képviselő ur igen éles megfigyelést közölt velünk és ez a meg-fig-yelés igazságos is. Azt mondotta, hogy egyes arisztokraták épugy viselkednek, mint a francia mágnások a francia forradalom után: még mindig remélik és várják azt, hogy a régi rdő visszatér, amint várták ezt a francia mág­nások is, pedig ez az idő nem tér vissza soha! (Ugy van! jobbfelől.) Méltóztassék megengedni, hogy ezt a meg­figyelést én egy másikkal kiegészítsem. Azok a liberális urak, akik extra muros vannak — szintén ezt hiszik; meg vannak szentül győ­ződve róla, hogy újra felvirrad, sőt igen szo­morúan kell megállapítanom nekem, aki a ma­gyar nemességhez tartozom, akit minden szere­tetem, minden érzésem hozzájuk köt, hogy az úgynevezett gentryben is egy nagy hibát látok. (Ostor József: Csak egyet? Lehet egynéhá­nyat!) Ha a t. képviselőtársam a többit fel fogja sorolni, az az, ő dolga, én ezúttal csak egyről vagyok bátor megemlékezni, (östör Jó­zsef: Van. fájdalom, több!) Lehet, hogy több is ; van. Ez a nagy hiba az, hogy a csizma szagára fintorítja az orrát. Engedelmet kérek, számol­janak le azok az urak azzal, hogy a konzerva­tív kisg v azdaosztály öntudatra jutott. A kis­g-azdát többé nem lehet a zugba állítani, mint a rossz iskolás gyermekkel teszi a tanító. Ez a magyar kisgazda-öntudat fenn is fog maradni 1 , a kisgazdaosztállyal, mint politikai tényezővel a jövőben is számolni kell, és a gentry akkor fog helyesen eljárni, ha azok munkában edzett becsületes tenyerével kezet fog, mert különben | a gentry politikai nulla lesz. (Ugy van! Ugy , van jobbfelől.) Ez a kisgazdaosztály öntudatos | és mindenesetre bebizonyította azt, hogy mint politikai' tényező nemzeti szempontból teljesen megbízható. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Sem viseletétől, seaii pedig* hazájától, de még vallásától sem fogják külföldi maszlagok és az internacionálé eltántorítani. (Ugy van! Ugy van jobbfelől.) Ezért a sajnosán letört és el­pusztult nemességnek ők az utódai, mint a nemzet gerir.ee és mi bízunk ezekben a kisgaz­dákban, bízunk józanságukban, intelligenciá­jukban, amidőn azt mondjuk, azt üzenjük nekik innen: ti, akiknek bizalmából — főleg* a ti bi­zalmatokból — itt ülünk, helyesíitek-e azt, hogy az ellenzéknek sem durva hangját, sem pedig önkényét tűrni nem akarjuk, hanem vissza akarjuk állitani a nemzet tanácskozótermének tanácskozóképességét és ennek előfeltételeit meg akarjuk teremteni. Én a magam részéről kijelentem, hogy a bi­zottság által ideterjesztett tervezetet elfoga­dom. Befejezésül engedjék meg, hogy Deák Fe­renc szavaival élve, kifejezzem azt az óhajo­mat, hogy vajha a nemzetek sorsát intéző ha­talmas Isten boldogító áldásával, de súlyosai) ostorozó csapásaival is akként árasszon el min­ket — de őket is —, amilyen igaz, tiszta lélekkel egyedül hazánk boldogságát tarjuk szem előtt. (Elénk helyeslés, éljenzés és tavs a jobbolda­lon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Rassay Károly! Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! Igazán élvezettel hallgattam előttem szóló t. képvise­lőtársam beszédét, é s ne vegye rossz néven — nincs is malicia benne —, ha azt mondom, hogy különös élvezettel hallgattam azokat a történelmi reminiszcenciákat, amelyek arra vo­natkoznak, hogy milyennek kell lenni az igazi ellenzéknek, és ismét malicia nélkül kérem őt, hogy mivel mindannyian arra törekszünk, hogy egész alkotmányos berendezkedésünket vissza­vigyük a régi szép nívóra, legközelebbi felszó­lalásában olvassa fel Deák Ferenc beszédeiből mindazokat a részleteket, amelyek viszont ar­ról szólnak, hogy milyennek kell lennie az igazi alkotmányos kormánynak és az i^azi alkot­mányos többségnek. Szokatlan külsőségek között kell kérnem a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy az előt­tünk fekvő javaslattal szemben leszögezzem álláspontomat. (Halljuk! Halljuk!) Néhány képviselőtársammal üres ellenzéki padsorokból beszélek, üres ellenzéki padsorokból próbálom teljesíteni azt a kötelességet, amelyet — ugy érzem — teljesítenem kell nemcsak választóim­mal, hanem saját magam lelkiismeretével szem­ben is. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) A mi helyzetünk kétségkívül nehéz^ sőt ha személyi szempontokat veszek figyelembe, ve­szedelmes is. De sem ennek a helyzetnek kényes volta, sem az a körülmény, hogy ezt a helyzetet nem mi idéztük fel, nem változtathatnak azon a tényen, hogy kötelességünket teljesíteni kell. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.). A mi sze­repünk ebben a pillanatban a magára hagyott őrszemnek kötelessége, akinek nincs válasz­tása akkor sem, ha a sereg a háta mögött bo­torul, gyáván, vagy könnyelműen ott hagyta. Csak egy választása van: hogy teljesítse azt a feladatát, a mire elhivatott, (Helyeslés a jobb­oldalon.) teljesítse akkor is, ha nemcsak a po­litikai ellenféllel áll szemben, hanem a poli­tikai barátok támadását is el kell viselnie; tel­jesítse akkor is, ha ezek a támadások a gyanú­sításoknak mérgezett lövedékeivel vitetnek végbe. Én mégis ugy érzem, hogy nem a táma­dókkal szemben, nem a támadásokkal szemben, hanem azoknak az elveknek érdekében, ame­lyeket mi képviselünk és amelyekért mi küz­deni akarunk, kötelességem nekem ezekkel a támadásokkal szembe néznem. Legyen szabad tehát először is foglalkoz­nom azzal a kérdéssel, hogy miért nem azono­sítom magamat az ellenzéknek azzal a részével, amely ebben a pillanatban a passzivitás útját járja. (Halljuk IHalljuk! jobbfelől.) Az ellen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom