Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-345
534 A nemzetgyűlés 345. ülése 1924. évi december hó 1-én, hétfőn, közömbösséget tanúsítanak, a kötelességteljesités terén olyan képet nyújtanak, mintha a képviselői mandátum egyenesen jogcím lenne a dologtalanságra. (Igaz! Ugy van! jobbfelől. — Gr. Bethlen István ministerehiök: Ez a valóság!) Vagy talán az ébresszen tiszteletet a jóravaló magyar közvélemény lelkében a parlamentáris kormányzat iránt, hogy mialatt komor, ijesztően gigantikus problémák sötétítik el a magyar láthatárt, mialatt az ország törött bordájú hajója sziklák és zátonyok közt hánykódik, itt — mintha elhomályosodott volna a hon atyáinak tekintete: nem látják a mélységet lábuk alatt? Játszanak, kedélyeskednek, okvetetlenkednek, fenegyerekeskednek, civakodnak, rágalmaznak (Karafiáth Jenő: Mintha nem is volna csonka az ország!), gyűlölködnek. (Barthos Andor: Mind igaz!) Hol zsibvásárt rendeznek, hol gyilkos izgalmakat és látványosságokat rögtönöznek. (Ugy van! jobbfelől.) Elhangzik egy provokáló hang, egy u. n. közbeszólás. Mint a magyar újságírás egyik előkelőség-e irja: kő, amelyet innen oda, vagy onnan ide dobnak s amelyet — itt is, ott is — egy vagy több temperamentumos ember megfog és visszadob. Ez a botor és gyerekes közbeszólás parlamentünkben már annyira elharapózott, hogy ma-holnap már nem az az érdekes, amit beszélnek, hanem csak az, amit közbe — nem is szólnak, hanem sokszor kiabálnak. (Ugy vom! jobbfelöl.) Semmi kétség: az elmés, szellemes közbeszólás (Felkiáltások a jobboldalon: Pl. Meskó Zoltáné! — Derültség.) kedves fűszere lehet a legkomolyabb parlamenti tárgyalásnak is; de a durva, bárdolatlan közbeszólások özöne dudva és a gaz, mely felveri a tanácskozást. S ha tovább megyek és kérdem: milyen látványt nyújt a szemlélőnek a törvényhozás terme? 1 — azt kell mondanom, hogy a gyülöltség tengerének képét. Azt kell hinnie a magyar közvéleménynek, hogy hivatásos politikusai jobban gyűlölik egymást, mint ahogy szeretik a hazát ügy van! jobbfelől!) s hogy nem a cseheket, nem az oláhokat és rácokat, tehát nem azokat gyűlölik, akik rabszíjra fűzték, bilincsekbe verték, tömlöcökbe zárták véreinket, hanem egymást. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől!) Mert valahányszor itt kirobban a lángoló és könyörtelen gyűlölet, az mindig magyarokat sebesít meg. Beszédek hangzanak el. amelyekben özönével van vád, invektiva. gyanúsítás, sértegetés — csak nagyritkán bizonyíték. Az immunitás nem arra ösztökéli a Ház egyik-másik tagját, hogy nobilisán lovagiasan, nemesen éljen a szólásszabadság jogával, hanem arra, hogy szinte piaci kedA^teléssel visszaéljen vele: társainak tisztességét és a Ház tekintélyét rombolja (Ugy van! a jobboldalon!) s elhitesse a világgal, hogy szerencsétlen országunkban pár év óta csupa tolvaj, sikkasztó és panamista van csak. (Ugy van! jobbfelől.) Maholnap, t. Nemzetgyűlés, én is szerepelni fogok a panamisták listáján, mert nyíltan kijelentem, hogy a hozzám fordult szegény embereket ajánlottam ezer dologban. Kettőt vagy hármat kiviteli kérdésekben is és csak azért két, vagy három embert, mert száz nem fordult hozzám ; mert ha száz szegény ember fordult volna hozzám 1 — jóravaló, becsületes emberek —, szívesen ajánlottam volna őket. (Helyeslés a jobboldalon.) Olyan nyugodtan 1 , olyan jóhiszeműséggel tettem ezt, mint amilyen nyugodtan és jóhiszeműen a B-listás tisztviselők érdekében járok el. Egyebekben — s ezt^ csak zár jelben mondom —, ha a nemzetgyűlésnek egyetlenegy tagja, a szocialistákat is beleértve, kételkednének ezért az én egyéni és politikai becsületem szeplőtlenségében, akkor már ez esetben is kész volnék lemondom mandátumomról. (Szabó József: Ezt a szívességet ne tedd meg nekik, mert ők hajlandók lesznek kételkedni!) Ezt nem tételezem fel róluk. (Zaj. — Elnök csenget.) Vájjon g-ondoinak-e a képviselő urak Deák Ferenc intelmére (olvassa): „Végenyészet szélén áll nemzetünk; képviselői vagyunk a nemzetnek, mely kezeinkbe tette le sorsát, becsületünkre, belátásunkra bízta jövendőjének biztositását. Feladatunk fontos, állásunk nehéz, mert rendkívüli 1 a helyzet, amelybe jutottunk". Gondolnak-e a képviselő urak arra, hogy ez az intelem reánk hatványozott mértékben vonatkozik, hogy a nemzet választottjai vagyunk, akik a kilenc millióból a legkülömbbeknek találtattunk, akiket a verejtékében fuldokló, kétségbeesésében veszni induló kilenc millió magyar maga helyett küldött a végzet elébe, hogy megvívjon azzal? Gondolnak-e arra, hogy gyászban élünk, amelyet komor fenséggel kell viselnünk, nem pedig béka-egér harcokkal megcsúfolni azt? Hogy az egész ország* aggódva figyel szavunkra és gesztusunkra? Hogy súlyos felelősséggel; vagyunk megterhelve a történelemmel és az utókorral szemben, hogy az egész világ figyel bennünket, gúnyosan kicsinyelve és kárunkon örvendezve, hogy mi vagyunk az a reprezentatív testület, amely szerint a világ ítélete nemzetünkről formálódik — mert hiszen arról, amit itt mondunk, teszünk és ahogy végezzük munkánkat, arról jóformán az egész művelt világ tudomást szerez — s hogy elszakitott véreink, ha nem is minden fájdalmának, de mindenesetre minden reményének egyedüli hordozói vagyunk? (Ugy van! a jobboldalon.) Oh, vajha [megértenők és megszívlelnek, hogy a képviselőnek, a honatyának, ma inkább mint valaha, el kell telve lennie hivatásának magaszitosságáltól és amja tudattól, hogy mi; a parlament — hogy bibliai kifejezéssel éljek —. hegyen, épült város vagyunk. Mindenütt az a parlament, de kivált nálunk, ahol a politikus magyar nemzet tekintete egy pillanatra sem siklik le rólunk. Gazdasági, művészeti, irodalmi és tudományos életünk nem! kelt érdeklődést az egész nemzetben, ellenben politikával mindenki foglalkozik, az mindenkit érdekel, nemcsak egyes rétegeket és szakköröket, következőleg tehát a mi példánk felemeli és nemesíti, vagy rontja, destruálja az egész nemzetet. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Ha valamikor, ugy most van szükség arra, hogy a parlamentnek, a nemzetgyűlésnek tekintélye legyen (Ugy van! a jobboldalon,). mert a mostani helyzetben a tekintély nem akadémikus jelentőségű. Ma a nemzetgyűlés az a fix pont, amelyen az állam és a hatalom egyensúlya nyugszik, ma a nemzetgyűlés tekintélye nélkül nincs állami tekintélv (Ugy van! a jobboldalon.), nincs közhatósági tekintély, és nincs az állami végrehajtó hatalomnak tekintélye és ereje sem. (Ugy van! a jobboldalon.) Már pedig* hiába tituláljuk mi a Házat tisztelt Háznak, ha azt magunkviseletével nem tiszteljük (Igaz! Ugy van! a jobboldalon,), ha az nem törvényhozók méltóságos testülete, hanem egyéni ambíciók, hatalmi viszketegségek, idétlen gorombáskodások és durva tumultusok színhelye. (Ugy van! Ugy van!) Egy törvényhozó testület tekintélye, bármily szuverén legyen is, korántsemi annyi, amennyit megszavaz önmagának, hanem amennyi szellemi és erkölcsi erőt képes kifejteni kötelességének teljesítésében. (Ugy van! a jobboldalon.)
