Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-344

490 A nemzetgyűlés 344. ülése 1924. ém november hó 28-án, pénteken. nak. De mennyivel könnyebben tehetné ezt az allam, ha a törvény kötelező erejével elrendelné azt, hogy bizonyos munkaadók tartoznak preciz, pontos és szakszerűen feldolgozott adatokat rendelkezésére bocsátani valamely hivatalnak, amely azután nem a bürokrácia hosszú lejtőjére eresztve, iktatva, kiadva, expediálva s nem tudom micsodákat csinálva, kezelné ezeket az adatokat. Megtörtént ugyanis velem, hogy a belügyministériumból egy sürgős levelet küldtek nekem, amely nyolcadik napon jutott el hozzám. Nagyon sürgős volt, mert különben három hétig tartott volna az útja. Ez a hivataL azután minden bürokrácia mellőzésével az adatokat szakszerűen feldolgozná és ezeket a szakszerűen feldolgozott adatokat hetenként vagy havonként egy füzetben a köz rendelkezésére bocsátaná. Ebből mindenki kivehetné azt, ami neki jó, és munkás is, munkaadó is bizonyíthatná a maga igazát, és nálunk is a szociális érzéknek egy olyan foka fejlődnék ki, mint külföldön. Látjuk ugyanis, hogy külföldön egész csomó intézmény, egész csomó polgári egyén — szociológusok, de nem szociáldemokraták — foglalkozik tudományos, szociális vizsgálattal, amely vizsgálatok eredményeit a köz rendelkezésére bocsátja. Ezek mellett az adatok mellett természetesen hiányát érezzük annak i's, ami itt már szóba került. Ha azt akarjuk, hog*v mindez meglegyen, akkor necsak a munkaügyi hivatal adminisztratív rendelkezéseit kell átvenni, hanem át kell venni azokat a rendelkezéseket is, amelyek a dolog érdemébe vágnak. Annak a rettenetes világháborúnak, amely millió embert pusztított el, egy eredménye volt: az, hogy egy nemzetközi központot létesitettek, amelyet elég helytelenül és rosszul elnevezték népek szövetségének, mert az ma még nem a népek szövetsége, hanem csak államok szövetsége, sőt tovább megyek: talán nem is államok szövetsége, hanem inkább a győztes államok szövetsége, amelyek a népszövetségen keresztül diktálják feltételeiket. Be végre is egy fix pont és minden államban arra kell törekedni, hogy ezt a testületet átalakitsufc és átreformáljuk tényleg a népek szövetségévé, hogy azon keresztül tényleg a népek akarata nyilatkozzék meg. Nagy eredménynek tartom, hogy e mellett megszervezték a munkaügyi osztályt, amely eddig nagyon sok tudományos munkával gazdagította a világ szociálife irodalmát. Nagy hibának tartom azonban, hogy ezek a kiadványok túlnyomórészt — ugy tudom — francia és angol nyelven jelennek meg; épen ezért arra kérem a magyar kormánynak azokat a képviselőt, akik részt vesznek ennek a munkájában, hassanak oda, hogy ezek a kiadványok német nyelven is megjelenjenek, és ezáltal tegyék lehetve nekünk, akik multunknál fogva inkább a német nyelvet sajátítottuk el jobban, mint a francia vagy angol nyelvet, hogy ezeket a tudományos munkákat szintén elolvashassuk. Egy nagy mulasztásra kell még rámutatnom és ez az, hogy a magyar kormány egyáltalában nem törődik azokkal a munkásokkal, akik kénytelenek kivándorolni külföldre és akik külföldön nagy csapatokban dolgoznak. Nekem alkalmam volt az utóbbi hónapokban Franciaországban felkeresni az elpusztított területek felépitésén és helyreállításán dolgozó munkásokat, közöttük a bányamunkásokat is. Láttam, milyen ragaszkodással és milyen jóleső érzéssel fogadták azt, aki hazájukból odajött és őket meglátogatta. (Kószó István: Hiszen meglátogattuk, Bily-ben, Momtini-ben!) Tudom, államtitkár ur, tudom, hogy ott méltóztatott lenni, de ezenkivül nem történt semmi sem. (Kószó István: Az sem igaz! Magyar könyveket küldtünk oda!) Tudom, láttam is azokat a könyveket, amelyekbe be van irva, hogy a méricourt-i munkásoknak ajándékozza azokat a magyar belügyminister. (Kószó István: Nem kommunista könyvek, az bizonyos!) De arról már el méltóztattak felejtkezni, hogy oda szakszerű iskolai erőket küldjenek ki, mert ma már az a helyzet, hogy az a négy-öt éves magyar gyermek, aki egy óv óta kint van, már franciául beszél, az már jóformán nem tud magya; rul; ha otthon a szüleivel nem beszélne magyarul, már elfelejtette volna a magyar nyelvet. (Kószó István: Franciaországtól nem lehet azt kivánni, hogy magyarul tanítsa ott a bányászokat! Azt csak nem lehet várni tőle! Mi

1 megtesszük a magunkét!) De igenis, kivánhatjuk, hogy a magyar kormány küldjön oda tanerőt. (Kószó István: Van kinn!) Bocsánatot kérek, egy öreg kisasszonyt küldtek most ki. Nagyon jól vagyok informálva. Nagyon csodálkozom, hogy nekem; a szocialistának kell védenem ezt az álláspontot a magyar kormány egy tagjával szemben. (Kószó István: Ez művédelem. Nincs szükség az ön védelmére! — Pikler Emil: Mi nem szoktunk műdolgokat csinálni!) A t. képviselő ur akkor mondhatná ezt, ha nem jártam volna ott. (Kószó István: Én is jártaim!) De én a képviselő ur után két évvel jártam ott és igy alkalmam volt megállapitani

1 azt, hogy a két évvel ezelőtt ott járt kormányképviselők milyen intézkedéseket tettek ottan. Megállapitottam, hogy az intézkedésük abból állott, hogy pár magyar olvasókönyvet küldtek a munkásoknak, de más téren az ő szociális igényeikkel egyáltalán nem' törődtek. Felenilitek egy konkrét esetet, amelyből kiviláglik, hogy a magyar kormány nem törődik külföldön élő munkásaival, áliampolgáraival és ennek ellenére kívánja, hogy a munkás nem tudom milyen nagy szeretettei gondolkozzék az ő magyar kormánya irányában. Saluminesben meghalt egy magyar bányamunkás, Wölz József, a családja itt van Magyarországon Tatabányán. Szerencsétlenség áldozata lett bent a bányában és munkástársai hozták ki onnan. Pár óra múlva meghalt, ott van eltemetve a temetőben. Mi lett a helyzet ezután

1

? Ennek a munkásnak hozzátartozói nem kapják meg azt az életjáradékot, amely neki biztositva volna, ha a családja Franciaországban laknék. Nem kapja meg ezt az életjáradékot, pedig a francia bányamunkás-szövetség a mi felkérésünkre ismételten közbenjárt ebben az ügyben, ügyvédet is adott ennek a családnak, s mi leforditottuk franciára a család tagjainak, a gyermekeknek születési okmányait is. Ittmaradt a család több gyermekkel és nem kaphatja meg a nyugdijat. Miért! Mert a magyar kormány a francia kormánnyal nem állította helyre ezen a téren a kölcsönösséget. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek igen nagy mulasztások. Tessék elhinni, hogy aki ilyet tesz, — minthogy ez köztudomásúvá válik — nem várhatja azt. hogy az a külföldön élő munkás rajongással gondoljon arra a kormányra, amely még* ezt a minimális kötelességét is elmulasztotta. Milyen más az, amikor egy magyar munkás kimegy Franciaországba és ott dolgozik! Ott részére biztositva van a gyermekpótlék törvényhozási utón, még pedig fokozatosan, mert minél több a gyermek, annál nagyobb az egy gyermekre eső pótlék; mert egy munkanapra egy gyermeknél három frank, két gyér-