Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-343

A nemzetgyűlés 343. ülése 1,924. mélyen t. előadó urnák röviden a következőket mondjam. Az ő megjegyzését gyanúsításnak tekintem és tekintjük, mert mi mindenkor ott vagyunk, ott voltuk és ott leszünk, ahol komolyan szándékoznak a kisemberek ügyeiben intézkedni. Miután azonban ezt a törvényjavaslatot nem tartjuk komolynak, miután ezt a törvényjavaslatot gimplifogásnak tekintem. •. (Zaj jobbfelől.) Elnök: A képviselő urat ezért a kifejezésért kénytelen vagyok rendreutasítani. (Kiss Menyhért: A tanitók nem mondják ezt!) Esztergályos János: Én tudom, mit mondanak a tanitók. Nagyon sok tanítónak panaszát hallom és levélbeli panaszát veszem át. Miután ezt a javaslatot csak enyves vesszőnek tekintem, (Homonnay Tivadar: Általános megnyugvást von maga után ez a törvényjavaslat!) — nekem más a felfogásom — (Homonnay Tivadar: Az természetes!) tartozom kijelenteni, hogy épen ebből a szempontból nem szólunk hozzá a javaslathoz oly mértékben, mint ahogy az előadó ur kívánná. A másik megjegyzés pedig, amelyet t. képviselőtársam feltevésére kénytelen vagyok tenni, az, hogy olyan panaszok vannak nálam, hogy hosszú, évtizedes tanitói és tanítónői szolgálat után megvonták egyesektől a nyugdíjat (Kiss Menyhért: Miért?— Barthos Andor: Bizonyára kommunisták voltak!) Itt van egy eset. Egy baranyai tanitónő 41 esztendeig szolgálta a magyar kultúrát, megöregedett, ma több mint 70 éves ós nem kap nyugdíjat. Ennek az volt az oka, hogy rövid időre, néhány hétre elment a szomszéd faluba a leányához. A leánya beteg volt, a férje is beteg volt, az öreg anya tehát elment segíteni a leányának. Közben felfordulás történt Baranyában azon rövid néhány hét alatt, de az anyóka hazavánszorgott rendes bejelentett és állandó lakására Pécsre. Mégis azon a címen, hogy rövid ideig odavolt megszállt területen, megvonták tőle a nyugdíjat. (Barthos Andor: Hihetetlen!) Ezt égbekiáltó igazságtalanságnak tartom. (Barlhos Andor: Meg kell vizsgálni!) Én már eljárok ebben az ügyben, és ha nem tudom a hivatalokban elintézni, ahol kilincselek és koptatom a cipőmet, el fogok menni a minister úrhoz és majd meglátom, mit mond. Ezért mondottam, hogy az egész javaslatot nem tartom komolynak. Száz és száz hasonló eset van. Nem beszélek a sok kidobott tanítóról, nem beszélek azokról, akiket igazságtalanul, lelketlenül fosztottak meg a kenyerüktől, lelketlenül dobtak ki az utcára, csak egyetlen példát legyen szabad felhoznom. Itt van Somogyinak, a meggyilkolt tanitónak az esete. Meggyilkolták, gazul, perfidül eltették lábalól és ennek következménye az volt, hogy az illetékesek ezt alkalmasnak találták arra, hogy a meggyilkolt Somogyi özvegyétől megvonják a nyugdíjat. Ha ez a javaslat nem az, aminek én mondtam és amiért az általam nagyrabecsült elnök úrtól rendreutasitást kaptam, akkor a józanul gondolkozó, becsületesen dolgozó emberektől kérdezem, minek szabadjon ezt nevezni. Elnök: A képviselő urat kénytelen vagyok másodszor is rendreutasitani, mert a képviselő ur egyáltalán nem arra vonatkoztatta a rendreutasitást, amiért kapta. Ez pedig megengedhetetlen formája az elnöki rendreutasitással való szembeszállásnak. Szólásra következik! Petrovics György jegyző: Petri Pál! Petri Pál : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy én is ugyanazzal a kijelentéssel kezdjem, mint az előadó ur és amivel az egyesitett közoktatásügyi és pénzügyi bizottságok jelentése is kezdődik. A törvényjavaslat a tanítóság egy évtizedes küzdelmének gyümölcse és évi november. 27-én, csjltörtökön. 457 eredménye. Ez egyik legelső láncszeme annak a koncepciónak, amellyel a tanítóságot feladatának és működési körének méltó helyére akarjuk beállítani a köztisztviselők kategóriájában. E cél elérésére szolgáló egyik megfelelő intézkedés volt az, hogy a tanítókat beosztottuk az állami tisztviselők fizetési osztályaiba; ezt a célt szolgálta az is, amikor előbb az állami tanítókat, ujabban pedig a felekezeti tanítókat is beosztottuk részben a VII. fizetési osztályba is, tehát ezt az előléptetési lehetőséget is megnyitottuk számukra. A nyugdíjügynek kivánságaik szerint való rendezése is az ő nemes hivatásuk méltánylásának eredménye. Azt hiszem, nem kell bennünket arra vonatkozólag kitanítani, hogy mi a magyar tanítót a legmagasabbra becsüljük. A legmagasabbra becsülöm magam is és a minister ur is. aki évtizedeken át volt közvetlen vezetője a tanítóságnak a Julián Egyesületben, és hogy menynyire meg voltak vele elégedve, azt bármelyik Julián Egyesületbelí tanitó tanúsíthatja. (Esztergályos János: Elismerés van, de pénz, az nincs !) Mindenesetre ez a nyugdíj is tetemes anyagi eredményeket jelent a tanitóság számára, de tetemes anyagi terhekkel is jár. Ennek a törvényjavaslatnak sürgősségét épen azok az anyagi terhek indokolják, amelyek fedezetérői gondoskodnunk kell. Mint méltóztatnak tudni, a forradalom után az állami tisztviselői illetmények jórészben rendkívüli pótlékokra, rendkívüli segélyekre voltak alapítva, amikor azután a költségvetés rendszeresítésével a rendkivüli pótlékok rendszere megszűnt, akkor a nyugdíjjárulékokat is fel kellett emelni, mert hiszen a nyugdíjba beszámítható tisztviselői vagy tanitói fizetések összege emelkedett. Erre azonban akkor nem volt meg a jogalap és így körülbelül másfél év óta nem vetették ki a nyugdíjintézeti járulékokat. Ennek megvolt a lehetősége, mert a pénzügyministerium előlegezte az erre szükséges fedezeteket. Most azonban már -rendszeres költségvetés lévén, ez nem lehetséges, sürgősen szükséges tehát, hogy a nyugdíjintézetnek a szükséges fedezet rendelkezésére boesáttassék. Erre fog ez a törvényjavaslat módot nyújtani. Természetesen ez a nem állami, tehát egyházi vagy községi fentartókra is súlyos terheket ró. Súlyos terheket ró, bár percentualiter ezek a terhek nem magasabbak, hanem alacsonyabbak mint azelőtt voltak. A háború előtt körülbelől 6 millió korona volt a nyugdíjintézeti teher, azaz a nyugdíjintézeti járulékok összege ; ebből 5 millió koronát fizettek a tanitók és a fentartók és csak egy millió koronát fizetett az állam. A mostani rendelkezés szerint 66%-át fizetné a nyugdíjintézeti terheknek az állam és csak 22%-át fizetnék a fentartók. Ennek ellenére mivel most már nem 600 korona alapfizetés után kell 24 korona havi járulékot fizetni, hanem a tanitók fizetésének emelése folytán a nyugdíjjárulékoknak is emelkedniük kell, — mert hiszen a nyugdíjintézetek alapjai teljesen elfogytak annak következtében, hogy az intézet állandóan deficittel dolgozott — most már tehát fel kell emelni a fentartói járulékot is, ez pedig a fentartó testületekre súlyos terheket ró. Súlyos terheket ró azért is, mert a tanítóságnak ezen uj nyugdíjtörvény áldásait már az 1923-ik évtől kezdve akarjuk javára számi tani, tehát a fentartóknak is az 1923-ik évtől kezdve kell a magasabb terheket fizetniök. Hogy azonban a fentartók, akik ezen terhek viselésére természetszerűleg nem voltak elkészülve, nehéz anyagi helyzetbe ne juthassanak, hogy helyzetükön könnyíthessünk, módot nyújtunk a végrehajtási utasításban arra, hogy a múlt 1923/24. évi fentartási terhek fizetése hosszabb időre elhalasztassék, a 67*