Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-343
A nemzetgyűlés 343. ülése 1924. szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, akár kritikai, akár helyeslő szavát a nemzetgyűlés szine előtt felemelje. Mindenesetre nagyon szomorúnak tartom, hogy ők nincsenek itten, (Ugy van! jobbfelöl.) és szinte tüntetésszámba megy a távolmaradásuk. Erre azért mutatok reá, hogy a dolgozók és az ország kisexisztenciái lássák azt, hogy nem mindig ugy hangzanak azok az igazságok, amelyek politikai népgyűléseken elmondatnak, mint ahogy azokat valóban értelmezni kell. Látjuk, hogy azok, akik a legnagyobb mértékben igyekeznek lázitani és reámutatni a kisemberek nyomorúságára és szociális hátramaradottságára, akkor, amikor tényleg segíteni kell ezeken a bajokon, nincsenek a tettek mezején. Az állami státussal, amelybe most a minister ur bevette a tanítókat, óvókat és a nem r államí tanárokat, ezek most egy sokkal szilárdabb helyzetbe kerültek bele. Amikor a tanítóságnak ez a régi kívánsága beteljesedik, eszembe jut a legnagyobb magyar tanítónak, Gárdonyi Gézának a tanítókra vonatkozó mondása. Gárdonyi Géza »Lámpás« címen regényt irt a magyar néptanítóról, amelyben a magyar néptanítónak nyomorusága, szenvedése, küzdelme és lenézettsége van megírva. A magyar néptanító valóban olyan, mint a lámpás, amely a magyar sötét éjszakában mindenfelé világosságot terjeszt, a legkisebb falvakba és pusztákra is elmegy és az ismeretek legalsó elemeit beviszi a nép lelkébe, amivel szemben a magyar társadalom és a hivatalos hatalom is eddigelé a legnagyobb közömbösséget tanúsította. A községekben sok helyen — nem mindenütt — a plébánostól kezdve a földbirtokoson és a jegyzőn keresztül mindenki ellensége a tanítónak, s azt a megértést és felkarolást, amely az ismeretek apostolának a falukon kijárna, s amelyet ugy Franciaországban, mint Németországban a legnagyobb mértékben látunk és tapasztalunk, azt a magyar társadalom még eddig nem mutatta meg a mags T ar tanítóság irányában. Ugyancsak ez a legnagyobb magyar tanitó, aki az egyik legnagyobb magyar iró is volt egy személyben, Gárdonyi Géza, az »Annuska« című regényében mondatja a tanítóval, hogy a magyar tanitó az az ember Magyarországon, akinek a becsületébe minden jól öltözött ur a csizmája sarkával belegázolhat. Szomorú rezignációval csendült fel az ő ajkáról annak a tipikus néptanítónak ez a megállapítása, és nagyon jól tudjuk, hogy milyen nagy igazság volt benne. Ezért a magyar tanitók védelmére, megbecsülésére, tiszteletére, kulturmunkájuk elismerésére vagyok bátor a magyar közönség és politikai világ figyelmét felhivni, mert ezek az emberek megérdemlik, hogy az ország megkülönböztetett becsülettel nézze és méltányolja munkásságukat. Amikor a magyar néptanítók számára ezt a tiszteletet, ezt a megkülönböztetett tiszteletet megkívánom, ugyanakkor rámutatok arra, hogy Németországban a tanítóknak mekkora tisztelet és elismerés jár ki hivatalos tényezők részéről is. Köztudomású dolog, hogy 1870-ben, amikor Németország régi nagyságának alapjait rakta le, Németország akkori győzelmeit tisztán a porosz néptanítóknak tulajdonították, mert azt a szigorúságot, rendszerességet, lelkiismeretes pontosságot és szisztematizálást, amelyet a germán nép minden téren — ugy a háborúban, mint a gazdasági és kulturális életben — a világ elé tárt, amint a németországi nagy irók és társadalomtudósok megállapították : a porosz tanítóknak köszönhette a német állam, mert a porosz tanitók a lelkiismeretes kötelességteliesités mintaképei voltak, és ezt a nagy fegyelmezettségüket, jellembeli NAPLÓ xxvn. évi november 27-én, csütörtökön, 455 kiváltságukat és tudásukat igyekeztek bevinni a német nép gyermekeinek lelkébe is. Azt szeretném, ha a magyar tanítóság is e tekintetben a német tanitók mintáját, példáját fogadná el; azt szeretném, ha a magyar tanitók is olyan pedánsak, lelkiismeretesek és hazaszeretők lennének, amilyenek a német tanitók voltak és amilyenek jelenleg is. Mert a mi helyzetünk megcsonkított állapotunkban olyan, hogy nekünk igazán szükségünk van arra, hogy a tanitók nem csak tanitók legyenek, hanem a tanitóén kivül a magyar hazafi szavát is hallassák a nevelésben, fegyelmezésben, a község lakosságának összetartásában, (Ugy van! jobbfelől.) hogy az a tanitó olyan lelkiismereti érzést terjesszen és olyan erkölcsöt ápoljon abban a községben, hogy az iskola az ő keze alól a magyar haza számára minden tekintetben megbízható, kitűnő embereket bocsásson ki. (Helyeslés jobbfelől.) Igen t. Nemzetgyűlés! A magyar tanítóság minden tekintetben megfelelt feladatának. Egy időpont volt, amikor a magyar tanitók hiányosságait, szociális nyomorúságát politikai szempontokból használták ki, és ez az 1918. és 1919. év története volt. Akkor ugyanis újból foglalkoztak a tanitók szociális nyomoruságával, mert az akkori Kunfi minister ur volt az első, aki a korpótlékokat felemelte, azonkívül külön díjakat és óradíjakat állapitott meg a tanítóknak, amikor pedig a kommunizmus kitört, illetőleg a kommunizmusra tértek át, akkor a propagandát végző tanitók részére Kunfi népbiztos ur még külön tiszteletdíjakat állapitott meg. Kunfi, mint egy tökéletes intellektuel, aki az európai nyelvekben és tudományokban jártas volt, nagyon jól tudta, hogy a magyar tanitók megnyerése propaganda szempontjából, az akkori politika szempontjából milyen nagy jelentőséggel bir. De azért a magyar tani4óság a maga általánosságában ennek nem dőlt be, mert a tanítóság nagy számát tekintve, kevesen voltak olyanok, akik az eszme apostolaivá szegődtek; mégis akadtak néhányan ilyenek, s ez azért történt, mert nagy nyomorúságban voltak, fizetés tekintetében nagyon el voltak maradva, a magasabb fizetési fokozatok nem voltak számukra megnyitva s az előlépési lehetőségeik nem voltak meg. Hiszen például a tanítóknak csak igen kis számát nevezték ki tanfelügyelőkké, s az akkori kultuszkormányzat a tanfelügyelői állásokat rendesen jogászoknak juttatta, ahelyett hogy a tanításban nagy eredményeket elért és minden tekintetben mintatanitóknak tartotta volna fenn ezeket az állásokat, hogy így a tanitók annál nagyobb ambícióval teljesíthessék kötelességüket, tudva azt, hogy egyszerű tanitó emberek is elnyerhetik ezt a magas fizetési fokozatot és ezt a nagy hatáskört. Ez azonban 1918-ig nem történt meg. Csak egyetlenegy ilyen kinevezés történt, amikor Maros-Torda megyébe Deákot tanfelügyelővé nevezték ki. Ez a kinevezés akkor valósággal fehérhollószámba ment s az újságok mint szenzációt irták meg azt, hogj^ végre egyszer egy egyszerű tanitóember előtt is megnyílt az V. fizetési osztály. Ezen az állapoton az igen t. minister ur változtatott, azt megszüntette és jött ezzel a javaslattal. Nekem, mint ellenzéki képviselőnek, nem az volna a feladatom, hogy az igen t. minister ur tényei felett kritikát ne gyakoroljak; ellenkezőleg, nekem az a feladatom, az a kötelességem, és engem azért küldöttek be ide ellenzéki programmal, hogy a legszigorúbb kritikával illessem a kormány ténykedéseit. Most azonban kénytelen vagyok álláspontomat feladni ezzel a teljesen szakszerű javaslattal szemben, mert valóban a minister ur ezt a javaslatot a tanitók szociális nyomorúságának, szociális viszonyainak megjavi67
