Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-338

280 A nemzetgyűlés 338. ülése 1924. Elnök: Az előadó ur kivan szólni. F. Szabó Géza előadó: Ugyancsak Êhn Kálmán képviselőtársam inditványa következtében előadói inditványomat visszavonom. Elnök: A vitát bezárom. A belügyminister ur kivan nyilatkozni. Rakovszky Iván belügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Mindenekelőtt is azzal kivánok foglalkozni, hogy ennek a szakasznak mi az alapgondolata és általában milyen alapgondolatból indulunk ki akkor, amikor a 13. és 14. §-ban a választott bizottsági tagokon felül bizonyos hivatalos vagy érdekképviseleti jelleggel biró tagokat küldünk be a törvényhatósági bizottságba. Ennek célja nem az, mint egyesek feltételt zik, hogy majorizáljuk velük a választott bizottsági tagokat. Ez a kifogás ab ovo elesik, mihelyt a számokat összehasonlítjuk, mert ha 250 választott bizottsági taggal szemben 50—60 — az az egy különbség, amely esetleg a mai szavazás következtében még hozzájárul, lényeges különbséget nem jelent — nem választott bizottsági tag áll, akkor a majorizálás ezen a módon teljesen lehetetlen. A cél csak az, hogy behozzuk a törvényhatósági bizottságba egyrészt a szakértelmet, másrészt pedig egy, a politikától mentes olyan csoportot, amely a törvényhatósági bizottságban a szakszerűt és az objektivet van hivatva képviselni, amely a politikától távol áll, már — hogy ugy mondjam — a törvényhatósági bizottságba való bekerülésének módjánál fogva, és azért is, mert bizonyos szakot, tudománycsoportot képvisel, és elsősorban annak érdekeit, az erre vonatkozó érveket fogja szem előtt tartani minden politikai érdek előtt. Ez igénytelen nézetem szerint teljesen beleillik abba a gondolatmenetbe, amelyet a javaslat általános vitája alkalmával voltam bátor kifejteni, hogy mi olyan törvényhatósági bizottságot szeretnénk megalkotni, amely dolgozik, amely a főváros és lakossága érdekében számszerű, objektiv munkát végez, és távol tartja magát a politikától. Ha azt mondottam az előbb, hogy ez a csoport nem is alkalmas arra, hogy majorizálja a választott bizottsági tagokat, még tovább megyek egy lépéssel és kijelentem^ azt, hogy ez a csoport, amelytől anynyira méltóztatik félni, illetőleg e csoport tagjainak legnagyobb része: szintén választás alapján kap mandátumot, tehát bizonyos fokig autonóm jelleggel bír. Azon a 10 állami tisztviselőn, vagy állami kinevezés alá eső funkcionáriuson kivül a többi tag mandátuma választáson alapszik. Ezen alapszik az intézmények és testületek képviselőinek mandátuma, mert hiszen az illető intézmények és testületek szavazással választják ki jelöltjeiket. Tehát ezeknek a törvényes érdekképviseleteknek óhajtása és autonóm akarata érvényesül. A városi képviselők pedig egytől-egyig, kivétel nélkül választás utján, a törvényhatósági bizottságban történő szavazás utján kapják a maguk mandátumát, tehát szintén az autonómiából nőnek ki, szintén az autonómia erejének gyakorlói a törvényhatósági bizottságban. Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy mindössze tiz olyan bizottsági tag ülne a törvényhatósági bizottságban a javaslat szerint^ aki nem autonóm módon, nem szavazás utján jutna mandátumhoz. Ha pedig ezt az igazságot megállapítjuk, akkor nézetem szerint teljesen megdől mindem vitatkozás a majorizálásról, vagy az autonómia sérelméről, mert hiszen ez a tiz — mondjuk —, tekintélyénél, a maga országos neévi november hó 19-én, szerdán. vénél fogva a fővárosi bizottságba bekerülő törvényhatósági bizottsági tag, sem politikai szempontból, sem pedig a kormány érdeke szempontjából ügydöntő befolyást a közgyűlés elé tartozó tárgyak elintézésénél nem gyakorol. Azt mondották itt egyes szónokok — azt hiszem, Bárczy István képviselőtársam is —, hogy ez a javaslat rosszabb, mint a régi, mert a régi törvény szerint mindössze csak 26—27 olyan tisztviselő volt a törvényhatósági bizottságnak tagja, akit választottak s a jelen javaslat szerint ehhez^ hozzákerülnek még az egyes érdekképviselők és egyes állami funkcionáriusok. Erre nagyon könnyű a válasz. A régi törvény szerint a törvényhatósági bizottság tagjainak fele még virilista volt, ha tehát összehasonlitást akarunk tenni, akkor először tessék a virilisták számát összehasonlitani ^ a most bekerülő érdekképviselők számával és meg méltóztatnak állapítani, hogy igenis, az érdekképviselet terén nagyon nagy lépést tettünk afelé, hogy a törvényhatósági bizottságban a választókat ne majorizálhassák. Azt méltóztatnak mondani, hogy ellenkezik az autonómiával,^ de az alkotmánnyal is, hogy ezeket az érdekképviselőket a különböző testületek jelöltjei közül a kormányzó nevezi ki. Az egyik kifogás az volt, hogy kár az államfő személyét belevinni a politikába, a másik kifogás pedig az volt, hogy igy a jelölt egyének skrutinlumnak vannak kitéve és ez dehonesztáló azokra nézve, akik kineveztetni nem fognak. Az első kifogásra, az a válaszom, hogy az államfőnek épen az alkotmány következtében, az alkotmány elve és intézkedése alapján nagyon sok esetben igenis kell oly kinevezést teljesítenie, oly határozatot hoznia, amely elvégre épen azért, mert alkotmányjogi és országos kérdésekről van szó, a politika anyagába vág. (Felkiáltások jobbfelöl: A minister?, ^kinevezések! ) Csakhogy minden ilyen intézkedésnél a minister, a kormány teszi az előterjesztést r (Zaj a szélsőbaloldalon.) s azáltal, hogy az előterjesztést megteszi, azáltal, hogy ellenjegyzi a kormányzó elhatározását, a kormány, illetőleg az illetékes szakminister lesz felelős s ugy a kormányzó, illetőleg az államfő egyáltalában nem avatkozik a politikába, csak államfői jo^t gyakorolja a kormány teljes felelőssége mellett. Azt méltóztatnak mondani, hogy dehonesztáló dolog, ha egy-egy testület, vagy intézmény jelöl és nem az illető lesz az, akire az államfő választása esik. Bocsánatot kérek, nagyon tekintélyes állásokat tudok felsorolni, melyeknél a helyzet egészen hasonló. f így nevezik ki a székesfőváros polgármesterét, az állami számvevőszék elnökét s még sohasem hallottam, hogy azok a mindenesetre tekintélyes és tiszteletreméltó urak, akiket ezekre a nagyon fomlós közjogi és közigazgatási pozíciókra javaslatba hoztak és nem neveztettek ki, ezt dehonesztálónak, vagy sértőnek tekintették volna. (Hegymegi-Kiss Pál: Az államfő s^Ma, m<°g, hogy ki képviselje az iparkamarát!) Tisztesség az, ha az illetőt jelölték, mésr nagyobb tisztesség*, ha az illetőt ki is nevezték, de semmiesetre sem tudom dehonesztálónak, vagy degradációniak nevezni az illetőre nézve azt, ha csak a kisebb tisztességben részesült. A különböző határozati javaslatok azt célozzák» hogT egyrészt ezt a névsort bővítsük, másrészt azon változtassunk. Méltóztassék először is tudomásul venni, hogy akkor, amidőn a 13. § felsorolását összfállitottuk, milyen alapelvekből indultunk ki. Az alapelv az volt, hogy csakis törvényen alapuló érdekképviseletek jelöltjei-