Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-338
274 A nemzetgyűlés 33S. ütése 1924. évi november hó lÙ-èn, szerdán. gári önérzet, akkor vissza fogják utasítani azt, hogy 20 jelöltjük közül válasszák ki azt az ötöt, akiket ki fognak neveztetni. Ezt csak Magyarországon lehet _ inszinuálni egy testületnek, hogy 20-at jelöljön ki a maga kebeléből, akik közül a kormányzó ötöt fog kinevezni. Ugyanez a helyzet a budapesti ügyvédi kamaránál, ahol a 12 jelölt közül 3 tagot, a budapesti mérnöki kamara jelöltjei közül szintén 3 tagot és a budapesti orvosi kamara jelöltjei' közül szintén 3 tagot fognak kineveztetni, holott ezeknek a testületeknek is 12 tagot kell kijelölniök. Ez példátlan egész Európában, még a Balkánon is és ezt semmiféle polgári önérzet egy pillanatig nem tűri el. Azonkívül haszontalan intézkedés is, mert a főváros törvényhatósága előreláthatólag olyan elemekből fog állani, amelyeknek semmi szükségük észpótlékra nincsen és nem fogják tűrni, hogy felettük politikai megbizottak gyámkodjanak. Mindezek alapján, a szakasz törlését indítványozóm. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következikl Petrovics György jegyző: Jászai Samu! Jászai Samu: T. Nemzetgyűlés! Csatlakozom azokhoz, akik ennek a 13. §-nak törlését kérik. Ha azonban a többség nem fogadná el ezt az indítványt, akkor bátor leszek egy javaslatot tenni. Ebben a javaslatban ugyanis öt helyet kapnak az iparosok a kereskedelmi- és iparkamara révén, az ügyvédi, mérnöki és orvosi kamara három helyet, toA^ábbá a Duna—Tiszaközi mezőgazdasági kamara két helyet. Kérdezem, miért kell a í)una—Tisza-közi mezőgazdasági kamarának Budapest törvényhatóságában helyet adni! (Rakovszky Iván belügyminister: Mert 40.000 földmives van Pesten!) Bocsánatot kérek, Budapesten nincsenek. (Rakovszky Iván belügyminister: De Budapesten vannak!) Mivel mindenki kap itten képviseletet, csak épen a munkások nem, bátor leszek egy uj bekezdést javasolni, amely szerint a magyarországi munkásegyesületek szakszervezete kapjon szintén három helyet. Hallottam többször azt a hangot, hogy a szakszervezeti tanácsnak azért néni lehet helyet adni, mert politizál. A szakszervezeti tanácsnak a politizálásra nincs szüksége, mert a politizálást a szociáldemokrata párt vezetősége végzi. Különben is a régi kormányok is elismerték a szakszervezeti tanácsot, javaslatokat kértek tőle, amelyek igen nagy költségekkel járó munkát igényeltek, s amely javaslatokkal járó munkát a tanács mindenkor elvégezett. Csak megemlítem Tisza Istvánnak az átiratát, mely a következőképen szól (olvassa): „Folyó hó 28-án kelt beadványuk kapcsán értesítem a szakszervezeti tanácsot, miszerint a kormány a munkanélküliség problémájával s az ezzel kapcsolatos kérdésekkel a legnagyobb odaadással foglalkozik, s munkájában számit az összes száanbajövő társadalmi tényezők közreműködésére is. Ezen tényezők közé soroljuk a szakszervezeti tanácsot is, s a magunk részéről bizalommal és örömmel fogadjuk, ha a tanács tagjai az ügy rendelkezésére bocsátják ismereteikel és képességeiket. Tisza István". A mostani kormány, a kurzus-kormány is fordult a. szakszervezeti tanácshoz és sokszor nagy munkát kért tőle. Két évvel ezelőtt felszólítást kapott a szakszervezeti tanács, hogy nyújtsa be alapszabályait. Mi ebben zaklatási láttunk, mert ez a szakszervezeti tanács körülbelül 30 éve működik és nem! kellett neki alapszabály. Mégis kénytelenek voltunk... (Peyer Károly: Meg kellene csinálni a munkás-kamarát! — Wolff Károly: Igen, de politikamentesen! — Csilléry András: De ezt nem akarják! — Propper Sándor: Csilléry jobban tudja!) Miután a szakszervezeti tanács mégis kénytelen volt alapszabályait benyújtani,... (Zsirkay János közbeszól.) Elnök: Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. (Peyer Károly: Mi van a tűzzel? — Zsirkay János: Jobban lángol, mint valaha!) Jászai Samu:. .. ezt meg is tette, és Rakovszky Iván belügyminister tír 1924 május 20-án azokat jóváhagyta. Ennek a szakszervezeti tanácsnak a címét is megváltoztatták... (Zaj a balközépen és a szélsőbaloldalon. —• Zsirkay János közbeszól.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. Nekem figyelnem kell azokra a módosításokra, amelyek beadatnak, ellenben, ha a képviselő ur állandóan zavarog, ezt képtelen vagyok megtenni. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Egyetlen egy képviselő sem élvezheti azt a privilégiumot, hogy az elnöki figyelmeztetésen teljesen túltegye magát. Jászai Samu: A belügyministeriumban megváltoztatták ennek az alapszabályokkal rendelkező testületnek címét következőképen: „Magyarországi Munkásegyesületek Szövetsége". Szintúgy változásokat eszközöltek az alapszabályokon, amelyek 1. §-a most így szól: „A gazdasági szervezkedés céljából létesült, kormányhatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal biró munkás- és alkalmazotti egyesületeket és szövetségeket közösen érdeklő kérdédések előkészítése és feldolgozása, ilyenekben az egyes egyesületekben és szövetségekben javaslatok tétele, az ilyen kérdésekben az ország közhatóságaival való érintkezés, ezen kérdésekről nyivános üléseken előadások tartása, vitaestélyek rendezése, könyvek és szaklapok kiadása". Méltóztatik látni, a belügyministerium által megállapított alapszabályok így szólnak, ez a célja a szakszervezeti tanácsnak. Azt hiszem, hogy ez is indokolttá teszi azt, hogy ha az iparkamara kap öt tagot, akkor a munkások is képviselve legyenek ott. Remélem, hogy a bel ügyminister ur ehhez hozzá fog járulni. Elnök: Szólásra következik? Petrovits György jegyző: Gaál Endre! Gaál Endre: T. Nemzetgyűlés! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Jönnek a gyógyszerészek! — Propper Sándor: Az ornitológusok is kimaradtak!) A 13. § d) pontjához, amely akképen szól (olvassa): „A Budapesti Orvosi Kamarának, illetőleg annak megalakulásáig az Orvosszövetség budapesti fiókjának jelöltjei közül 3 tagot", tisztelettel a következő módosítást ajánlom (olvassa): „A Budapesti Orvosi Kamara jelöltjei közül 2 tagot, a Budapesti Gyógyszerészi Kamara jelöltjei közül 1 tagot, illetőleg e kamarák megalakulásáig az: Orvosszövetség budapesti fiókjának jelöltjei közül 3 tagot". Tekintettel arra, hogy az orvosok mellett a gyógyszerészek is a közegészségügy döntő faktorai közé tartoznak, tisztelettel kérem a módosításom elfogadását. (Peyer Károly: Elfogadjuk!^ Elnök; Szólásra következikl? Petrovits, György jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Malasits Géza képviselőtársunk e szakasz törlését javasolja, és én ehhez a javaslathoz a magam részéről hozzájárulok. Teljesen, lehetetlennek