Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.
Ülésnapok - 1922-330
A nemzetgyűlés 330. ülése 1924. évi november hó 5-én, szerdán. 13 kasoknak a Zsil-völgyéből, a román invázió elől. Ezek' az emberek szintén itt helyezkedtek el Magyarország különböző bányatelepein és mint ipari munkások itt vannak részben a fővárosban, részben más városokban. Szóval ezeknek a munkásoknak és állampolgároknak azt a ténykedését, hogy mint civilemberek — tehát nem mint sorkatonaság, hanem csak mint katonai munkás osztagba osztott munkások — felmentek a havasokra és számosan közülük elestek, másik részük pedig igyekezett fentartani a románok támadását, amig segitség jött, azzal hálálják meg, hogy azoknak, akik ezért kénytelenek voltak a románok elől elmenekülni, Magyarország fővárosában nem adnak választójogot, mert még nem laknak itt hat éve. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Nagyon meg fogják köszönni ezek a munkások a nemzetnek ezt a háláját; meg fogják maguknak jegyezni ezt, és ha volt ezek között a munkások között még olyan, aki ósztályhelyzetével még nem volt egészen tisztában, azt hiszem, ez az eljárás végleg tisztázni fogja előttük azt, hogy hova tartoznak. De van itt más körülmény is. Azokat a gazdasági okokat és bajokat, amelyek itt az utolsó tiz évben felmerültek, figyelmen kivül méltóztatnak hagyni ennek a törvénynek megalkotásánál? Lehet ezt figyelmen kivül hagyni*? Különösen akkor, amikor ezeket a gazdasági bajokat elsősorban maga az állam, illetve az az állapot idézte elő, amibe az állam talán akaratán kivül került! Nem a háború tette tönkre a legtöbb exisztenciát! Nézzük azokat, akiknek a határmenti vidéken voll valamelyes kis exiszteneiájuk. És most nem is a megszállt területek kereskedőiről, iparosairól beszélek, nem is azokról a zsidókról, akiket a megszállott területekről azért űztek ki, mert magyaroknak tekintették őket, azért üldözték őket onnan el és azért kellett nekik ide menekülniök, mert ilyesmit önök fel sem tudnak tételezni, hogy valaki megszállt területen zsidó létére magyarnak tekintse magát. A csehek ezt nagyon jól felismerték: épen azért, amikor a népszámlálásnál ki kellett mutatni azt, hogy hány magyar van valamelyik községben, épen az önök elgondolását és az önök álláspontját tették magukévá és azt mondották: ennyi magyar, ennyi német, és ennyi zsidó lakik ott, és ezzel gyengitették a magyarság számarányát ezeken a megszállott területeken. Tehát a magyar haza, és a megszállott területen lévő állampolgárok hálásak lehetnek önöknek, mert önök tényleg egy nagyon jó tanácsot adtak a cseheknek, a jugoszlávoknak és románoknak (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), akik az önök álláspontjára helyezkedve, degradálták ott a magyarságot olyan lényegtelen kisebbséggé, amelynek a törvényben, illetőleg a békeszerződésben biztosított kisebbségi jogokat nem adták meg. , De ezek az exiszteneiák mit tehetnek ! Mit tehetnek a háborúból 4—5 év után hazatért emberek, de tovább megyek : a még későbben a fogságból hazatért kereskedők, akiknek üzletében már régen más ember ült benn, a háborúból hazatért kisiparos, aki elvesztette vevőközönségét ! Ha egészségesen jött haza, akkor talán még szerencsés volt ; de hány volt olyan, aki betegen, rokkantán jött haza, aki előző foglalkozását nem is tudta folytatni, előző iparával kénytelen volt felhagyni és kénytelen volt maffának valami uj exisztenciát keresni, uj foglalkozás után nézni. Hát hol találhatja azt meg ! Talán abban a faluban, amelyben időközben két másik kereskedő esetleg betelepedett, amig ő oroszfogságban szenvedett! Ott ő hiába próbálna üzletet nyitni. Csak egy maradt hátra: eljött a fővárosba : miután minden exiszteneia, amely tönkrement, nem a falvakba, hanem a városba tódul, mert a városok iparában, kereskedelemben remél elhelyezést találni. Ott van a tömérdek gyár, ipartelep, amely a vidéken megszűnt s amelynek munkásai kénytelenek voltak idejönni a fővárosba ós itt, továbbá a fővárost környékező ipartelepeken elhelyezést keresni. Hát ezekre, akiket az állam épen ennek a rettenetes gazdasági nyomornak hatása alatt maga dobott egyik helyről a másikra, most azt mondani, hogy hatévi helybenlakás kellékét kivánjuk meg ahhoz, hogy valakinek a fővárosi törvényhatóságban választási joga legyen : ez még akkor is nagyon merész javaslat volna, ha itt az 1914 előtti időről volna szó, de még merészebb ez a javaslat most, amikor itt az általam felsorolt politikai indokok, a megszállás, az ország megcsonkulása, és ennek következtében az a rettenetes gazdasági nyomorúság dúlt végig a lakosságon, amely bizony nem igen tette lehetővé, hogy valaki 10 évig ott üljön a helyén, hanem igen sok emger kénytelen volt lakóhelyét a saját akaratán kivül álló okokból megváltoztatni; kénytelen volt elmenni oda, ahol neki exiszteneia alapítására alkalma nyilik. Ezeket az embereket, akik ilyen gazdasági nyomorúság hatása alatt — kvázi mint egy újkori népvándorlás — kerekedtek fel és tódultak oda, ahol remélték, hogy elhelyezkedni tudnak, most megbélyegezni és azt mondani, hogy nektek pedig csak akkor adom meg a választási jogot, ha hatévig itt laktok ebben a fővárosban : ez, azt hiszem sem nem demokratizmus, sem nem konzervativizmus (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), mert hiszen a konzervativizmusban is van bizonyos józanság és okosság, és az angol konzervatív pártnak nem fog eszébe jutni most, amikor többségbe jutott és teljes hatalmában van az állami gépezetnek, hogy olyan javaslatot terjesszen elő, amely az általános titkos választójogtól megfosztaná a lakosságot, hanem igenis fenn fogja tartani azt a választási jogot, amely a választók hangulatát a legjobban visszatükrözi s amely egyszer nekik ad többséget, máskor pedig az ellenfélnek, és __ ott nem azzal igyekszik valaki magának többséget biztosítani, hogy a választási jogot testhez szabja, hogy a választási jogba csak azokat veszi be, akikről feltételezi, hogy csak ő rá fognak szavazni, és hogy ennek a választási jognak összes rendelkezései reá nézve előnyösek, hanem, igenis, azt mondja : megadom a választási jogot mindenkinek ; lehetővé teszem azt, hogy az ország lakossága, a város lakossága közül minden arra érett polgár megmondja a véleményét a működésemről és azután én ennek az Ítéletnek alapján dolgozom tovább. Az bizonyos, hogy ha önök azzal mennek ki, amit öt év alatt alkottak meg, akkor ez az Ítélet nagyon lesújtó lesz önökre nézve. (Petrovácz Gyula: Majd meglátjuk!) Ha önök azzal mennek ki és azt mondják a főváros választó polgárságának, hogy: ide nézzetek, ezt alkottuk mi ; azt akarjátok-e, hogy ezt a munkát tovább folytassuk? — akkor bizzuk a döntést a z , egyenlő, általános, titkos választási jogra, arra a választási jogra, amelynek önök köszönhetik az uralmukat. Mert hiszen az csak jó volt, jó lehetett, ha önöket megválasztotta! Mi akkor nem vettünk abban a választásban részt; akkor önök elfogadták ezt a mandátumot, végezték 3<
