Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVII. kötet • 1924. november 04. - 1924. december 11.

Ülésnapok - 1922-334

170 A nemzetgyűlés 334. ülése 1Ù24. nem remélhetjük, hogy ez a kérdés hamarosan a plénum elé, a nemzetgyűlés elé kerül. Épen azért, mert tudom, hogy a t. kormány ezt nem bírja gyorsan elintézni, azért vetettem fel azt az alternativ kérdésemet, hogy amenynyiben azonban a szolgálati pragmatikát nem volna képes a nemzetgyűlés rövid idő alatt letárgyalni, méltóztassanak legalább egy egyszakaszos törvényjavaslatot beterjeszteni és a sérelmeknek legalább azt a részét rendezni, hogy minden fegyelmi ügy harmadfokon a közigazgatási bírósághoz kerüljön. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Nem kerül pénzbe sem!) Itt nincs nehézség. Én azt hiszem, hogy az ellenzék minden egyes tagja talán hozzászólás nélkül is egy nap alatt hajlandó (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) egy ilyen egyszakaszos törvényjavaslatot megszavazni (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: Függetleníteni kell a tisztviselőket!). Ez által elérjük azt az óriási erkölcsi értéket, hogy a köztisztviselők független helyzetbe kerülnek és nem lesznek kénytelenek a főnökök kényekedve szerint ügyeiket rendezni. (Horváth Zoltán: Csakhogy akkor kik lesznek Bethlennek h ivei 1 — Lendvai István: Vannak még?) Interpellációm másik része a vármegyei tisztviselőkre vonatkozott. Azt merném mondani, hogy itt van az a pont, amelyben talán egy rövid lépéssel közelebb jutottunk a célhoz. Itt is ugyan csak homályos ígéretek formájában, de én hiszem, hogy amennyiben Szabó Géza képviselőtársamat a minister ur kijelentése ebben a tekintetben megnyugtatta, akkor engem is kell hogy megnyugtasson, mert ő a vármegyei tisztviselőknek egyik vezetőembere, a kit tisztelnék, becsülnek és akiben biznak, hogy az ő ügyüket itt odaadással képviseli. Ha a képviselő urat kielégíti a minister ur ezirányu válasza, akkor, engem is megnyugtathat, mert én mégsem állok olyan közel a vármegyei tisztviselőkhöz, mint a t. képviselő ur. (Horváth Zoltán: De ő kormánypárti!) Ami a nyugdijasokat illeti, itt is szerettem volna ha a t. minister ur legalább egy lépéssel közelebb yitte volna a nyugdijasok kéréseit a megvalósuláshoz és legalább ennél a kérdésnél ismerte volna el azt, hogy tökéletesen igazam van; ismerte volna el azt, hogy a nyugdijasok kivánsága teljesen indokolt és jogos. Én is csak azt mondottam, hogy a szanálási terheket ezekre a szerencsétlen emberekre is kiterjesztette a kormány; azt mondottam és most is azt mondom, hogy ezt egészen indokolatlanul tette. Ezek a nyugdijasok voltak azok, akik annakidején aranykoronában fizették be nyugdíjilletményeiket és a szanálási törvény alapján kiadott 5100. számú rendelet ezektől is elvon bizonyos megszerzett jogokat, mert azonkívül hogy a fizetések rendezése alkalmával jelentékeny összeget vontak el tőlük, amúgy is kevés nyugdijukból 15%-ot levonnak; ez egészen indokolatlan és igazságtalan. Egy rókáról két bőrt lenyúzni, ez nem a kormány ténykedései közé kell, hog3^ tartozzék. Ugy látszik azonban, hogy néha ezt is keresztül lehet vinni. A nyugdijasok illetményeiből semmit sem volna szabad elvonni, hanem legalább annak a nyugdíjnak, amelyet a szanálási rendelet alapján ad a kormány, bizonyos százalékát kellene a nyugdíjasok részére biztosítani a béketörvé^nyek alapján. Végtelenül sajnálom, hogy ebben a tekintetben sem kaptam semmiféle megnyugtató választ. Azt hiszem, hogy ez nemcsak énéin november hó 12-én, szerdán, gem, de magukat az érdekelteket sem nyűgtatja meg. Szomorúan látom, hogy Magyarországon egy beteg jelenség van, és pedig az, hogy az öreg emberektől és a gyermekektől mintha irtóznának az emberek. A gyerekeket nem szeretik, mert még kicsik, az öregeket pedig megvetik, mert már nem használhatók. (Zaj. — Rupert Rezső: Láng János azt mondta rájuk, hogy vén csatalovak!) Ez hálátlanság a nyugdijasokkal szemben, s ezért nagyon sajnálom, hogy a minister ur válaszát e tekintetben sem vehetem tudomásul. A B. listásokra vonatkozólag azt mondotta a pénzügyminister ur, hogy azt az elvet, mely elv alapján én a B. listára helyezést a jövőben eszközölném, elfogadja. Én hálás vagyok ezért is, de nem elégszem meg vele. Nem az kell nekem és nem az kell a közszolgálati alkalmazottaknak, hogy a minister ur ezt elvként fogadja el, hanem azt kívánom, hogy ha elfogadja ezt az elvet, akkor adjon is ki egy olyan rendelkezést, hogy a jövőben pedig a B. listára helyezést csakis ezen elvi szempontok figyelembevétele mellet szabad foganatosítani. Ezáltal meg fog szűnni az a nagy bizonytalanság, amely jelenleg a hivatalokban van, mert legalább tudja majd az a köztisztviselő, hogy csak azzal kell számolnia, hogy ezekbe a kategóriákba beleesik-e; ha igen, akkor számolhat azzal, hogy B. listára kerül, ha pedig nem, akkor nem kell hivatali főnökének a kegyeit keresni, hanem teljesítheti a szolgálatát nyugodtan s mindaddig, amig fegyelmi vétséget nem követ el, nem lesz elmozdítható. Ha méltóztatik akceptálni ezt a kérésemet, akkor méltóztassék ilyen irányú rendelkezést kiadni, hogy ennek érvénye is legyen. Parlamenti bizottság kiküldését kértem a minister úrtól, hogy ez az igazságtalan B. listára helyezéseket vizsgálja felül és azt is kértem, hogy azoktól a nyugdijasoktól, akik vagyonnal rendelkeznek, vonják meg a nyugdijat. Lehet, hogy ez anyagiak tekintetében nem jelent sokat, de, tessék elhinni, megnyugtatást jelent az ország számára ha közeledünk ahhoz az erkölcsi felfogáshoz, hogy azok, akiknek nagy vagyonuk van és jó módban élnek, nem terhelik meg ezt a szerencsétlen országot azzal, hogy a nyugdijukat is felveszik, és egyéb illetményekben is részesülnek, hanem azt az országnak feláldozzák. Ez a szegények között és azok között a nyugdijasok között, akik csak nyugdijukból élnek, akik csak nyugdijukra vannak utalva, nagy megnyugvást teremtene, és nagy előháladást jelentene a közhangulat tekintetében is. Épen ezért kívánatos volna, hogy ez a parlamenti bizottság kiküldessék, amely felülvizsgálná az igazságtalan B. listára helyezéseket és egyben rendezné a vagyonos nyugdijasok ügyét is. Ennek a parlamenti bizottságnak nem volna más szerepe, mint ez. Már annak is,^ hogy van egy ilyen bizottság, óriási jelentősége volna. Akkor már tudnák a hivatali főnökök, hogy nem lehet basáskodni, nem lehet különféle szempontok szerint elbánni a tisztviselőkkel, mert van egy revíziós bizottság, és amennyiben igazságtalanul járnak el, ez a bizottság őket felelősségre vonja. Én még egyszer kérem a kormányt és a t. minister urat, méltóztassék elhatározását revízió alá venni és a lehetőség határain belül itt bizonyos engedményeket tenni. Befejezésül még csak egyet, bátorkodom elmondani. A minister ur egy nyilt levéllel-