Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-315
A nemzetgyűlés 315. ülése 1924. évi október hó 8-án, szerdán. 59 is keresztény dolog, sőt keresztyén dolog sem. Másodszor: én erkölosbiró annyiban vagyok, amennyiben engem, mint ellenzéki képviselőt ez a jog megillet. A képviselő ur támogatja a kormányt, főtanácsosságot fogadott el, most méltóságos ur lett a kormány kegyelméből. Én ellenzéki képviselő vagyok és nem azért vagyok itt, hogy állandóan hajbókoljak, helyeseljek önöknek és himnuszokat zengedezzek. Méltóztassék ezt tudomásul venni. . Az én erkölcsbirói tisztességembe pedig ne méltóztassék ismét belekeverni ezt a másik kérdést, a Lloyd-bank részvényeinek ügyét, amely itt is, a sajtóban is és lovagias úton is el van intézve. Az is egy ilyen perfid rágalom volt, belekeverése egy olyan tisztességes, becsületes embernek, akinek nem volt fogalma arról a dologról. Azok nem ingyen részvények voltak, azok ki voltak fizetve, és hogy én menynyire jóhiszemű voltam, azt bizonyitja az, hogy a bankok elleni támadással nem hagytam fel, hanem ellenkezőleg akkor is és azután is állandóan vivtam ezt a harcot. Én tehát a nemzetgyűlés jóizlésü és helyesen gondolkozó többségének s a jobboldalon és baloldalon ülő képviselők judiciumához apellálok akkor, amikor azt a módszert, amelyet az igen t. képviselő ur alkalmazni akar egy ellenzéki képviselővel szemben, kifogásolom. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy ezt minden képviselő kifogásolni fogja és remélem, hogy a képviselő ur a következő alkalommal olyan anyagot s olyan vádakat nem fog kovácsolni egy másik képviselővel szemben, amelyek száz százalék erejéig valótlanok és nem igazak. Elnök: Áttérünk az interpellációkra. Ki az első interpelláló? Petrovics György jegyző: Dénes István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: H aller István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Peyer Károly! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Szabó Imre! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Pakots József! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Lendvai István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Hegymegi-Kiss Hegymegi-Kiss Pál: Tisztelt Nemzetgyűlés! Tisztelettel kérem interpellációm elhalasztásának megengedését, (Helyeslés jobbfelől) Elnök: Hozzájárul a nemzetgyűlés ahhoz, hogy a képviselő ur a következő interpelláció« napon mondhassa el interpellációját? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Horn on nay Tivadar! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Nagy Ernő! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Gaál Gaston! Elnök: A képviselő ur nincs jelen: interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső: Tisztelt Nemzetgyűlés! (Felkiáltások jobbfelől: Megadjuk!) Tekintettel arra, hogy ma még igen nagy interpellációs anyag vár előterjesztésre, bátor vagyok interpellációmat, amely magában is. eléggé érthető, felolvasni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt is kénytelenségből csak azért teszem, mert igen fontos és sürgős, életbevágó kérdésről van szó. (Olvassa:) „Interpelláció a földmivelésügyi, kereskedelemügyi és pénzügyminister urakhoz: 1. Tudják-e a minister urak, hogy a Somlón és a vidékén, de az ország sok más^ részén is az idén katasztrofálisan rossz termés volt, természeti csapások majdnem az egész termést elpusztították? 2. Tudnak-e arról, hogy sok helyt, a vetőmag sem termett meg s ahol megtermett is, vető magnak nem alkalmas? 3. Tudják-e, hogy a Somló szőlőtermése majdnem egészen elpusztult? 4. Tudják-e a minister urak, hogy a rossz tenues miatt hiányzik a kis- és törpegazdaságok tőkéje a jövő évi gazdasági befektetésekre is? 5. Tudják-e, hogy a kormány vetőmagakciója az igényeket csak igen kisrészben elégitetfe ki, s az ilymódon kapott vetőmag is túldrágán jutott a részesitettek kezéhez? 6. Tudják-e, hogy a szinte csődbejutott, jövedelem nélkül maradt kis- és törpegazdákat mégis túladóztatják, az adókivetésnél még bejelentett természeti káraikat sem veszik figyelembe? 7. Tudják-e, hogv a kisiparos és kiskereskedő társadalomi is hasonló helyzetbe került a rossz termés és a kormányzati hibákból folyó okokból is? 8. Tudja-e a pénzügyminister ur, hogy a kisipar és kiskereskedelem szinte pang-, kereset és jövedelem nélkül áll és mégis teljes kereset. illetve jövedelem alapján adóztatják őket, sőt a normális alapokon túl is exekuciókat vezetnek ellenük, forgalmi adóátalányokért is, noha hónapok óta nincs számbavehető forgalmuk? 9. Mit szándékoznak a minister 1 urak tenni, hogy azokat a kisexiszteneiákat, amelyek nevében szót emeltek, az anyagi összeomlástól- a pusztitó tiiladóztatástól és kegyetlen exekucióktól megmentsék? 10. Hajlandók-e az adóztatási rémuralom ellen azonnal közbelépni és azonnal jogalkotási intézkedéseket tenni, hogy végre igazságos, fokozatos adóztatással elháruljon az ország szegény millióinak válláról az az adóteher, amelyet az ország vagyonos része helyett kénytelen viselni a reakciós adórendszer folytán?" Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmivelésügyi, kereskedelemügyi és pénzügyminister urnák. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Rupert Rezső! >