Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-327
456 A nemzetgyűlés 327. ülése 1924. évi október hó 29-én, szerdán. hogy azt legalább is valahogyan mímelni tudja. (Drozdy Győző: Gesztus helyett Gesztet utánozza!) Azonkivül a dolog* politikai oldala mellett tessék elgondolni azt, hogy ha, mondjuk, valaki valamikor elkövetett valamit, ezért letöltötte a büntetést és kijött az inter nálóíáborból, miért f kötelezik most az illetőt rendőri jelentkezésre, amely csak a keserűséget állandósítja lelkében, egyenesen eltorlaszolja őt a javulás útjáról, amikor hiába igyekszik becsületesen dolgozni, expiálni a multat,^ valamit produkálni a családja, az állam és a társadalom számára. Mi értelme van annak, hogy amikor állásban van, dolgozik, ^ igy piszkálják nyugalmában, igy üldözzék és kellemetlenkedjenek neki a hatóságok. Ismerek számtalan tisztviselőt, aki mikor az internáltságból kiszabadult, vagy valamilyen politikai bűncselekmény miatt a börtönbüntetését leülte, el tudott helyezkedni valamely állásban és boldog volt végre, hogy visszanyerte szabadságát és megint hasznos tagja lehet a társadalomnak; a rendőri jelentkezés folytán azonban állandóan feje felett lóg az állástalanság Damokles-kardja, mert a detektívek állandóan kijárnak a munkahelyére, hoigy megnézzék, ott dolgozik-e, és ha esetleg egy héten betegség miatt elmulasztja a jelentkezést, másnap már ott van a detektív a főnökénél, hogy megtudja, hogy az az ember ott van-e az üzemben, a gyárban. A munkaadó persze megijed és azt mondja: ugy, ez az ember; rendőri jelentkezés alatt áll? Elveszti vele szemben a bizalmát, azt gondolja, hogy gazember, kommunista, megbízhatatlan ember, lehet és elbocsátja az állásából. Néhány ilyen esetről szereztem tudomást tisztviselői körökből, örömmel állapítom 1 meg, hogy egyik túloldali képviselőtársam is igenlőleg bólintott a fejével; bizonyára képviselőtársam is tud ilyen esetekről — lehet, hog-y mások is tudnak —.. amikor állásban lévő emberek azért vesztik el állásukat, mert rendőri jelentkezésre vannak kötelezve. (Zaj a bal- és a szélsőbaluldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Pikler Emil: Én ezt a kérdést nem is mint politikumot kezelem, hanem tisztán mint humanitárius dolgot, mint akadályát annak. hogy becsületesen élni akaró embereket meggátolunk abban, hogy munkájuk után becsületesen megéljenek, és ha valaki állást szerez, hogy a maga és családja, gyermekei számára a kenyeret megkereshesse, ilyen módon az illetőt állásától, exisztenciájától (Horváth Zoltán: A ministerelnök ur azt mondotta, hogy nem kell félni a kommunizmustól!) megfosztjuk. Annál különösebb ez a rendőri jelentkezés, ha azt látjuk, hogy Magyarországon lehetnek még külföldi gonosztevők is, anélkül, hogy jelentkezniük kellene. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Az más! — Esztergályos János: Neveket kérünk! — Derültség.) Ső+, amikor hónapok, vagy évek múlva kisül, hogy hónapokig vagy évekig voltak rendőri jelentkezés nélkül, akkor sem nekik, sem pedig- azoknak, akik nekik szállást adtak rendőri jelntkezés nélkül, hajuk szála sem görbül meg-, hanem még útiköltséget, vízumot, passzust kapnak, hogy kimehessenek Törökországba, vagy más boldogabb vidékre. (Lendvai István: Zsidóknak én is megszavaznám az útiköltségei! — Derültség.) Elnök: Kérem Lendvai István képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. Pikler Emil: Nagyon sajnálom, hogy az igen t. belügyminister ur nincs jelen, mert ő reá hivatkoznék mint tanura, hogy — őszintén mondom —, belső érzésem ellenére, de mégis kénytelen vagyok hetenként kétszer-háromszor megfordulni a belügyministeriumban azért, mert már korán reggel jönnek hozzám az emberek feleségei és gyermekei s kérik az intervenciómat arra vonatkozólag, hogy szüntessék meg a rendőri jelentkezést, minthogy nekik ez óriási kár, mert megint kidobták a családfőt állásából azért, mert a detektív ott járt a főnöknél. Igaz, hogy a belügyminister ur egyes konkrét esetekben intézkedett is kérelmünkre, de ez nem elég. Nem mehetünk minden egyes esetben a belügyminister ur elé, van sok olyan eset, amelyről nem is szerzünk tudomást. Ha a belügyminister ur személyes intervencióra egyes egyénekre nézve meg tudja szüntetni a jelentkezési kötelezettséget, miért nem szünteti azt meg általában, intézményesen? (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A képviselő^ utóvégre nem arra való, hogy rendőri _ jelentkezések megszüntetése dolgában járjon el. Szegyein a nuinisteriumra, a kormányra, az ország minden politikai pártjára és mindannyiunkra, akik itt ülünk, mint a nemzet képviselőire, hogy ezt eltűrjük, hogy ez egyáltalában lehetséges. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Remélem és elvárom a belügyminister úrtól, (Kothensíein Mór: Én nem!) aki egyes esetekben közbenjárásunkra igenis megszüntette a rendőri jelentkezést, hogy nem vár arra, hogy minden egyes esetben hozzámenjünk, hiszen fizikai időnk sincs ahhoz, hogy néhány ezer ember érdekében külön-külön elmenjünk a belügyminister úrhoz. Tessék generális rendelettel intézkedni és a rendőri jelentkezést egyszersmindekorra megszüntetni. Ennek az intézménynek semmi célja sincs. Aki bűnös, az_ne jelentkezzék a rendőrségen, hanem azt tessék becsukni, tessék a törvény betűje ós szelleme szerint megbüntetni. Aki azonban, nem bűnös, azt hagyják nyugodtan dolgozni,, nyugodtan családjának élni. Amit önök most csinálnak, nem egyéb, mint kommunistaakadémia. (Ugy van! a szélsőbaloldalon-) Ilyen módon egyenesen elkeserítik az embereket és bolsevistákat csinálnak belőlük. Ha megtörténhetik az, hogy valaki hónapokon keresztül dolgozik becsületesen és szombatonként, vagy minden hónap elsején átadja feleségének becsülettel megkeresett fizetését, hogy a gyermekeknek kenyeret, ruhát vegyen, a főnökéhez pedig egy nap eljön egy detektív és beárulja, úgyhogy másnap elveszti állását, kenyerét, akkor ne tessék csodálkozni, ha az ilyen emberből bolsevista lesz. Lehet, hogy az oroisz szovjettel kötött szerződés után (Zaj a jobbés a baloldalon.) egészen stílszerű az, ha a belügyminister ur itt bolsevistákat nevel a rendőri jelentkezés révén, de mi, szociáldemokraták, akik a demokrácia álláspontján állunk, nem látjuk ezt nagy örömmel, s már most kijelentem, hogy ezt a témát többé nem engedjük, nem engedhetjük levenni a napirendről és amig a kormány a rendőri jelentkezéseket be nem szünteti, minduntalan elő fogjuk hozni azt a kérdést itt a nemzetgyűlésen. Egyelőre nem akarok erről a kérdésről többet mondani és a következő interpellációt intézem a belügyminister űrhöz (olvassa):
