Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-327

446 A nemzetgyűlés 327. ülése 1924. évi október hó 29-én, szerdán. tott be; de nem akkor. (Petrovácz Gyula: Egy jobb pillanatban!) Teljes tisztelettel Szilágyi Károly iránt meg kell mondanom, hogy ő akkor jutott be a központi választmányba, amikor tőlünk már kilépett. Ez igy van. így tehát ő nem az ellenzéket, nem a mi blokkunkat képviseli. A központi választmányból való kirekesztés kritikáját nem kisebb ember mondotta el a főváros közgyűlésén, mint az önök által is feltétlenül nagyrabecsült és hódolattal körülvett gróf Apponyi Albert. Ő maga mondotta el közjogi aggályait ezzel szemben, de nem kívánom most ezeket felolvasni, mert túlhosszura nyúlna előadásom, csak rá akarok mutatni arra, hogy nagyon ingatag alapon épült fel a többségi akarat érvényesülése, mert még azt az erkölcsi támogatást sem kapta meg, amelyet a maga hallatlanul könnyű helyzeténél fogva biztosítania kellett volna a maga számára. A gyűlölség további jelentkezése mutatkozott a tisztviselők megválasztásának kérdésében, a tanitók kiüldözésében, a pályázatok bekérése alapján kiosztott egyes munkálatok osztályozásában. Mindezekben pontosan jelentkezett az a rendszer, amelyet Wolff Károly t. képviselő ur első beszédében az alakuló közgyűlésen lefektetett. Megtörtént az, hogy a fővárosnak egyik 25 éven keresztül érdemes szolgálatot teljesített vezető egyéniségét, Déri polgármester urat a többségi párt ugy ütötte el a megválasztás lehetőségétől, hogy nem jelölte őt a polgármesteri állásra, és igy a közgyűlésnek nem volt alkalma arra, hogy a maga álláspontját kifejezésre juttassa. Továbbmenőleg a tanügyi osztály egész irtó munkát végzett a tanitói létszámban. (Zaj a jobboldalon. — Fábián Béla: Halljuk!) Először egy általános pusztítást végzett azon a címen, hogy forradalom volt és nem megbízhatóak, és azon a címen, hogy szolgálták az előző rezsimet. Vagy ha nem is szolgálták, az mindegy, tanuk mindig voltak, akik máskép állították be a kérdéseket. Azután igazgató-tanítókat szabadságoltak, érdemes, hazafias, nagy kulturális múlttal bíró tanügyi férfiakat — akiknek tankönyvei közkézen forogtak, s akik az ifjúság nevelésének igazi napszámosai voltak — elbocsátottak. Ezer módját keresték annak, hogy exisztenciákat bizonytalanságba kergessenek és mindezt a keresztény és nemzeti jelszó szent gondolata alatt. Szinte rosszul esik a szeretetíenségnek ezen kiáltó példáiról beszélni. Mindig azt szokták mondani, hogy a régi rezsim, a demokrata, zsidó, liberális rezsim volt, az a rettenetes korszak, amikor kiüldözték a keresztényeket és csak a zsidók érvényesültek. Hogy rávilágítsak arra, hogyan érvényesültek a zsidók a régi korszakban, méltóztassék megengedni, hogy egy számszerű példát mutassak be. A fővárosnak az úgynevezett demokrata uralma alatt 18 tanácsnoka és 1 polgármestere volt. Ezekből 16 volt keresztény és három zsidó. Volt 10 főtisztviselője — a tiszti főorvos, tiszti főügyész, árvaszéki elnök, stb. —- s ezek közül egy sem volt zsidó. íme, a zsidó vezetés igy mutatkozott meg. Nem ugy van. A régi liberális korszak alatt, amelyet önök zsidókorszaknak neveznek, épült a legtöbb katholikus templom. (Petrovácz Gyula: Akkor volt a legtöbb szabadkőműves! — Fábián Béla: Kik építették a templomikat "? Csernochot kell megkérdezni, hogy mint viselkedtek a liberális korszak alatt! — Zaj. — Elnök csenget. — Fábián Béla: Mikor épültek a főváros templomai! — Ernszt Sándor: Sokkal régebben! — Fábián Béla: Hát az Örökimádás temploma stb.!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, méltóztassanak a közbeszólásoktól tartózkodni. (Fábián Béla: Ki adta a telkeket és segélyeket

1

? — Esztergályos János: Hogy mindig közbeszólnak! Hihetetlen! — Derültség.) Pakots József: A régi rezsim tisztelte mindenkinek hitét és lelkiéletét (Ugy van! a szélsőbaloldalon.), a régi rezsim a liberalizmus nagy hagyományainak letéteményese volt a városházán, és ez jelenti azt az általános tiszteletet, amelyet biztosított minden vallásfelekezet iránt, s amelyet őmaga ki akart mélyíteni azzal, hogy csakugyan katholikus templomokat építtetett. Ez a zsidórezsim cselekedete volt. (Petrovácz Gyula: Nem tudunk róla.) És ezek után még mindig abból élnek önök, hogy ez a rezsim destruálta a fővárost, holott, mint beigazolódott, a magyarosodás terén ez alatt az idő alatt haladt Budapest legnagyobb lépést, hogy 93 százalékban magyar nyelvű, holott a múltban a magyar nyelv nagyon szórványosan hangzott itt. Nagyon jól tudjuk, hogy még pár évtizeddel ezelőtt németül diskuráltak bizonyos városrészekben, igy Budán és más városrészekben, és ma már tiszta zengzetes magyar nyelven beszél ez a romlott, nyavalyás, bűnös Budapest. Önök, akik szintén komoly emberek, nem érzik át ezeket a végzetes jelszavakat, amelyeket hirdetni szoktak'? Hogyan merik a lefolyt öt esztendő után továbbra is állani azt a végzetes, igazságtalan, hazug politikátl Ne menjenek a hordópolitikusok nyomdokain, akiknek az az erejük, hogy minél öblösebben hirdessék a maguk eszméit, mert csak igy találnak meghallgatásra a maguk inferioris közönsége előtt, Önöknek, akik Budapest háztartásának vitelében resztvettek, már be kell latinok a reális élet kegyetlen igazságait, Láthatják, hogy milyen végzetes jelszavak után mentek. Mert ez a jelszópolitika volt az oka annak, hogy Budapest a legszörnyűbb problémák egész tömege előtt áll, hogy kisexisztenciák egyremásra pusztulnak. Méltóztassék megnézni, hogyan pusztulnak el ezek az exisztenciák. Mint amikor megindul az áradó folyam, amikor a pártolniadványok egymásután csúsznak bele a vizbe és földet, virágokat, kerteket és házakat cipel magával a végzetes folyam' és pusztít a maga útjában, ugy rombol végig Budapest gazdasági életén és exisztenciáin ez a gazdasági krízis. Ebben pedig, t. többségi párt, az önök felelősségét nem akarom 100 százalékban megállapitani, de hogy felelősek, az bizonyos, mert egy csomó értékes időt jelszayas politikával fecséreltek el. s nem lehetett alkotó munkát végezni a közgyűlésen, mert az volt a kérdés, hogy mi destruktiv vagy zsidó. (Friedrich István: Itt sem végzünk alkotó munkát! — Zaj.) Teljesen igazat adok a t. képviselő urnák, de én e pillanatban a fővárosi törvényjavaslattal foglalkozom. Megállapitottam egyrészt a kormány részéről azt, hogy micsoda hibákat és bűnöket követett el ebberi a törvényjavasliatbari a fiemokratijkus felfogás és jogegyenlőség ellen, de másrészt kell, hogy foglalkozzam — mert az urak is foglalkoztak, a volt többségi párt is foglalkozott vele vezérszónokai és más szónokai utján — a többségi párt uralmával, kell hogy reflexiókat fűzzek ahhozi és megállapitsam tárgyilagosan azt, hogy az igazság lényege ott rejtőzik, hogy ők egy csomó értékes időt feesé-