Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-314
Ä nemzetgyűlés ML ülése 192í. évi október hó 7-én, kedden. 37 t. kormányra, ami nem volna baj, hanem erre a szerencsétlen országra sem. (Zaj.) Ezenkívül szükség van arra is — és ezt ennek a nemzetgyűlésnek és a magyar nemzetnek a becsülete is követeli —, hogy egyúttal napirendre tűzzük a t. ministerelnök urnák Genfben elhangzott beszédét {Ugy van! a szélsőbaloldalon,), mert az mégsem járja, hogy mig itt a nemzet aggódva várja és lesi a ministerelnök ur ajkáról a vigasztalást, hogy megszünik-e .már a zsarnokság, hogy az elnyomás alól mikor szabadulunk fel, addig ő külföldön demokráciát hirdet, a felszabadítást hirdeti, idehaza pedig- eltiporva, elnyomva tart bennünket: munkásságot és polgárságot egyaránt. (Ellentmondás jóbbfelől. — Propper Sándor: A határon átöltözik!) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. (Kiss Menyhért: Ez egy kormány! — Propper Sándor: A határon kicseréli elveit! — Nagy zaj.) Csendet kérek minden oldalon. (Szabó Sándor: Egy kis baj van ott a demokráciával! — Propper Sándor: Nemsokára azért fognak bennünket becsukni, mert nem szeretjük a szovjetet!) Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Ma itt többször hangzottak el súlyos szavak. Itt röpdösött a levegőben ez a kitétel: a hazugságok hinárja; itt röpködtek ezek a szavak: csalás, perfidia. Kérdezem a t. ministerelnök ural, hogyha ez a helyzet megmarad, ha ezt nem tisztázzuk, ha a ministerelnök ur nem magyarázza meg lépéseit, azokat a nagy ellenmondásokat, azokat a halálugrásokat, amelyeket látunk, vájjon nem joggal vetik-e fel a kérdést az emberek és nem joggal mondják-e azt: ha a ministerelnök ur idehaza a demokráciát eltiporja, kegyetlen reakciós kormányzást visz (Ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.), odakint pedig demokráciát hirdet, akkor nem ^állapítja-e meg rólunk minden objektív szemlélő — de magunk is kénytelenek vagyunk megáll api tani —, hogy itt mi csakugyan a hazugságok hínárjában vagyunk, hogy a mi egész politikai belső életünk és különösen kormányzásunk csakugyan períidián és csaláson alapszik. (Ugy van! Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon. — Nagy zaj a jobboldalon. —• Elnök csenget. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ezt szabad 'mondani! — Horváth Zoltán: Parlamentáris kifejezés! — Propper Sándor: A ministerelnök ur beirta a parlamenti szótárba!) Elnök: Rupert képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem lehet! — Propper Sándor: Ezért nem lehet rendreutasítani, mert benne van a parlamenti szótárban! — Zaj. — Nagy Vince közbeszól.) Nagy Vince képviselő urat rendreutasítom. A képviselő úrtól semmiféle utasitást el nem fogadok, hanem egyedül és kizárólag a lelkiismeretemre hallgatok. (Helyeslés a jobboldalon. — Nagy Vince ismét közbeszól.) Nagy Vince képviselő urat másodszor is rendreutasítom. Ne méltóztassék az elnököt utasítani! (Nagy Vince: Nem utasítom!) Minden elnök saját személyében felel tényeiért. A magam tényeiért felelek. A képviselő urat pedig kérem, méltóztassék csendben maradni. (Hegymegi Kiss Pál: Temesváry képviselő urat miéjjj nem tetszik rendreutasítani 1 ? •— Horváth Zoltán közbeszól.) Horváth Zoltán képviselő urat re nd r euta sit om. Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Örülök, hogy az elnök ur engem rendreutasított s hogy ő azt, amit mondottam és ami tulajdonképen szónoki kérdés volt, kategorikus kijelentésnek minősítette. Elnök: A képviselő urnák ahhoz van joga, hogy szavait interpretálja. Ha a képviselő ur kijelenti, hogy azt az állitását, hogy a kormányzati politikának alapja a perfidia és csalás, visszavonja, akkor én is fogok egy kijelentést fenni. A képviselő ur azonban ezzel tartozik a Háznak. (Nagy Vince: Kidobjuk Rupertet, ha vissza meri vonni! — Propper Sándor: Örül, hog-y kimondotta!) Rupert Rezső: Épen annak a kérdésnek eldöntése végett, hogy itt miről van szó, indítványoztam a genfi beszéd napirendre tüzesét, (Helyeslés a szélsőbed oldalon.) Mert addig, amig el nem oszlik az az ellentét, amely a genfi beszéd és az itthoni állapotok között van, nagyon sajnálom, de ezt a kérdést fenn kell tartanom és a ministerelnök ur kötelességének kell minősítenem, hogy tisztázza, nehogy az a minősítés váljék belőle, amely minősítést itt már megtettem. A ministerelnök ur 'odakint azt hirdette, hogy csakugyan meg kell végre valósítani a lefegyverzést, a döntőbiráskodási intézményt kell behozni, le kell végre szerelni a lelkeket és — amit a magunk szempontjából a legfontosabb kijelentésnek tartok — azt mondotta annak a külföldi előkelő testületnek, a Népszövetségnek fóruma előtt —, urbi et orbi jelentette ezt ki — nagy páthosszal, hogy amint az egyes nemzetek belső életében is fontos az igazság és a demokrácia, mert csak akkor lehetséges a nemzetek belső életében konszolidáció, ép ilyen fontos, hogy a nemzetek között való viszonylatban is meglegyen az igazság és a demokrácia. (Zaj.) Már most, t, ministerelnök ur, hogy meg méltóztatott-e változtatni Genfben az eddigi felfogását? Épen ezt szeretném tudni, mert amit Genfben a ministerelnök ur mondott, azt igen szívesen, örömmel hallottam és azt gondoltam, hogy a ministerelnök ur megtért, hogy a ministerelnök ur látja most már, hogy az az abszolutisztikus kormányzás, amelyet itt évek óta folytat, nem vezet jóra. Azt hittem, hogy a ministerelnök ur látja már azt a végzetet, amely felé közeledünk, látja azt a még egyszer való nagy bukást, amelynek szélén vagyunk és azt hittem akkor, hogy a lelkében megtért, azt hittem, látja most már, hogy helyes g-azdasági politika helyett erőszakkal, választójogi rendeletekkel, oktrojjal, csendőrrel, rendőrrel, a saitó elnyomásává], a gyülekezési szabadság elfojtásával és a sajtóprésnek egyoldalú technikai működtetésével nem lehet az ország'ot megmenteni. (Propper Sándor: Rendőr-szellem! — Zaj a jobboldalon.) Ma is azt hittem, hog3' a ministerelnök ur ma már — mikor láthatja, hogy a magyar társadalom nagyrésze tényleg már majdnem hasonló éhínségre van kárhoztatva, mint amelyet az előttem szóló Eckhardt t. képviselőtársam vázolt —, végre megrendült lelkében, most már látta és átérzi a társadalomnak, a millióknak bajait és szenvedéseit is. Mert ha eddig nem is látta, ha eddig nem is törődött vele, ha eddig csak azt tartotta is, hogy a saját hatalmának és rendszerének megmentése a fontos, azt hittem, hogy most már nemcsak látja, de át is érzi a szenvedéseket és segíteni akar a nyomorgó, a pusztulás szélén álló milliókon. Épen azért örömmel ragadtam meg az alkalmat — de ugy látszik, csalódtam feltevésemben —, hogy a ministerelnök urnák alkalmat adjak arra, hogy a genfi beszéd napirendre tűzésével itt a nemzetgyűlés előtt elmondhassa
