Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-325

3&Ö À nemzetgyűlés 325. ülése 1924, dette az uj életet az uj idők szellemének megfelelően, a vármegyékben ellenben mindenütt megmaradtak a régi törvényhatóságok. Nagyon jól tudják igen t. képviselőtársaim, hogy igazságot mondok, amikor megállapitom, hogy az a törvényhatósági közgyűlési többség, amely ma a vármegyékben megvan, amely ma a vármegyékben él és ott határoz, homlokegyenest ellenkező véleményt táplál a vármegyék lakosainak felfogásával szemben ugy az egyes szociális törvények végrehajtásának mint a föld birtokreform törvény végrehajtásánál, úgyhogy nem tudunk számítani sem a közigazgatás támogatására, sem a törvényhatóságok támogatására, ami nézetem szerint nem következett volna be, ha a kormány 1920ban gondolt volna a vármegyék törvényhatóságának megváltoztatására és uj vármegyei törvény megalkotására is. De most már post festa vagyunk ezzel a kérdéssel, késő bánat, eb gondolat, most már csak kritikai jogunkat gyakorolhatjuk, véleményünket nyilvánithatjuk, a kormány azonban természetesen nem is igen mentegeti magát azért, hogy befejezett tények elé állított minket. Az 1920. évi IX. te, amely a székesfővárosi törvényhatóság mostani kereteit állapította meg, természetesen olyan* törvény, mint minden törvény: annak az időnek gondolkozását és felfogását viseli magán, amelyben születeti. Épen azért, mert tudatában vagyok annak, hogy 1920-ban milyen erkölcsi, politikai és társadalmi atmoszféra volt Budapesten és az országban, teljesen elismerem és átlátom azt, hogy azok a törvényhatósági bizottsági tagok és azok a tisztviselők, akik ma Budapest székesfőváros élén állanak, akik az úgynevezett Keresztény Községi Pártnak tagjai, bizonyos idegenkedéssel és bizonyos elővigyázatossággal vannak és félnek attól, hög-y olyan törvényhatósági közgyűlés következzék el, amely azokat az alapokat ingatja meg, amelyet ők a legszélesehb demokrácia nevében raktak le. Ez nemcsak közigazgatási, hanem elsősorban politikai törvényjavaslat. Hiszen ha nem politikai törvényjavaslat volna, akkor vitája már régen befejeztük volna, akkor már a nyári szünet előtt kész törvény lett volna eb- , bői a törvényjavaslatból. Azonban igenis, ez két világfelfogás birkózása, a keresztény nemzeti eszme birkózása a radikális demokrata és szociáldemokrata felfogással. Rassay Károly képviselőtársunk, aki a napokban mondotta el beszédét, rámutatott arra, hogy ez a javaslat a keresztény felfogással tulajdonképen nem áll ellentétben, mert a keresztény felfogástól ő egy olyan általános, humánus gondolkodást és törvényszellemet vár, amely nem zárja ki azt, hogy ez a törvényjavaslat letárgyaltassék és_ hogy különféle világfelfogásu emberek egy politikai plattf ormon érvényesüljenek» Rassay képviselő urnák ezt a definicióját két okból nem fogadom el. Nem fogadom el először is azért, mert ő a kereszténységről szóló felfogását — hogy parlamentáris kifejezéssel éljek — revizió alá vette, ő az első nemzetgyűlésben olyan felfogást képviselt — és ennek a felfogásnak volt pregnáns kifejezője, mint államtitkár is —, amely felfogás teljesen egy volt a keresztény nemzeti felfogással. Később ezt a felfogását megváltoztatta és ma is ezen a megváltoztatott meggyőződésen van. Egy olyan keresztény politikusnak a keresztény politika jelentőségére és értelmére vonatkozó évi október hó 24-én, pénteken. fejtegetéseit tehát, aki a keresztény politikának lényegére vonatko_zólag revizió alá vette felfogását, nem fogadhatam el. Én sokkal szimpatikusabbnak, egyenesebbnek és férfiasabbnak tartom azt a felfogást, amelyet Vázsonyi képviselő ur tegnap hangoztatott, aki nyiltan kifejezte azt, hogy. ennél a törvényjavaslatnál ő a szabadelvű álláspontot képviseli és mindenféle felekezetiességet kizár felfogásából. Természetes dolog tehát, hogy nem Rassay képviselő ur felfogáséval fogok vitázni — mert azzal nem kívánok vitázni —, hanem vitázni fogok Vázsonyi t. képviselőtársam felfogásával. A szociáldemokrata párt tagjai és a jobboldali képviselő urak is állandóan a demokráciáról tartottak itt előadást és rámutattak arra, hogy ebben a törvényjavaslatban mennyire van megmentve a demokrácia. Én olyan tételt» olyan törvényt, törvényszerűséget, jogi felfogást, amely felette állana egy népnek ós egy nemzetnek, nem: ismerek. Én azt vallom, hogy minden politikai tétel, minden politikai hitvallás arra való, hogy egy nemzet életét meghosszabbítsa, annak gazdagodását, politikai fejlődését lehetővé tegye, ezért tehát a demokráciáról való felfogást is természetesen alá kell rendelnünk a magyar nép érdekeinek. Ha a magyar nép érdeke azt kivánja, hogy egy végsőkig radikális demokráciát valósítsunk meg, akkor én azt a végsőkig radikális demokráciát hajlandó vagyok a legnagyobb végletekig megvalósitani, mert csak egy szempontom van : a magyar nép jövendője. Ellenben, ha a magyar nép létérdeke azt kivánja meg, hogy ezzel a demokráciával vigyázva, óvatosan bánjunk* mert ebből károk haramiának a magyar, népre, a magyar állami életre, akkor én ezt a demokráciát — bármilyen nagyszerűen hangozzék is az és bármilyen tökéletes felfogás legyen is —• nem fogom elfogadni. A demokrácia ekként való felfogásában engem történelmi tanulmányaim is megerősítenek. Mert volt demokrácia, amely a római birodalmat naggyá és hatalmassá tette, de volt császári intézmény is, amely szintén szolgálta a római nép nagyságát, ami más szóval azt jelenti, hogy egy nemzet nagyságát, vagyoni fejlődését és világhatalmát egyformán szolgálhatja a demokratikus felfogás és a nem demokratikus felfogás is, mert nem a demokrácián, nem ezen a konstitución, ezen a fogalmon nyugszik egy népnek jóléte és boldogulása, hanem nyugszik azokon a tömegeken, amelyek abban az országban élnek, nyugszik annak a nemzetnek törvényszerkezetén, nyugszik a gazdasági életen, a nemzet faji életének tisztaságán, szóval számtalan olyan dolgon, amely nem jön összeütközésbe sem a demokráciával, sem a császárság intézményével, amely fel tud fejlődni és naggyá tud lenni akkor is, ha császárság intézménye alatt vagy demokratikus intézmények alatt van az a nép. Nekem a demokrácia azóta gyanús és különösen Budapest székesfővárosában azóta kell bizojiiyos idegenkedéssel, félelemmel és gánccsal fogadni a demokráciát, amióta 1918-ban személyesen láttam és tapasztaltam azt, ami Budapest székesfővárosában történt. Teljesen tárgyilagosan fogom ezt fejtegetni és egy német szerzőnek munkáját is fel fogom használni fejtegetéseim során arra» hogy bebizonyítsam, hogy egy rajtunk kivül álló történetirónak indokait is elfogadom és ismertetem. Nem kivánok ezzel a kérdéssel elfogultan és pártpolitikai szempontból foglalkozni. Egyik képviselőtársam elmondotta a XV» századtól kezdve Bu-