Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-324

A nemzet gyűlés 324. ülése 1924. évi október hó 23-án, csütörtökön. 379 (Rothenstein Mór: Ök csak köpni tudnak!) Mégha csak azután tennék, miután ittak belőle, de hjiszen ezen forrásból kell meritenrok naprólnapra; ezen vagyon részesei, ezen intézmények vannak a kezükben, s mérhetetlen hatalmat gyakorolnak ezáltal. Ha mindezek az intézmények még magánkezekben volnának; ha itt nagy kapitalista részvénytársaságokkal kellene megbirkózniok, akkor hiányoznának az instrumentumaik nemcsak pénzügyi, de szociális szempontból is, ós ránehezednének súlyos, nehéz befolyások — amiként annakidején ránehezedtek a közgyűlésre, amely csak nagy nehézséggekkel tudta ezek alól kiszabadítani magát. Szólnom kell még a befektetések egy másik részéről, ahol ismét ki fog derülni, hogy milyen nagy barátságot tartottunk mi mindenkor a plutokráciával és a plutokrata elemekkel. Azt hiszem, hogy nem kell azt bizonyítanom, hogy a háztulajdonnak nem lehet az az érdeke, hogy a háztulajdonnak versenyt csináljon. A budapesti háztulajdon, amiként a régi adókimutatásokból és házbérkimutatás okból látszik, évről-évre emelte itt Budapesten a házbéreket. Mit csináltunk mi ezzel szemben a városházán? Felállítottuk a nagy épitési programot; szaporitottuk a lakások számát, hogy konkurenciát teremtsünk és ilyen módon befolyást gyakoroljunk arra, hogy a bérek a magas egekig ne emelkedjenek és kellő lakásalkalmak legyenek. Az épitési program eredménye az volt, hogy 7000 uj lakás keletkezett a mi időnkben Budapesten részint bérházak által, részint kertes telepek által, részint pedig azáltal, hogy bérházakban voltak elhelyezve iskolák és minthogy ugyanakkor az évek során keresztül 50 uj iskolát építettünk 1000 tanteremmel és 18 óvodát, felszabadultak azok a bérházak, melyekben azelőtt i'skolák voltak elhelyezve, ugy hogy 7000 uj lakással szaporodott Budapest. Nekünk tényleg volt küzdelmünk akkor a plutrokatikus befolyással. Az első esztendő épitési programjában pl. benne volt 10 millió korona bérházak építésére, mert mindig különböztettünk bérházak és kislakások között. Kislakások voltak azok, amelyekben 1—2—3 szobás lakások voltak. Bérházak voltak pedig azok, amelyekben ezenfelül nagyobb lakásokat is lehetett volna építeni. A kormány a háztuíajdonosi befolyás nyomása alatt ezt a 10 milliós összeget törölte, aminek következtében ezek a bérházak fel nem épülhettek. Ezt a 7000 lakást, ezt az 50 iskolát, ezt a 18 óvodát miért nem hányja Wolff t. képviselő ur a szemünkre! (Petrovácz Gyula: Luxusiskolák azok!) Miért nem emliti ezt a hagyatékot, amelyet mi hagytunk itt? Hiszen ha mi nem végeztük volna el ezt az épitési feladványt, amelynek folytatásában csak a háború gátolt meg bennünket, még sokkal rettenetesebb viszonyok volnának jelenleg Budapesten! Miért nem hányja fel ezeket az iskolákat, amelyeket ha fel nem épitünk, hogy állna ma Budapest iskolaügye?! És miért nem hányja szemünkre, hogy mi gyarapítottuk Budapest vagyonát azáltal is, hogy a városnak majdnem a belsejében — mert nem teljesen kint vannak, hanem a beépített városnak határain — óriási telek-komplexumokat szereztünk meg: a VII. közigazgatási kerületben az Andrássy-telkeket, amelyek 122 ezer négyszögölet tesznek ki; a VI. közigazgatási kerületben a Krausz Maier-féle telkeket, amelyek 423 ezer négyszögölnyi területet képeznek, tehát 545 ezer négyszögölnyi értékes területet szereztünk a fővárosnak azért, mert azt akartuk, hogy a telekjáradék a fővárosnak jusson. Mi nem tudhattuk azt, hogy bekövetkezik a háború és nem, tudhattuk azt, hogy a háború után bekövetkezik egy gazdasági debacle; arra számítottunk, hogy itt normális élet folyik tovább és nem akartuk megengedni, hogy a tej lekjáradék egyes monopolisták kezébe jusson, J akik a város külső részein telkeket szereztek | és midőn itt a város küzködik, vergődik, verejtékezik: a telekjáradék emelkedését ezek vágI ják zsebre azzal a jelszóval, hogy a munka nemesit! Ezért szereztük meg ezen nagy telekj komplexumokat, hogy ezeket közművekkel elj látva parcellázzuk és magunk bocsássuk j áruba, részint, hogy ezeken az ottani munkás! ság számára parkokat ós játszótereket lótesit; sünk. Ezeket a bűnöket nem hallom sohasem, j hogy méltóztatnának felemlíteni, pedig ez, a I vagyon, ez a hagyaték és ez a szociális proI gram itt maradt az urak számára. Nem szólok j azokról az üzemekről, amelyeket nem tekintek ugyan liaszonha jtóknak, de amelyeket j szintén illenék a hagyatékban felemliteni. Itt vannak a fürdők» a Sáros-fürdő, a Széchenyifürdő, amely a mi időnkben épült (Petrovácz Gyula: És a Gellért-fürdő!), amely nagy értéket képvisel, itt van az Állatkert, nem haszon| hajtó objektumok, de mind kulturális, szükséges befektetés. Amikor hagyatékot likvidálunk, ne csak azt méltóztassék kortesheszédként felhozni, hogy deficit volt és elhallgatni, hogy ez a háború deficitje és necsak azt méltóztassék mondani, hogy hátrahagytuk a külföldi kölcsönöket, mintha mi ravaszul azért vettük volna fel külföldön ezt a kölcsönt, hogy az ő uralmuk alatt ezt valorizálva kelljen viszszafizetni. (Derültség balfelől. — Petrovácz Gyula: Adósságból épitettek!) Egyszer már megjegyeztem, hogy másból, mint adósságból sehol sem épitettek. Beruházást mindenütt kölcsönökből fedeznek. Már egyszer megmondtam, hogy Lueger 1000 millió aranykorona adóssággal jubilált. Ebből váltotta meg Bécsben ő is az üzemeket, ebből csinálta meg a Stadtbahnt és egyéb intézményeket, de nem csinálta meg az épitési programot. Mert méltóztassék tudomásul venni, hogy egészen mostanáig, tehát a bécsi keresztényszociális uralom alatt bizonyos alapitványokon kivül Bécsben egyetlen városi ház nem volt. Bécsnek semmiféle épitési programja nem volt. Méltóztassék tudomásul venni, hogy az épitési program tekintetében mi egész Európában egyenesen a londoni Council után következtünk ós abban az időben, amikor mi az épitési programot csináltuk, itt járt a párizsi községtanács elnöke is tanulmányozni ezt a tervet. Itt volt Bécsből Neumayer, hogy tanulmányozza a mi gyönyörű városi épületeinket, amelyek érdemesek ma is a megszemlélésre. Itt voltak, hogy ezeket megnézzék, ma pedig szégyenkeznünk kell, mert nemcsak a városnak, de az államnak hanyagságából, mulasztásából is, nálunk az építkezés terén teljes és tökéletes a stagnáció, mig, ha Bécsben vagyok, elszomorodott szívvel kell megállapítanom, hogy bármerre járjak is a külső kerületekben, mindenütt építenek, mindenütt építkeznek és az építtető mindenütt maga a város. (Pikler Emil: Ott Seitznek hívják a vezért, nem Wolffnak; ez a különbség!) Mindezeket — mondom — nem hozzák fel, ezt a hagyatékunkat nem emlegetik, ellenben tréfákat csinál Wolff t. képviselő ur, mikor azt