Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-323

A nemzetgyűlés 323. ülése 1924. évi október hó 22-én, szerdán. 363 tek be és kockázatosabb a biztosítás, mint amilyet vártak volna, az életbiztosító társaságköteles a biztosított tagot teljes egészében kártalanítani. Azonban, ugy látszik, várják a társaságok a kormány erélyes intézkedését és a kormány ezzel késik. Egy esetet mutatok be, amelyet nekem kerületemből bocsátottak rendelkezésemre. 1871ben kötöttek egy életbiztosítást az Első Magyar Általános Biztositó Társasággal. Ötvenhárom esztendőn keresztül fizette ez a polgár az életbiztositási járadékokat. Itt vannak a nyugták; fizetett évnegyedenként 25 aranykorona 70. fillért; az utolsó két esztendőben emelték fel 27 koronára, de 52 esztendőn keresztül 25 aranykoronát, tehát összesen 200.000 aranykoronánál is többet fizetett be a társaságnak, amely háromszor meghaladja azt az összeget, amelyet annakidején ki kellett volna fizetni, midőn az elhalálozás megtörtént. Midőn azonban most az elhalálozás bekövetkezett és az örökösök — akiknek ez jogukban volt — az életbiztosítás összegért jelentkeztek, akkor az Első Magyar Általános Biztositó Társaság igazgatója nem átallotta kijelenteni azt, hogy csak azt a 4000 koronát hajlandó megfizetni, amelyre nézve a biztosítás megtörtént; holott 53 éven keresztül 5140 aranykoronát fizettek be, végeredményben tehát kevesebbet akar fizetni 53 esztendő után, mint amennyi tényleges befizetés történt. Ha valorizálva alapul vennők ezt az összeget, akkor 87,380.000 koronát kellene fizetni. Én azonban azon az állásponton vagyok, hogy ha az ország gazdaságilag tönkre is ment és ezt a gazdasági tönkrenienést a biztositó társaságok magúik is érzik, sőt valószínűleg érzik is, de érzi maga az a közönség is, amely biztositotta magát, ámde a leromlással járó kárt meg kell osztani egymással és nem történhetik meg az, hogyha valaki aranyértékben fizetett 4—5— 10.000 koronákat, akkor olyan 4000 koronát akarjanak neki kifizetni, amellyel egy negyedkilogram zsűrit nem képes megvásárolni, holott ha eredeti értékben kapná meg a biztosított összeget, akkor egy 3—4 vagy 5 szobás szerény budai házat volna képes megvásárolni. A biztositó társaságak vezetői nyilatkozataikban azt mondják, hogy azért nem voltaik képesek fizetni, mert ők állampapírokban és olyan papírokban tartalékolták papírjaikat, amelyek elvesztették értéküket. Erre vonatkozólag vagyok bátor rámutatni egy nagyon kiváló szakembernek, Menyhárth Gáspár egyetemi tanárnak az „Életbiztosítások valorizációjáról" szóló egyik cikkére, amelyben megállapítja, hogy az életbiztositásoknál a tőkének csak % részét szokták befektetni olyan záloglevelekbe, amelyek értéküket elvesztették. Az életbiztosító társaságoknak azonban nemcsak egyféle, hanem többféle vagyonuk van. Azt mondja az egyetemi tanár (olvassa): „Ugy tetszik nekem, hogy ez az érvelés csak arra való, hogy a tulaj donképeni kérdés mellékvágányra tereitessék. Mert bár igaz az, hogy a törvény elrendeli a díjak tartalékolását, amely az összdíjnak K-a és az ebből előálló díjtartalék elhelyezésének módját előírja; bár az is lehet, hogy egyik-másika azoknak a papíroknak, amelyekbe a díjtartalék egyrésze vagy akár egészében elhelyeztetett, értékében vesztett, talán el is értéktelenedett, de ez elsősorban még tisztázandó ténykérdés ; mert csak ugy általánosságban kimondva, hogy a díjtartalékok fedezete elértéktelenedett, nagyon bő köpenyeg volna, ami alá sok minden elfér. Másodsorban pedig — és ez a főbbik szempont — sehol a tör- ' vény azt elő nem irja, hogy biztositó csak a díjtartalék erejéig felel, vagy épen hogy a díjtartalékkal felel a biztosítási összegekért, hanem ellenkezőleg, a biztositó, mint bármely más adós, egész vagyonával felel kötelezettségeiért. Ez a mai jog felfogása a kötelmekről, amely mint az adós egész vagyonára kiterjedő jogviszonyt, fogja fel a kötelmet. A biztositó társaság vagyona házakban, értékpapírokban, záloglevelekben van. Csak egy dologra kell rámutanom, hogy épen az Első Magyar Általános Biztositó társaság' részvénye a börzén egyike a legkeresettebb papíroknak, amely horribilis magasságra emelkedett, holott ha ennek a társaságnak nem volna magánvagyona, egészen bizonyos, hogy a papírja nem mutatna ilyen magas emelkedést. De hogy ezt az állapotot más országban sem nézték jó szemmel és hogy erre vonatkozólag intézkedtek is, bátor vagyok a német példára utalni. Németországban 1Ô24 február 24-én kiadtak egy rendeletet a „Dritte Steuernotverórdnung"-ót, amely arról szól, hogy még kell állapítani a biztosítótársaság egész vagyoni állagát és ennek értékéhez képest kell kifizetni a biztosításokat. Ez azt jelenti, hogy a német kormány még a maximálást sem vette fel, mert nem azt mondotta, hogy a biztositásnak 15— 20%-át kell kifizetni, hanem általában állapította meg azt, hogy fel kell értékelni a rész^ vénytársaságok összvagyona! és ennek értelmében kell kötelezni a társaságókat, hogy az életbiztosításokat megfizessék. T. Nemzetgyűlés! Nagyop sajnálom, hogy ilyen későre jár az idő és roppant sajnálom és rendkívül meglep, hogy Bud igen t. minister ur nem tartotta szükségesnek, hogy ezt a dolgot megismerje, de én kijelentem, hogy ha nem fogok kedvező választ kapni, állandóan napirenden fogom tartani ezt a kérdést azért, mert sok százezer magyar polgár van, akiknek vagyona elúszott akkor, mikor a budapesti részvénytársaságoknak nemzetközi nagytőkéje milliárdokat és milliárdokat keresett azokból a pénzekből, amelyeket arany értékben befizettek s amelyek ellenében most semmit sem akarnak kiutalni. Nem kívánom ezt a kérdést tovább fejtegetni, hogy az elmúlt négy esztendő pénzügyministerei közül feltétlenül többeket terhel a felelősség atekintetben, hogy nem adtak ki intézkedést és rendeletet. Egy magasrangu pónzügyministeriumi tisztviselőnek az az óhajtása érkezett hozzám, hogv ezt a kérdést ne feszegessem itt, mert az ő helyzetük nagyon kellemetlen, s a minister ur még most sincs abban a helyzetben, hogy erélyes rendeletet adjon ki. Épen azért, mert ugy látszik, hogy némely érdekeltségeknek érdekében áll az, hogy itt sok százezer ember hoppon maradjon, s a kormány ezt a kérdést újból nyitva hagyja, épen azért és százszor azért napirenden tartjuk ezt a kérdést és kérni fogom a kormányt arra, hogy erélyesen lépjen fel, adjon ki intézkedést és ennek a lehetetlen állapotnak vessen véget. Ezek után a következő interpellációt intézem a pénzügyi kormányhoz és a ministerelnök úrhoz, — mert őt is terheli a felelősség azért, hogy rengeteg sok magyar embert hagytak elpusztulni és tönkremenni (Olvassa): „1. Hajlandó-e a kormány teljesen megbízható állami közegekkel azonnal megállapittatni a biztositó társaságok egész vagyoni állagát, tartalékait, dijtartalékait, értékpapírjait, zálogleveleit, vit szontbiztositási kötvényeit?" NAPLÖ xxvi. :••-'