Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-323

342 A nemzetgyűlés 323. ülése 1924. évi október hó 22-én, szerdán. szemben. (Batitz Gyula: így készíti elő a forradalmat!) De nemcsak ezt hozhatom fel — amiről mindenki azt mondhatja, hogy van már róla tudomása, ezt már egyszer elmondották —, de a kultuszministeriumban is történt egy nagyon nagy hiba. Nemrég folyt és még most is folyik a debreceni egyetem épitkezése. Amikor épen a vasiparban a legnagyobb arányú a munkanélküliség, amikor épen a vasipar köréből rekrutálódnak nagyobb részben a munkanélküliek. akkor azokat a munkálatokat, amelyekkel a vasipart jelentősen lehetne foglalkoztatni, külföldről rendelik meg. Példa rá a debreceni egyetem fűtési berendezése, ahol sok százmilliót kitevő fűtési berendezéseket külföldről rendeltek meg akkor, amikor idehaza olyan gyárak vannak, amelyek elsőrangú ilyen cikkeket tudnak előállitani. De nem a magyar iparosokat akarom védeni, amikor ezt szóváteszem, hanem a magyar munkásokat, akik éheznek, nyomorognak és szenvednek. Kénytelen vagyok rámutatni ilyen esetekre, hogy a kormány be, hogy mennyire helytelenül cselekszik, s ezeket a helytelen intézkedéseket helyes intézkedésekre változtassa át. Az mégsem tűrhető, hogy ilyen nagy munkanélküliség esetén, ahelyett, hogy a jó példa megtörténnék a kormányzat részéről, épen a kormányzat jár elől abban, hogyan és miképen kell ilyen esetekben külföldi rendeléseket eszközölni. Méltóztassanak csak elképzelni, milyen közfelfogás fog ebből kialakulni. A magánosok nem csinálnak egyáltalában kérdést abból, hogy szükségleteiket külföldön rendeljék meg, ha látják, hogy a kormány munkálatait hivatalosan külföldi munkáltatóknál rendeli meg. A kormány bűnös iniülasztása a gazdasági helyzet tarthatatlanságánál megnyilvánul abban is, hogy a magyar munkabérek olyan alacsony nivón vannak, amilyen alacsony nivón lévő munkabérekkel csak a kinai kulik munkabérei hasonlíthatók össze; Szinte bámulni lehet a magyar munkásoknak azt a tűrését, amely részükről évek óta megmutatkozik. Bámulom és csodálom, hogy miképen tud esztendőkön keresztül annyit szenvedni, nyomorogni, nélkülözni és évről-évre igényeiről és szükségleteitől lemondaná. Könnyen azt mondhatja bárki —mint ahogy hallottuk is a ministerelnök ur szájából —, hogy az ipari munkabérek megállapítása nem a magyar törvényhozás feladata körébe tartozik. Ezzel szemben tagadó állásponton vagyok ós azt mondom, hogy igenis ez a magyar kormány és a magyar törvényhozás feladatai közé tartozik. Amikor egyoldalúság áll fenn,^ amikör, a magyar munkásság a gyengébb fél és a kormány által agyontáimogatott magyar munkáltatói kar az erősebb fél, akkor oda kellene állania a magyar kormánynak ilyen gazdasági krizis közepette és kényszerítő eszközöket kellene alkalmaznia, avagy itt is jó példát kellen*

1 statuálnia. Mindenesetre azonban a kormánynak kellene a munkabérek rneg*állapitásánál mintegy arra szorítani a munkáltatókat, hogy kövessék azt, amit a magyar kormány statuál ezen a téren, Amit most látunk a kormány részéről, azt szívesen követik a munkáltatók, olyan szivesen, hogy szívesebben talán semmit sémi követhetnek, mert hiszen elől jár a kormány a munkabérek leszorításában, abban, hogy miként nem kell az életnek megfelelő munkabéreket, fizetéseket adni. Emellett a hangzatos jelszavak özöne hangzik végig az egész országon, hogy ime, most már stabil állapot van, stabil korona van, de nem történik meg annak megállapítása, hogy a munkabérek és fizetések még a felét is alig teszik ki annak a keresetnek, amely a békében megvolt. Azt hiszem, teljesen elegendő egyetlen kereseti adat kiragadása; ez mindenkit tökéletesen meggyőzhet arról, hogy milyen nyomorúságban lehetnek a dolgozó munkások is. Azt akarom itt most felhozni, hogy egy iparilag képzett szakmunkásnak átlagos keresete 450.000 koronát tesz ki egy héten. Tessék papirt és ceruzát venni, vagy pedig fejből is könnyen ki lehet számítani, hogy ebből ia 450.000 koronából mit tud csinálni az a munkás, különösen, ha nem egyedül áll, haneml egész családot kell eltartania. Tudni kell még azt is, hogy ebből a 450.000 korona hetikeresetből nem kapja kézhez az egészet, mert különböző címen, betegsegélyzőjárulék, kereseti adó, rokkantdíj, és hirtelenében nem tu doni még milyen címeken, tekintélyes részt levonnak a fizetésből, úgyhogy alig kap valamivel többet átlagos 400.000 koronánál. Tessék leszámítani ebből egy heti villamosköltséget, lakásbért és kenyérszükségletet. Mi marad a munkásnak 1 Tessék elképzelni, hogy ilyen körülmények között miképen él a magyar munkás. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Bár számtalan esetben álltunk már ide, amidőn különböző munkáskategóriák elkeseredett bérharcba ke-J rültek a munkáltatókkal szemben, mert nem akartak munkájuk mellett éhenhalni, a magyar kormány nem járt el a köteles gondossággal ezekben a kérdésekben. Volt itt a nemzetgyűlés előtt olyan nagy ipari probléma, amellyel kapcsolatban 50—60.000 főnyi munkásság került ki az uccára, de a magyar kormányban nem volt annyi erő és annyi bátorság, ho^v szétüssön a kizsákmányoló munkáltatók között és kötelezőnek mondjon ki bizonyos irányt, amelyet követniök kellett volna. Négy hetié- kellett türelmesen várni, amig a munkáltatók szépen meggondolták magukat és ugy látták, hogy elérkezett az idő, amikor eléggé kiéheztek a munkások és könnyebben lehet velük beszélni. Azt moindom, hogy amely országban igy lehet kezelni a munkásügyeket, abban az országban elsősorban a kormány vádolható, mert minden körülmények között a kormány az, amely útirányt és jó példát adhatna arra, hogy miként kell olyan állapotot teremteni, amely elviselhetőbb és kedvezőbb volna a munkásokra nézve. Az üres ministeri székeknek beszélünk. (Farkas István: Ezek tanúskodnak arról, hogy nincs érzékük a munkásüarvek iránt.) Hoary az igazságügyminister ur jelen van, ezt nem tekintem olyan jelnek, amely azt mutatja, hogy érdeklődnek e kérdések iránt, mert az igazságügyminister ur most valószínűleg inspekciós szolgálatban van itt, de nincs abban a helyzetben, hog-y válaszoljon azokra a panaszokra, sérelmekbe, kívánságokra és követelésekre, amelyeket felsorakoztattam. ÍFarkas István: Hol a kereskedelemügyi és népjóléti ministerl) Azoknak a minister uraknak a távolléte, akikhez interpellációm tulajdonképen szól, ékes tannbizonysága annak a bűnös könnyelműségnek, amellyel a magyar kormány a munkanélküliség kérdését, az ipar és kereskedelem: általában a munkásság és az alkalmazottak helyzetét kezeli. Már jó két hete a nemzetgyűlés előtt feküszuek különböző inditványok. Az egyik arról szól, • hogy a munkanélküliség elleni biztosítás tör-