Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-323

J nemzetgyűlés 323. ülése 192Í. évi október hó 22-én, szerdán. 339 mi a szemébe nézünk. Gondoskodunk arról, hogy az ne érvényesüljön, mert lehetetlenség, hogy politikai okokból — hiszen nyilvánvaló ilyenformán, hogy az elbocsátások politikai okokból történnek — embereket kenyerüktől megfosztani lehessen. Még egy érdekes jelenséget tapasztaltam ennél a kérdésnél. Valamikor régen, a béke időben az volt a szokás, hogyha valamely munkást külön kitüntetésben vagy előléptetésben akartak az üzemben részesiteni, akkor, ha a munkáslistán nem tudták előbbrehelyezni, kinevezték tisztviselőnek. Most a B-listával egyidejűleg az a rendszer kapott lábra, hogy azokat a tisztviselőket, akiket a tisztviselői létszámban nem lehet megtartani, de valamilyen okból mégis meg akarják őket tartani, átminősítik munkásoknak és a munkáslistán vezetik őket. így például, hogy konkrét esetet hozzak fel (Esztergályos János: Hány ilyen eset van!), a keleti pályaudvaron egy Gyárfás nevű nyugdijat élvező felügyelő, akit az irodában foglalkoztatnak, a munkások listáján van kezelve, mint munkás. Ugyanott több, az irodában alkalmazott női munkaerő, mint kocsitisztitó van elkönyvelve, igy vezetik őket a létszámban, holott ezek az irodában teljesítenek szolgálatot részben mint irodista nők, részben mint gépírónők. Szolnokon Pánczél főellenőr a munkások létszámában szerepel ; ez a főellenőr, — ugy látszik — nem fér meg a tisztviselők létszámában, ezért mint munkást a munkások listáján kezelik. Az északi főműhelyben sérelem még az is, hogy az 1924 június 30-án 18 újonnan felvett munkást bocsátottak felvételi vizsgára, akik között mindenféle szakmabeli volt, s ezzel szemben ugyanott és ugyanakkor több munkást 12. 24 és 30 millió koronás végkielégitéssel elbocsátottak. Nagyobb nyomaték kedvéért bemutatom még a t. Nemzetgyűlésnek azt a listát, amelyben a június 30-áig az északi főműhelyben B-listára helyezett, illetőleg végelbánás alá vont munkások nevei vannak felsorolva. Ezen a listán fel van sorolva 195 munkás, akik közül 95 nyugbéres, 100 pedig végkielégítést kapott. Ha az itt felsorolt adatokból elkezdek következtetni és ennek a pénzügyi műveletnek végösszegét próbálom kihozni, akkor meg kell állapitanom, hogy sok súlyos milliárddal károsítják meg az államot azon a címen, hogy a szanálási törvény egyik szakasza alapján joguk van munkásokat B-listára helyezni. Hiszen ezzel nem használnak, mert majdnem kivétel nélkül minden elbocsátott munkás helyett ujat alkalmaznak. De megkárosítása ez azoknak a munkásoknak is, akik hosszú évekig, évtizedekig szolgálták az államot sokkal rosszabb kereseti és munkafeltételek mellett, mint amilyenek a polgári életben voltak, egyedül csak abban a reménységben, hogy a rossz kereseti viszonyok mellett valamikor, életük utolsó napjaira talán mégis tudnak egy kis nyugdijat biztosítani maguknak. Most ezek a munkások ebben a régen táplált és megszolgált reménységükben vannak megcsalva és félrevezetve, pedig ezt annak idején hivatalos utón is állandóan táplálták náluk. Ezek a munkások nem juthattak volna ebbe helyzetbe, ha magánvállalkozásnál lettek volna alkalmazásban, mert akkor legalább nem vezették volna őket évtizedeken keresztül a nyugdíjjárandóság járszalagján, hanem akkor nyugodt lelkiismerettel feküdhettek volna bele a mindennapi élet küzdelmeibe. így azonban ez nem egyéb, mint annak a munkásnak félrevezetése 15—20 esztendei szolgálat után. Mig azonban a tisztviselőkkel szemben igyekeznek mérsékelt módon alkalmazni a szanálás következményekép a B-listára való helyezést, a munkásokkal szemben még ebben is kivételt tesznek, mert nem öt félév alatt hajtják végre náluk a létszámredukciót, hanem bizonyos egyforma időközönkint, ugy hogy állandóan ott tartják a munkások feje felett a felmondás Damokles kardját. Úgyszólván havonta mondanak fel a munkásoknak és állandóan ott lógatják őket ég és föld között a levegőben a felmondás szalagjára fűzve. És még ha a felmondásnál és a végelbánás alá vonásnál is az volna a döntő, hogy valaki tényleg már nem elég produktiv, hogy kifáradt, kiöregedett a munkából, vagy ha az volna a döntő, hogy valaki nem elég produktiv azért, mert nem érti a mesterségét: akkor ez még rendben volna, magyarázható volna. De amikor tudjuk azt, hogy majdnem minden üzemben munkásruhába öltöztetett hivatalnokemberek, mint lélekbnvárok bujkálnak és szagolják ki az emberek felfogását, sőt mint agent provocateur-ök akárhányszor provokálják is a munkások megnyilatkozását valamilyen irányban, és ha hozzávesszük azt, hogy a mai nyomorúságos életviszonyok között nem is olyan nehéz egy-egy elkeseredett emberből valami elkeseredett nyilatkozatot kicsiholni: akkor erre azt kell mondanunk, hogy ez nem egyéb, mint tudatos félrevezetése, tudatos ugrasztása és az ugrasztáson keresztül tudatos megkínzása ezeknek a munkásoknak. így például a felmondások az északi főműhelyben nem tárgyi alapon történnek. Ott

r van az a hires Czigány Sándor ur (Esztergályos János: Bombás Czigány!), akiről tudjuk, hogy nem tudott már jól aludni, ha nem volt ekrazit az ágya alatt. Ez a Czisrány Sándor van megbízva azzal, hogy a munkások lelkivilágát megfigyelje, hogy rájuk vigyázzon. Minden létszámcsökkentési akciónál a B-listára helyezés Czigány Sándor véleménye alapján történik. Egyébként is — mint emiitettem — ez minden műhelyben igy van'. Már most az uj embereket, akiket az elbocsátottak helyett vesznek fel. szintén fizetni kell, ezeknek is kell élniök valamiből. Bizonyos tehát, hos-y itt az állam nem jár iól, és az állami kiadások nem csökkennek, hanem épen ellenkezőleg emelkednek, mert egyrészt véa-kielégitésül ki kell fizetni sok-sok milliárdot, másrészt pedig az újonnan felvett munkásoknak is díjazás jár. Nem csökkennek tehát az állami kiadások, sőt mondhatnók, hoey szaporodnak, mert hiszen az újonnan fejvett munkások és a régi begyakorolt munkások teljesítménye között — ez mindenki előtt nyilvánvaló dolog — nagy különbség van. Az a munkás, aki 15—20 évig volt a magyar államnál, mégis csak beletanult már az ottani munkamenetbe, ismerős az ottani szokásokkal, ismeri minden anyag helyét, minden anyag megmunkálási metódusát, és igy mégis csak produktívabb munkát tud véa-ezni még az ottani agyonadminisztrált rendszer mellett is abban az üzemben, mint az az uj munkás, aki sokszor hetekig, hónapokig, vaev talán még hosszabb ideig is kísérletezik s eközben rengeteg anyagot tesz tönkre és erael károsítja, az államot. Meg kell ezek után kérdeznem: ez-e a szanálás, és ha ez tényleg egy darabkáin annak a szanálási műveletnek, amelv az állami tisztviselők és munkások B-listára helvezésével kapcsolatos, ha ez egy darabkája az állami alNAPLÓ XXVI, 51