Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-323

À nemzetgyűlés 323. ülése 192Á. évi október hó 22-én, szerdán. 317 az esetben ők is nem Kajlingernek adtak volna-e igazat, vájjon ennek a szakembernek a véleményével szemben vállalták volna-e a felelősséget azért, ha nem az ő kívánsága szerint jártak volna el. A kritika itt önmagában megdől és egyébként is nem jelentős a dolog. Röviden még csak arról kívánok szólni, milyen volt a főváros szociálpolitikája. T. i. erról is beszéltek az urak nagyon sokat, sőt egyenesen provokáltak, hogy a szociáldemokrata uraknak erre vonatkozó kritikájáról is szóljak és nekik igazat adjak. Pikier képviselő ur tette szóvá, hogy a fővárosnál nem volt szociális politika. Hiszen én is tanuskodhatom, mondotta ő, amellett, hogy a keresztényszocialista munkások annakidején csak sztrájkokkal és erőszakoskodásokkal tudtak a maguk részére béremelést biztosítani. Hát az tagadhatatlan tény, hogy igenis szükség volt a főváros vezetőségével szemben sokszor erélyes magatartást is tanusdtani, tagadhatatlan és tény, hogy a keresztényszocialista munkások szrájk árán is kénytelenek voltak a maguk számára egy nagyobb darab kenyeret biztosítani. Ez igaz és én nagyon köszönöm, hogy Pikier képviselő ui* végre maga is elismerte, hogy a keresztényszocialisták nem sztrájktörők, hanem igenis harcolnak a munkásság érdekeiért és ha szükség van rá, még a fővárossal is szembeszálltak, a sztrájk eszközével, annak ellenére, hogy et Z El keresztény községi párt vezetése alatt állott. Nem akarok rá kitérni, mert hosszura nyúlna beszédem, ha minden közbeszólással vitatkoznám (Halljuk! Halljuk! a halközépen.), de kénytelen vagyok felemliteni egy nagyon jellemző esetet, amelyet nem lehet letapadással elintézni. Egy olyan esetről van szó. amikor a keresztényszocialisták nem sztrájkoltak, nem került rá a sor, de nem is sztrájkoltak volna, mert hiszen tudják a kötelességüket, hogy az olyan közműveknél, mint amilyen a viz-, gáz- ós villanyművek, sztrájkolni nem lehet és nem szabad. A gyűléseken mégis olyanféle hangok hallatszottak, hogyha másként nem megy a dolog, sztrájkolni kell, és amikor ez történt és az újságokba bekerült, a szociáldemokrata munkások egyik titkáruk vezetésével megjelentek Buzáth alpolg'ármester urnái és felajánlották neki, hogy amennyiben a keresztényszocialisták sztrájkolnának, legyen egészen nyugodt az alpolgármester ur, mi, szociáldemokraták dolgozni fogunk és biztosítjuk a munka további menetét. (Rothenstein Mór: Ez a mese egyszer már meg lett cáfolva.) Nem cáfolták meg, és ha az urak akarják, maga Buzáth alpolgármester ur is hajlandó lesz ezt bizonyítani. De ha sztrájkoltak is a munkások, ha többször előfordultak is bérmozgalmak, az igazságkedvéért ki kell jelentenem, hogy ezek a sztrájkok és bérmozgalmak mindig az ügyosztállyal szemben folytak le. A főváros munkaügyi ügyosztályában ugyanis, amelynek a keresztényszocialista párt részéről én is tagja voltam, a keresztényszocialista pártnak mindig megvolt a többsége, ott a többség szembenállott az ügyosztállyal és az ügyosztály javaslatát csak nagyon ritkán fogadták el, lehet mondani, talán egyetlenegy esetben sem fogadták el, hanem mindig a mienket, akik magasabb százalékot követeltünk és biztosítottunk is a többség révén a munkásoknak. Ha nem volt a fővárosnál olyan a szociálpolitika, amilyennek kellett volna lenni, ezért maga a községi párt és annak tagjai nem lehetnek felelősek, azt sem mondom, hogy az ügyosztály felelős, mért Rassay képviselő ur jól állapította meg, hogy nagyon nehéz a fővárosnak egészen külön szociálpolitikát, külön gazdasági politikát csinálnia, menten az ország gazdasági és szociálpolitikájától. Itt megint kénytelen vagyok foglalkozni a szociáldemokrata képviselő urakkal. Malasits képviselő ur is bírálta tudniillik a főváros szociálpolitikáját, elmondta, hogy ilyen antiszociális a főváros szociálpolitikája, és ezt azzal bizonyította, hogy mïg a Gellért-szálloda deficittel zárta évi mérlegét, addig a Hajléktalanok Menhelye deficitmentesen. Amikor én, mint szociális gondolkodású ember végighallgattam ezt a beszédet, egyenesen megijedtem és csodálkoztam, hogyan lehetséges az, hogy a főváros ilyen politikát csináljon, hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen luxusintézmény, mint a Gellért-szálloda, deficittel zárja mérlegét, a Hajléktalanok Menhelyénél pedig oly magasak a szállási dijak, hogy az kifizeti magát. Érdeklődtem ez iránt a dolog iránt, s nehogy azt mondják rólam, hogy nem mondok igazat, a Naplóhoz fordulok, vagy talán még helyesebb, ha inkább magához a forráshoz, a Népszavához és felolvasom, hogyan irta meg másnap a Népszava Malasits Géza képviselő ur beszédének ezt a részét. Azt irta, hogy (olvassa): „A Gellért-fürdő milliós deficittel zárul és ezt a főváros háztartásából kell^ fedezni ..." — vagyis az adózók filléreiből — „... ellenben a Hajléktalanok Menhelyén gondoskodnak arról, hogy ne legyen deficit..." — most vastag betűkkel következik — „... és ^ a Lázárok Lázárjaitól behajtották az utolsó fillérig a menhely f entait ás ának költségeit". Mondom, én nem hittem ezt el, hihetetlennek találtam, hogy ilyen politikát folytattak volna a fővárosnál, elmentem tehát a főváros illetékes ügyosztályába, ahol a következő hiteles jelentést kaptam erre vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk! a balközépen — Olvassa).' „A székesfőváros ,a hajléktalan felnőttek részére négy menhelyet tart fenn, u. m. a II. ker. Menház ucca 3., a VI. ker. Angyalföldi ut 2., a VII. ker. Rottenbiller ucca 16—18. és a VIII. ker. Alföldi u. 9—11. szám alatt levő menhelyeket. A legutóbbi menhelyet a főváros még az 1891. évben vette kezelésbe, a IL, VI. és VII. kerületi menhelyeket — nagyon érdemes ezt meghallgatni — az 1919. év őszén vette át a Hajléktalanok Menhelye Egylettől, amely a proletárdiktatúra utáni időben anyagiak hiányában képtelen volt a menhelyeket tovább is üzemben tartani. T. i. akkor a főváros vezetősége felszólította a Menhelyegyletet, hogy vagy nyissa meg menhelyeit, vagy pedig, ha három napon belül nem nyitja meg, a főváros veszi azokat kezelésébe. Ez tehát nem hasznot hajtó üzletág, hanem olyan, amelyre rá fog fizetni. Minthogy az egylet nem nyitotta meg a menhelyeket, a főváros átvette azokat és a következő zárszámadás bizonyítja, hogy ez alkalommal a képviselő ur nem mondott igazat (olvassa): „A menhelyek bevételei és kiadásai az 1921. évi zárszámadás szerint — t. i. ez az egyetlen zárszámadás jelent meg és nem tudom, hogy honnan vette a képviselő ur az adatait, mert a következő zárszámadás eredményei valószínűleg még rosszabbak lesznek — a következők : a bevétel a II. ker. menhelynél 120.022 K volt, a kiadás 296.804 K, tehát majdnem háromszorosa a bevételnek, a VI. ker. menhely bevétele volt 253.278 K, a kiadása 485.167 K, a VII. ker. menhely bevétele 84.016 K. a kiadása 210.716 K, a <sS-'