Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-314

14 A nemzetgyűlés 314. ülése 1924. éri október hó 7-én, kedden, Mint ebből látni méltóztatnak, nem állják meg helyüket azok az érvek, amelyeket a mellett hoznak fel, hogy legalább is hat évre van szükség. Mert tiz évről is beszéltek ; hiszen Buday Dezső t. képviselőtársamnak a hat év nem is i'elelt meg, ő tiz évet kivánt a bizottságban, hogy az a budapesti törvényhatósági testület hermetikusan el legyen zárva, hogy oda friss levegő — jaj Isten ments! — ne jusson, hanem maradjon továbbra is a régi. A törvényjavaslat a virilizmus intézményét megszünteti ugyan, ennek pótlásául azonban az urak olyan korlátokat kívánnak emelni, hogy mégis maradjon minden a régiben. Amikor odáig eljutottam, hogy azt mondom, hogy ez a javaslat megszünteti a virilizmus intézményét és kifelé ezzel azt a látszatot kelti, mintha mégis kivánnánk haladni a korral, akkor azt kell mondanom, hogy ez csak látszat, mert a belügyininister ur gondoskodik más formában arról, hogy ennek az intézménynek megszűnését, ennek hiányát senki sem érezze. Ö ugyanis kinevezetteket és állásuknál és tisztüknél fogva hivatalos egyéniségeket hoz be a törvényhatósági testületbe, hogy a mindenkori kormánynak minden eshetőséggel szemben meglepetésekkel ne kelljen számolnia. Mert amikor megállapítja 250-ben ennek a testületnek választott tagjait, akkor gondoskodik arról, hogy a kinevettek száma 20-ban legyen megállapítva, az állásuknál és tisztüknél fogva oda bekerülők száma további 10, ezenkívül pedig a kerületi elöljárók ismét ugyebár 10-en vannak, a polgármesterek és tanácsnokok száma még nagyobb, ugy hogy miután nemcsak tanácskozási jogot kivan adni a minister ur ezeknek a személyeknek, hanem szavazati jogot is, igy tehát a belügyminister úr és a kormány számol azzal, hogy igy körülbástyázva, nem lesz Budapest közönségének semmiféle olyan alkalma, hogy itt olyan törvényeket, olyan szabályokat hozhassanak, amelyekből a mindenkori kormányrendszernek valamilyen kára, származhatnék. Ha ezt nézzük, akkor meg kell állapítani, hogy itt, ami a virilizmust illeti, lényegében változtatás nem történt. Mi tudjuk a gyakorlatból, hogy a fővárosi virilisták az ülésekre nem jártak el. Nagyon jól tudták ezek az urak, hogy ők csak azért vannak ott, hogy ha a napirenden olyan tárgy lenne, amely valamilyen veszélyt jelenthetne, akkor nekik ott kell lenniök, hogy ők ez ellen szavazzanak. Igy, miután a napirendet mindig előzetesen közlik a törvényhatósági bizottsági tagokkal, ők már tudták, hogy mely ülésre kell nekik elmenniök és melyikre nem. Most nem virilisták, hanem állásuknál és tisztüknél fogva hivatalos és kinevezett személyek jutnak be a törvényhatósági bizottságba, olyan személyek, akik ott lesznek mindig az; üléseken és hátráltatni fogják azt, hogy ott a főváros törvényhatósági testületében egy olyan többség — már a választott tagok többsége — legyen, amely talán ellentétben a kormánnyal, a főváros érdekében olyan intézkedéseket kívánna létesíteni, amelyek nem volnának a kormány ínyére. Épen ezért a leghatározottabban kell állást foglalnunk az ellen, hogy kinevezetteket és állásuknál és tisztüknél fogva oda kerülő egyéneket vigyünk a városházára, akiknek ott szavazati joguk is legyen. Ha már kell is ilyen személyeket szakszerűségüknél fogva, az ilyen szempontokat ügyelembevéve oda bevinni, ím már ezeknek ott is kell lenniök, ám legyenek, de hogy szavazati jogot is kelljen nekik adni, ez nem lehet az ügy érdekében való, ez csak az ügy rovására mehet. Én figyelmeztetni kívánom a belügyminister urat, hogy akkor, amikor egy minister a nemzetgyűlés elé, a törvényhozó-testület elé jön egy javaslattal, akkor nem szabad, hogy csak azok a szempontok legyenek mérvadók, amelyek a saját regime-jének, saját pártjának megfelelnek. Hát ki mondja azt, hogy örökké ez lesz a nemzetgyűlésnek az összetétele 1 Én azt hiszem, hogy a ministerek jönnek és mennek s bár nálunk csak a hírek jönnek és mennek ; a személyek pedig maradnak (Derültség jobhfelől), azonban még sem ugy áll a dolog, hogy örökké az igen t. belügyminister ur lesz abban a bársonyszékben, vagy pedig Bethlen István gróf. Amikor tehát törvényjavaslatokat terveznek és azokkal idejönnek a nemzetgyűlés elé, számolniok kell azzal, hogy azok olyanok legyenek, amelyeknek akkor is legyen értékük, amikor mór nem ők lesznek az urak, amikor esetleg nekik fog fájni az, hogy valamelyik törvényjavaslatot csak épen egy párt testére szabták. Ez nem lehet igazságos — nem is beszélek demokráciáról — és mert ez nem igazságos, hanem egyenesen igazságtalan, azért kell a leghatározottabban állást foglalni az ilyen természetű törvényjavaslattal szemben. A törvényjavaslat azonban még más szakaszaiban és pontjaiban is visszaesést jelent. Nem tudom, hogy milyen szempontok voltak a mérvadók a belügyminister ur előtt akkor, amikor elhatározta magát arra, hogy a kinevezendőket, akiket ő ajánl a nemzetgyűlésnek elfogadásra, az államfővel kívánja kineveztetni. Nem tudom, miért volt szükség arra, hogy az államfőnek is legyen bármilyen intézkedési joga a törvényhatósági bizottság megalakításánál. A múltban, amikor még királyság voltunk, jobban mondva, amikor még királyunk volt, — mert hogy most melyik az államforma, azt én mint törvényhozó sem tudom, hát hogyan tudják künn az országban a falusiak, a polgárok, hogy tulajdönképen milyen államforma az, amelyik törvényes, és hogyan viselkedjenek, hogy ne vétkezzenek és büntetést ne mérjenek rájuk — mondom, amikor még királyunk volt, akkor a királynak a törvényhatósági bizottsághoz csak annyi köze volt, hogy amikor főpolgármestert választottak a városházán, ez ugy történt, hogy a király a kormány javaslatát, amely hármas javaslat volt, mint az ő javaslatát vitte az autonómia, a törvényhatósági bizottság elé és a törvényhatósági bizottság a három közül egyet megválasztott főpolgármesterré. Miután tudjuk azt, hogy a főpolgármester a városházán tulaj donképen a mindenkori kormány képviselője volt, ő volt kvázi az az ellenőrző szerv, amely a kormány helyett vigyázott arra, hogy ott ne történjék semmi rendellenes dolog, ezt valahogy még meg lehet érteni, mert más országokban is megvan az, hogy az első polgármestert, ha az autonómia választja is, az államfő hozzájárulásával helyezhetik csak hivatalába. Hogy azonban egyszerű törvényhatósági bizottsági tagokat miért kellene az államfőnek kineveznie, ezt sem a belügyminister ur, sem mások, akik a javaslat mellett a bizottságban lándzsát törtek, nem magyarázták meg, bár a bizottságban beszéltünk erről. Én erre nézve semmiféle más szükségességet felfedezni nem tudok, mint azt, hogy ezzel is korlátozzák az autonómiát. Anélkül, hogy valakinek az egyéniségét érinteném, kérdeznem kell: azok a személyek, akik kinevezés utján, az államfő hozzájárulásával kerülnek a törvényhatósági testületbe, lehetnek-e olyan független tekintélyek, akik a többi, választott bizottsági taggal szemben nagyobb súllyal bírjanak! Azt hiszem, hogy a helyzet épen ennek az ellenkezője. Ha én csak azon az utón juthatok be valamely testületbe, hogy engem az uralkodó személy, vagy uralkodó személyek arra az állásra kineveznek, akkor én egészen