Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-318
188 A nemzetgyűlés SIB. ülése 1924. évi október hó 14-ên, kedden. lesz szó, csődöt mond ez a szanálási kísérlet, hogy a bevételi hiány fedezésére a személyzet fizetéséből tartalékolhasson az operaház. Még csak egy számadatot akarok elmondani annak jellemzésére, hogy a minister ur matematikailag is mennyire helytelenül konstruálta meg az ügyet. A magánénekesek összes fizetése 350.000 aranykorona. Azt mondta a minister ur, az én magánértesüléseim szerint. ~ amit különben a lapok M.& hoztak már, de én később utánajártam a dolognak, — azt az utasitást adta az Operaház igazgatóságának, hogy 250.000 aranykoronát kell tartalékolnia az előrelátható deficit fedezésére, vagyis a 350.000 aranykorona személyzeti fizetésből 250.000 aranykoronát el kell vonnia. Hogyan lehetséges ez 1 Ezt a célt máskép elérni nem lehet, mint olyképen, hogy egyrészt redukálja a személyzetet, másrészt leszállítja a fizetéseket, harmadsorban pedig a szinház látogatottságának emelésére a fölemelt helyárakat leszállítja, amit nagyon helyesnek tartok, mert az Operaházba elsősorban annak a közönségnek kell bejutnia, amely nem vagyoni helyzeténél, hanem intelligenciájánál fogva arra nevelkedett, hogy zenei és kulturális műveltsége révén első felvevő közönsége legyen az Operaháznak. A drága helyárak az intelligens középosztályt ma már szinte teljesen kizárták a színházakból és az Operaházban fent a harmadik emeleten ülnek 1 igen kitűnő, kiváló nevelésű, nagy zenei tudású emberek. Hová jutunk, ha Magyarországon ma már az igazi kultúrát áhítozó ember az utolsó sorba szorul, és csak a pénz erejével élhet valaki emberi életet, amely emberi élet keretében esztétikailag is megszépítheti a maga napjait. Ezek voltak azok a súlyos kifogásaim, amelyek az Operaház válságával kapcsolatosan felmerültek. A minister urat tisztelettel arra kérem, hogy ha az Operaház szanálását végre akarja hajtani, ne kövessen el igazságtalanságokat a tagokkal szemben, ne dobja oda ezeket a szegény embereket, akik a rossz gazdasági konjunktúrának áldozatai, magának a válságnak. Ne tessék őket elbocsátani és felmondó levelet küldözgetni 1 nekik most, amikor már szerződést kötött velük, hiszen az államhatalom tekintélyét is aláássa, ha saját maga nem tartja be a saját szerződéseit és azokat semmiseknek tekinti. Hogyan fog akkor a magánjogi viszonyokban kialakulni a kérdési Lehetetlenség tehát, hogy a személyzetet most redukálja, lehetetlenség annál kevésbé, mert a zenekarnál, a csoportos személyzetnél nem végezheti el a redukciót, hiszen ezzel kollektiv szerződést is kötött. így tehát egészen másképen áll a kérdés, és ha az illetők perre viszik a dolgot, a pereknek egész tömege támad és egészen bizonyos, hogy a bi!róság előtt nem a m. kir. Operaháznak, nem a kultuszkormánynak lesz igaza, hanem az Operaház tagjainak. A t. kultuszkormánv nem teheti ki magát ilyen vereségnek. Tessék más módot keresni az Operaház szanálására, és mingyárt bátor vagyok rámutatni egy módra, amelyet talán nem fognak elfogadni, de amely néhány alkalommal bevált. (Horváth Zoltán: Halljuk! Talán ott is házszabályreviziót lehetne csinálni!) A kultuszkormánynak módja van arra, hogy jóindulatulag oly irányban befolyásolja a pénzügyminister urat, hogy a pénzügyi kormány a Pénzintézeti Központ révén juttasson segítséget az Operaháznak. Nem akarom a kérdést kihasználni, bár utalhatnék arra, hogy a pénzügyi kormány bizonyos alkalmi kurzusvállalatokat, amikor válságba jutottak, igen sietve kisegített. Nem akarok hivatkoznii a Tanítói Bankra, amelyet egészen helyesen szintén kisegített, mert egy csomó kisexisztenciának betett filléreit, koronáit mentette meg ezzel, és nem beszélek a Nemzeti Hitelintézetről sem, amelyet szintén szanált a Pénzügyi Központ, csupán az volt a pénzügyminister ur előfeltétele, hogy Ulain távozzék onnan. El is távozott. Nem akarok ezekre utalni, hanem arra utalok, hogy épen most, ennek az operai válságnak kapcsán, amint a mai lapok irják, a Városi Színház uj bérlője számára a Pénzintézeti Központ egymilliárd korona kamatmentes kölcsönt ad. (Halász Móric: Na, na!) Ha itt most a szomszédba nyúlok és egy városi intézmény, a Városi Szinház tájékán találok megoldási módot, akkor az anyaintézetnél miért ne lehetne ezt a megoldást érvényesiteni? Ezt a kérdést én már fölvetettem és nem találtam valami nagy megértésre akkor, amikor ezzel a kérdéssel Bud János pénzügyminister urnái próbáltam az Operaházon segiteni, bár el kell ifemernem, hogy Bud minister ur határozott érzékkel viseltetik e kérdés iránt, amit viszont Korányi pénzügyminister urnái nem fedeztem fel. EzT annyival inkább csodálom, mert Korányi pénzügyminister ur valamikor regényeket irt és fordított, ugy hogy kérdeznem kell, mikor volt nagyobb ellensége a kultúrának, most-e, amikor megtagadja a segítséget az Operaháznak, vagy akkor-e, amikor regényeket irt és fordított 1 ? (Derültség a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: Most is, mint pénzügyminister, regényeket ir!) Nagyon sajnálom, hogy ennyire előrehaladt az idő, pedig lett volna sok mondanivalóm, de nem kívánom mindezekkel untatni a t. Nemzetgyűlést. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Egyszerűen még csak azt akarom megjegyezni, hogy Magyarország nem süllyedhet a balkáni államok nívójára, mert hiszen Jugoszlávia, Románia és Cseh-Szlovákia kulturális téren olyan hallatlan erőteljesitményt végeznek, hogy azt irigykedve kell néznünk nekünk, akik állandóan kűlturfölényünket hangoztatjuk. A mi nagy államférfiunk, Apponyi Albert gróf Genfben a magyar kultúrfölény hangoztatásával akarta igen helyesen dokumentálni azt, hogy milyen rettentő igazságtalanságot követtek el velünk szemben. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Vájjon ha Apponyi Albert # gróf — aki a zeneművészetnek olyan rajongója, akiről nagyon jól tudjuk, hogy az Operaháznak egyik legfanatikusabb látogatója, aki Mihaloviesnak volt testi-lelki jó barátja — látja, hogy az Operaház itt az ebek harmincadjára kerül, mer-e majd beszélni kulturfölényről Genfben? Hogyan fogunk festeni kultúrfölény szempontjából, ha igy hagyjuk elsorvadni kulturális intézményeinket! Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy a kormány más téren ilyen meg ilyen takarékosságra van kényszerítve, azért hiábavaló minden. A realitások terén a takarékosságot, bármennyire kényelmetlen is az, vállalni kell, de szellemi és kulturális téren öngyilkosság az a takarékossági politika, amely szellemi csirákat fojt el. A napokban azt olvastam, hogy a kültuszminister ur dicsekedve mondta, hogy áttörtük a kultúra nyugati kinai falát, mert száz fiatal tudóst bocsátott ki különböző helyekre és most Bécsben, Berlinben, Parisban. Londonban ott vannak a mi fiatal tudósaink és végzik tudományos kutató munkájukat,
