Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-318

186 A nemzetgyűlés 318. ülése 1924. évi október hó 14-én, kedden. annakidején annak erejével tudjuk visszahódítani azt, ami egy időre elveszett. Sajnos, nem látom azt a kulturérzéket» amelyre olyan nagy szüksége volna a kormánynak. Amikor az Operaház válságát a lapok szellőztetik, olvasunk mindenféle szanálási kísérletről, de nem arról, amiről kellene, t. L, hogy a kormány keressen valahonnan fedezetet az Operaház deficitjére, de ne a szegény operaházi tagok fizetéséből, azoknak redukálásával, mert azok amugyis nagy áldozatokat hoznak és nem olyan nagy a fizetésük, amennyiből megélhetnének. Tessék a fedezetet valahonnan máshonnan előteremteni. Én emlékszem arra az időre, amikor a királyi Operaház királyi szubvenciót élvezett. Kérdem, nem volna-e nemes példaadás a kormányzói udvartartás részéről, ha az Operaház költségeihez nagyobb összeget adományozna és kérdem, vájjon a magyar arisztokraták és a gazdasági élet kitűnőségei részéről nem lenne-e előkelő gesztus, ha az Operaház fentartására a maguk anyagi javaiból bizonyos összegeket adományoznának. Sajnos, a legnagyobb közömbösség nyilatkozik meg ebben a tekintetben, holott ugy tudom, a magyar királyi kormányzat „kulturtételek" címén nagyon nagv összegeket fizet ki. Csak a ministerelnök ur költségvetésének bizalmas adatait kellene megnéznünk, hogy megtudjuk, mennyi megy el kulturcélokra, igy a vidéki újságok költségeinek fedezésére és más célokra. Nem tudom példánl,mi az értelme annak, hogy strohmannok járkálnak mostanában Bécsben, a kormány strohmannjai — legalább annak hirdetik magukat —, akik három bécsi lapot akarnak megvásárolni kormánypénzen. Ha erre van a magyar kormánynak pénze, miért nincs arra, hogy a magyar királyi Operaházat megmentse ? (Rakovszky Iván belügyminister: Biztosítom, hogy nincsen! Még arra sincs, hogy magyar lapot vegyünk meg!) Méltóztassék Prónay ministerelnökségi államtitkár úrtól megkérdezni, hogy megfelel-e ez az adat a valóságnak. (Mozgás a HzéísőbalodMon.) Az is helytelen, hogy az Operaház till van terhelve személyzettel, hogy például 64 magánénekese van, ami egészen hihetetlen és páratlan dolog. A párisi operának nincs 64 magánénekese. A budapesti Operának 13 karmestere van, a berlini Operának csak 3. Ilyen luxust mégsem lehet űzni, pláne a szanálás nehéz idejében. Most aztán ugy igyekezni segíteni a bajon, hogy azoknak a szerencsétlen művészembereknek, akikkel megkötötték a szerződést, azt semmisnek tekintve, egyszerien azt akarjak mondani, hogy kényszerhelyzetben vagyunk, vis major állt elő, Isten hírével menjetek és rossz cseléd módjára, máról-holnapra kidobni ezeket az Operaházból, azt mégsem lehet. Méltóztatott volna a kultuszkormánynak, illetőleg az Operaház igazgatóságának akkor, amikor a "jövő évi illetőleg ez évi szezon előkészítő munkálatai megindultak —- tehát ez év tavaszán —, megállapodni, hogy ezekkel és ezekkel szerződöm, ezekkel pedig nem szerződöm; méltóztatott volna már akkor redukálni a létszámot, azzal a megindokolással, hogy máskép nem tudok dolgozni s akkor rendjén lett Ápolna a dolog, mert akkor mindenki igyekezett volna elhelyezkedni. Ma azonban senki máshova nem szerződhetik már. Tény az, hogy bizonyos szerződések — immorális szerződések — köttettek, mert van ezeknek a szerződéseknek egy pontja, amelyet nem méltó, hogy beírjanak a kormány egy intézete által kötött szerződésbe és amely pont ugy szól, hogy a szerződés pedig a minister jóváhagyásától függ. A szerződést megkötik a szegény operaházi taggal, aki azt hiszi, hogy most már. birtokon belül van s a minister egy napon azt mondja: nem hagyom jóvá! Történik ez pedig akkor, amikor már benn var gyünk a szezonban, amikor az illető tag már, máshova nem mehet el. Ezt nem csinálhatja meg egy magánvállalat sem, még kevésbé csinálhatja meg az államtól szubvencionált és fentartoit intézet. A válsággal kapcsolatban hihetetlen és különös dolgokat lát az ember. A kultuszkormán;

3

' az állami intézetek ügyét nagyon melegen és nagy tisztelettel szokta mindig képviselni. A kultuszminister ur, aki tele van a kultúrának naery és mélységes átérzésével, hozzá nem nyúlható szentséges dolgoknak tekinti ezeket a kérdéseket. Én ez teljesen méltánylom. Nem mulaszthatom cl azonban annak megemlítését hogy pl. ezekben a nehéz időkben a kultuszkormány csinált egy kis kamaraszínházat. Ez ellen én nem' beszélhetek, mert én csak örvendek, ha a Nemzeti Színháznak egy ilyen fiókintézete van, ahol a fiatal tehetséges magyar irók elhelyezhetik darabjaikat, és amely a magyar irodalom fejlődését is lehetővé teszi. Ennek a színháznak a létesítése azonban indokolatlan, mert előkészítve nem volt, úgyhogy amikor megnyílt, kabarédarabokkal kellett megnyitni, és pedig az Andrássy-uti Színháznak és az Apolló Színháznak egy-egy darabjával. Természetes, hogy a színház nem volt látogatott, és ma sem az, mert célját nem tudja betölteni. Kérdezem tehát, hogy azért kellett egy másik színházat beszüntetni és 40 színházi tagot kenyértelenné tenni, hogy ez a szinház ide bevonulhasson. Ez nem szolgálja az igazi művészetet. Ezt a művészi programmját a kultuszkormánynak nem tudom méltányolni. Ezért nem volt érdemes megterhelni a büdzsét, különösen ma, az operaházi válság idején. Itt van egy másik kérdés: a Városi Színház kérdése. Az Operaházon most ugy akarnak segíteni, hogy a Városi Szinházat magánbérlőnek adják. (Fábián Béla: És mi lesz a szinház tagjaival?) Majd rátérek. Annakidején, amikor a Városi Színházra kurták a pályázatot, mi bent ültünk a városházán. A Városi Szinház bérletét Ábrányi Emil, az Opera ig*azgatója nyerte el. Mi történt erre? A belügyminister — nem Rakovszky, hanem Klebelsberg — megsemmisítette a közgyűlési határozatot és a Városi Színházra a bellügyminister megsemmisítő határozatával a kultuszkormány rátette a kezét. A Városi Színházba aztán vezetőnek — hogy a kecske is jólakjék és a káposzta is megmaradjon — megtették Ábrányi Emilt. Ábrányi Emil tehát kénytelen volt tehetségét és művészetét az állam szolgálatába állítani, holott az igazi jogi igazság az lett volna, hogy mint bérlő vonuljon be a Városi Színházba. így valahogy mégis rekom-» penzációt nyert. Ez az ur — aki igen kiváló művészi tehetség és az Operaházban bebizonyította, hogy az Operaháznak igen tehetséges és kitűnő igazgatója volt — két esztendeje dolgozik a Városi Színháznál. Egy napon, anélkül, hogy értesítették volna őt, mint a Városi Szinház igazgatóját, a Jraltuszkormány telegrammot küld Sebestyén Gézának és a szinház igazgatójának háta mögött megállapodást létesit vele a bérletre vonatkozólag. Engedelmet kérek, mellékes, hogy kitűnő embeí-e^ Sebestyén Géza, mint ahogy kitűnő ember és elsőrangú színházi szakember — de ilyet elkövetni a saját' igazgatójával szemben s az ő megkér-