Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-318
184 A nemzetgyűlés 318. ülése 1924. Elnök: A belügyminister ur kivan nyilatkozni. Rakovszky Iván belügy minister: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy Reisinger t. képviselőtársam napirendi indítva-, nyával néhány rövid szóval foglalkozzam. Elismerem, hogy mindazok a. témák* amelyeket a képviselő ur itt előhozott, végre is fontos közérdekű problémák; de igénytelen nézetem szerint a legfontosabb és legnagyobb közérdeket képező problémákkal sem lehet olyformán foglalkozni, hogy a nemzetgyűlés ötletszerűen és szeszélyből (Zaj és felkiáltások a szélsőbáloldalon; Csak a házszabály revíziónál lehet?) máról-holnapra változtassa programját, napról-napra más és (más témát akarjon napirendre tűzni. A parlamentarizmusnak megvannak bizonyos kifejlődött formái. Általános kérdésekkel a költségvetési és indemnitási viták folyamán szokás foglalkozni, egyéb fontos kérdéseket inditvány alakjában szokás a parlament elé terjeszteni, nagyon sürgős és aktuális kérdések, interpellációk és napirendi indítványok formájában kerülnek a parlament elé. Nagyon furcsa kép származnék azonban abból, lia ilyen szeszély és ötletszerű inditványok alapján napról-napra változtatná a nemzetgyűlés a programját. Azt hiszem, hogy Nemes Bertalan képviselőtársam sem azokra a témákra értette a komolytalan szót, amelyeket Reisinger képviselőtársam megemlített, ellenben arra a bizonyos programra, amelyet a nemzetgyűlés egyes tagjai ilyen ötletszerű inditványok felvetésével akarnak napirendre tűzni. Innen-oiman egy esztendeje, hogy a fővárosi törvényjavaslatot ebben a teremben benyújtottam. Én igenis fontosnak és sürgősnek tartom, hogy ezt a javaslatot, amely már egy eszetendővel ezelőtt is sürgős volt, végre tárgyaljuk le. Ezért arra kérem a Nemzetgyűlést, hogy fogadja el az elnök ur napirendi javaslatát. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: Herczegh Béla! Herczegh Béla: T. Nemzetgyűlés! Kétségkívül a kormány kötelessége, hogy a nemzetgyűlést foglalkoztassa és a nemzetgyűlés munkaprogrammját megállapitsa. Ezzel szemben elismerem, joga van minden képviselőtársamnak, hogy inditvánnyal álljon elő a napirendre vonatkozólag és én lojálisán elismerek eseteket, mikor a többségnek az ellenzéki oldalról jött ilyen inditványt is honorálnia kell. A kérdés most már az, vájjon az inditványozó képviselő ür indítványa olyan-e, amelyet a többségnek ezen az oldalon szintén honorálnia kell. Elismerem, hogy a magyarországi iparos munkásság munkanélkülisége tényleg súlyos. Hozzá kell tennem azonban azt, hogy ez — sajnos — világjelenség, amit épen néhány hónappal előbb Anglia ministerelnöke is elismert, kijelentvén azt, hogy Angliának most nagyobb harcot kell folytatnia a munkanélküliség ellen, mint aminő harcot kellett folytatnia a háborúban elenségei ellen. Amidőn ez igy van, amidőn ilyen súlyos, nagy problémával állunk szemben, igazat kell adnom az igen t belügyminister urnák abban, hogy ilyen súlyos és nagy problémákat ne vegyünk elő ötletszerűen. (Horváth Zoltán: Valahogy el kell kezdeni! Tessék elkezdeni!) T., képviselőtársaimnak módjukban van ezt a kérdést és az ezekhez hasonló súlyos kérdéseket a drágasági bizottságban előhozni, módjukban van ott javaslataikat megtenni s amennyiben » évi október hó lá-én, kedden. konkrét javaslataik volnának, meg vagyok győződve arról, hogy amennyiben csak módja van rá, a kormány azokat a javaslatokat honorálni fogja. Ezt a javaslatot én nem tartom komolytalannak, hanem a magyar közélet egy másik sajnos jelenségének tartom, olyan jelenségnek, amelyre már Széchenyi István is rámutatott, s amelyet a magyar élet egy szomorú jelenségének nyilvánított. Az irta volt annakidején, hogy Magyarországon mindenki épiteni akar. azonban mindenki azt akarja, hogy a táglát az általa lerakott, letett alapkőhöz illesszék ós mindenki azt akarja, hogy egy és ugyanazon épületen az ő metódusa és szándéka szerint építsenek. Legyen meg mindnyájunkban az akarat ezt a romokban heverő, szegény, szerencsétlen országot felépíteni, azonban ne mindannyian a magunk tervei szerint óhajtsuk azt felépíteni, hanem legyen végre is egy tervező, akinek tervei szerint fogunk a nagy munkához (Hebelt Ede: Engedjék haza az emigránsokat, azok segítenek építeni!), amely munkát, hiszem, végeredményében mindannyian teljesíteni akarjuk. (Helyeslés a jobboldalon.) Az elnök ur napirendi indítványát fogadom el! Elnök: Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést: méltóztatik-e napirendi javaslatomhoz hozzájárulni, szemben Reisinger Ferenc képviselő urnák azon indítványával, hogy a munkanélküliség kérdése és a novemberi lakbéremelésről szóló rendelet tűzessék ki napirendre. Ezt az inditványt magáévá tette Pakots képviselő ur is. Felteszem a kérdést: méltóztatik-e .elfogadni az elnöki indítványt, szemben Reisinger képviselő ur indítványával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az elnöki napirendi indítványt fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség! Konstatálom, hogy a Ház az elnöki napirendi indítványt fogadta el. Következik Pakots képviselő ur sürgős interpellációja. Pakots József: T. Nemzetgyűlés! Interpellációmat egy héttel ezelőtt jegyeztem be a Ház interpellációs könyvébe. Ezalatt az idő alatt az operaházi frontról izgalmas harctéri jelentések hangzottak el napról-napra. Szerettem volna, ha maga a t. kultuszminister ur is meghallgatta volna interpellációmat. Volt alkalmam vele ebben a kérdésben már beszélni, azonban a legutóbb e kérdésben történt tárgyalásom óta olyan momentumok merültek fel, amelyek még súlyosabbá teszik a helyzetet, amely az Operaház válságával kialakult Mégis abban a különös helyzetben vagyok, hogy bár nincs itt a kultuszminister ur, egy előzetes nyilatkozatával foglalkozhatom és ez a nyilatkozat egyúttal magának a válságnak egész lefolyását, lezajlását is visszatükrözteti. Az Operaház válságát egy úgynevezett költségvetési előirányzati kérdés idézte fel. T. i. még a múlt esztendő tavaszán a kultuszministerium gondoskodni kívánt arról, hogy az ősszel beálló színházi évadban az Operaház micsoda költségvetési keretek között tudja megoldani^ a maga nagy művészeti feladatát. Az összes állami színházak részére tehát a pénzügyminister úrral egyetértésben 1,150.000 aranykoronában állapította meg az állami hozzájárulást. Ebből az összegből, valamint az Operaház bevételi jövedelmeiből kellett volna fentartani az Operaházat és biztositani egy esztendő művészetének bizonyos kialakulását és eredményét. Egy Jó gazdasági konjunktúrára tervezte ezt a költségvetést a ministerium, illetőleg az
