Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-309

242 'A nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28-án, szombaton Vass József munkaügyi és népjóléti minister: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Az igen tisztelt interpelláló képviselő urnák erre a tárgyra vonatkozó fejtegetéseivel én magamat mindenben teljesen azonositom. (Altalános helyeslés. — Strausz István: Fel is tételeztük!) Azt hiszem, hogy a székesfőváros vezetőségében sem fog hiányozni az a Homonnay t. képviselőtársam beszédében sürgetett szociális megértés, amely szükséges lesz ahhoz, hogy ezt a nem szerencsés gondolatot illetékes helyen elejtsék. Amennyiben pedig mégis bizonyos anyagi megfontolások arra szoritanák a főváros illetékes vezetőségét, hogy kitartson eredeti terve mellett, én a magam részéről, főfelügyeleti jogomnál fogva mindenesetre mindent el fogok követni, hogy ez a kérdés más megoldást nyerjen. (Általános helyeslés.) Én nagyon szivesen elismerem a székesfővárosra^ vonatkozólag azt, hogy igen messzemenő mértékig veszi igénybe az egészségügy szolgálata a főváros teherbíró képességét; hiszen kórházaira, amelyek 6700 ágyat fogadnak magukba, igen nagy összegeket, milliárdokat fizet rá a székesfőváros. Viszont az a bizonyos oldalakról folyton felhangzó vád, hogy a székesfőváros nem kap ezen a címen elég támogatást a kormánytól, nem egészen állja meg a helyét azért, mert abból a megfontolásból ered, hogy a kormánynak volna kötelessége a székesfőváros kórházainak rezsi-költségeit is megfizetni az úgynevezett szegény és teljesen vagyontalan betegek ápolási dí.iaiból. Én a székesfőváros illetékes vezetőségének gyakran megmagyaráztam már, hogy ez nem lehet feladata a szegények úgynevezett ápolási díjának, a kórházak fentartási költsége a fentartót magát terheli. A székesfőváros a múltban, de a közelmúltban is, amint emiitettem, igen nagy áldozatokat hozott a közegészségügynek, és pedig az egész ország közegészségügyének ; hiszen az egész országból ide özönlik össze a beteganyag, és én már második esztendeje törekszem épen arra, hogy mentesítsem a székesfővárost attól a beteg-anyagtól, amelynek ide Budapestre való felözönlése nem indokolt. Ennek az elérésére megpróbáltam valóságos kórházgyürüt állítani a főváros körül, a nevezetesebb vidéki kórházak jobb felszerelésével és jobb karba helyezésével. Valamiképen látszik is már ennek az eredménye, mert hiszen a székesfőváros kórházai nem mutatnak többé olyan túlzsúfoltságot, mint aminőt mutattak néhány évvel ezelőtt, nevezetesen a hozzám hetenként érkező pontos kimutatás szerint, — a járványkórházat, amely hála Istennek, majdnem állandóan üres, nem számítva — átlag négy- és ötszáz körül van az állandóan üres kórházi ágyak száma. Ez tehát azt mutatja, hogy túlzsúfoltság jelenleg a székesfőváros területén levő kórházakban nincs. Az a forrás mégis, amelyből ez a nem szerencsés gondolat származik, — t. i. a Bakátstéri szülészeti és nőgyógyászati kórháznak szanatóriummá való átalakítása — anyagi megfon-^ tolásokból ered. Én azonban azt gondolom, hogy illetékes helyen, ceruzával és papirossal a kezükben, nagyon hamar be fogják látni, hogy azokkal a tömérdek, milliárdos kiadásokkal szemben, amelyeket a többi kórházakban az egészségügy kezelése kötelességszerüleg hárit a fővárosra, valamint a kormányra is, valóságosan csak néhány csepp volna a milliárdok tengerében az az anyagi haszon, amely ennek az intézménynek szanatóriummá A^aló átalakítása révén a székesfőváros terheit megkönnyitené. Én a székesfőváros vezetőségével magával személyesen ebben az ügyben a közelmúltban nem tárgyaltam ; magamhoz kérettem azonban a székesfőváros kormánybiztosát, Terstyánszky kormánybiztos urat és még a múltkori tanácsülés előtt megkértem őt arra, hogy a súrlódási felületeket kikerülni akarván, ő maga adja elő, ugy is mint a saját álláspontját, azt a gondolatot, hogy ez a nőgyógyászati és szülészeti kórház maradjon meg mostani rendeltetésének. A kormánybiztos ur nagyon melegen fel is karolta ezt a gondolatot, ennek ellenére azonban ilyenforma határozat hozatott, amellyel szemben azonban én már főhatósági jogomból kifolyólag állást foglaltam a fővároshoz intézett leiratomban. (Helyeslés balfelől.) Megvagyok győződve, hogy a székesfőváros vezetőségében ebben a kérdésben is meg fogjuk találni a kellő szociális megértést és a székesfőváros ujabb áldozatok árán is mindenesetre vissza fog térni eredeti álláspontjára, amelyet az igen t. képviselő ur igen helyesen jelemezett interpellációjában, amikor európai hirünek és rendkívül nagy szociális értékűnek jelezte ezt az intézményt jelen kereteiben és jelen működésében. Én mindenesetre nagyon szeretném, ha uj súrlódási felület teremtése helyett már az interpellációból és az interpellációra adott válaszból a székesfőváros illetékes körei megértenék azt, hogy a nemzetgyűlésnek és a kormánynak, de az egész nemzet közegészségügyének is, egyetemes kérése és sürgető óhaja az, (Ugy van ! Ugy van !) hogy ez a nem szerencsés koncepció teljesen ejtessék el. Tekintettel azonban arra, hogy e konkrét kérdésre teljesen konkrét választ nem tudok adni, mivel a székesfővárossal még nem tárgyaltam le véglegesen ezt a kérdést, kérem, ne méltóztassék ezt a válaszomat véglegesnek tekinteni. (Helyeslés.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a népjóléti minister urnák. Ki a következő interpelláló képviselő ur 1 Bodó János jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Nemzetgyűlés! Az a téma, amellyel foglalkozni kívánok, ugy kisért politikai és társadalmi életünkben, mint egy régi házban valami rossz szellem. A földbirtokrendezés problémája ez. Ha t. képviselőtársaim megfordulnak kerületükben, a panaszok egész légiójával találkoznak abban a tekintetben, hogy az eljárás lassú, a tárgyaló birák által félig-meddig elintézett ügyek pedig megakadnak az Országos Földbirtokrendező Bíróságnál részben azért, mert nehezen kerül az ügy eldöntésre, részben pedig azért, mert a bírói ítéletek rendszerint az eljárások pótlását rendelik el, az úgynevezett póteljárásokat. Innen a nemzetgyűlésből szeretném felhívni a biróság figyelmét, amely biróság szuverén és független voltát a legnagyobb tisztelettel elismerem, arra, hogy az ő magas bírói kiváltságos helyzetébői lélekben és emberi megértésben szálljon alá azokhoz a tömegekhez, amelyek már esztendők óta sóvárogva várják, hogy ezt a kérdést elintézzék. Az én álláspontom az, hogy akár jó, akár rossz ez a törvény — inkább rossz, mint jó — de törvény és elérkezett az ideje végrehajtásának. Az a módszer azonban, amellyel ezt a kérdést kezelik, azt a látszatot kelti — mondom, talán igaztalanul — hogy szándékossággal halasztják az ügyek elintézését és bizonyos egyéni érdekek is közrehathatnak — anélkül, hogy a magas biróság erről tudna — abban, hogy egyes helyeken ezek a kérdések közmegnyugvásra meg ne oldassanak. Hiszen egyetlen egy fellebbezés egész komplexus elintézését megakadályozhatja és mindig akadnak mellékes célzatú egyének, akik Isten tudja micsoda okokból és érdekekből igy akasztják meg az ítéletek meghozását. Hogy konkrét esetre térjek rá, bátorkodom felhívni a földmivelésügyi minister ur figyelmét arra, hogy Üllő községben, amely kerületemhez, tartozik, a múlt esztendő decemberében végződött