Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-302

A nemzetgyűlés 302. ülése 1924. évi június hó 18-án, szerdán. 3 verítékéből az adókat, hogy azokra az országnak nélkülözhetetlen szüksége van, ha erre nézve semmiféle bizonyíték sem előtte, sem pedig válasz­tott képviselőinek testülete előtt nincs ? Mi abban a felfogásban vagyunk, hogy ha az ország szaná­lásra szorul, ha az ország pénzügyeit renbe kell hozni, akkor ennek útja nem az eddigi mérhetet­len pazarló kiadások fentartása mellett idegen tőkének rövid időre való igénybevétele, mert hiszen azt a tőkét vissza is kell fizetni. (Ugy van ! Úgy van ! a baloldalon.) S ha két és félesztendeig biztosítjuk is belőle az állam háztartásának egyen­súlyát, a kiadásokat azonban az eddigi mértékben fentartjuk, akkor két és félesztendő múlva — ez minden józan eszű ember előtt világos — még sokkal súlyosabb helyzetben lesz az ország, mert a jelenlegi kiadások mellett még a kölcsön kamat­fizetése és törlesztése is terhelni fogja az országot ; és húsz évre beosztva igen tetemes összeget tesz ki ez a törlesztés és kamat. Mi tehát egyetlenegy útját és módját látjuk a magyar állam háztartása rendbehozatalának és természetesen — azt is hozzá kell tennünk — az általános pénzügyi és gazdasági helyzet megjavításának is : az állami kiadások tetemes redukcióját. (Ugy van! Ugy van a baloldalon.) Lehetetlenség, hogy ma sokkal több hivatal és hivatalnok legyen Magyarországon, mint volt békeidőben, amikor 63 vármegyét kormányoztak Budapestről, most pedig kormányoznak 14 vár­megyét. Azt látjuk, hogy a ministeriumok száma tetemesebb, a hivatalnokok száma sokkal nagyobb, mint volt békeidőben. Azt látjuk, hogy három vagy két és félesztendőre beosztva 15.000 állami alkalmazott elbocsátását tervezi a kormány. Ez a szám a közalkalmazottak 250—300.000-nyi száma mellett elenyésző csekélység. Ugyanakkor azon­ban, amikor a kormány még hozzá sem fogott ezeknek a tisztviselőknek elbocsátásához, a magas és legmagasabb tisztviselői állásokat rendszeresen gyarapítja, szaporítja. Szinte elképzelhetetlen dolog, hogy Magyarországon már annyi pénzügy­minister van, hogy szinte kongresszust tarthat­nának, testületté alakulhatnának, elnököt meg tisztikart választhatnának a maguk számára. Lehetetlen dolog, hogy népjóléti ministeriumot tartson fenn az ország, amikor a nép jólétének semmiféle ügye, semmiféle ága a kormány hatás­körébe nem tartozik. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Amikor a népjóléti minis­teriumnak tulaj donképen mindenféle érdemleges ügyköre teljesen megszűnt. A rokkantügyet ki­tették a pénzügyigazgatóságokhoz ; mindenkinek megállapították újra rokkantsági fokát és igényét, s ezeknek a megállapításoknak alapján a vidéki pénzügyigazgatóságok adminisztrálják a rokkan­tak járandóságának kifizetését. A népjóléti minis­teriumnak többé semmiféle gondja vagy köze a rokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátásához nincs. (Forster Elek : Hát a lakásügy ?) A lakásügy fokozatosan felszabadulásban van, de arra, hogy a lakásügy felett egy felsőbb fórum bíráskodjék, talán mégsem szükséges egy külön nagy apparátusu, nagy létszámú ministeriumnak fentartása. Valósággal gúny, hogy ma Magyar­országon egy ilyen népjóléti ministeriumot fen­tartanak ; valósággal gúny, hogy egy, ilyen feles­leges ministerium eltartásához a legszegényebb népnek is hozzá kell járulnia adófilléreivel. Ahelyett tehát, hogy kapna valamit az országtól a leg­szegényebb nép jóléte tekintetében, még saját áldozataival kell hozzájárulnia egy felesleges mi­nisterium eltartásához. (Zaj.) Hogy milyen a kormány felfogása és gondol­kodása a nép jóléte tekintetében, erre vonatko­zólag egy önvallomás fekszik előttünk épen a nagyon t. népjóléti minister ur ajkairól, aki, ami­kor azt mondották, hogy a magyar emberek nagy tömegei nem tudnak ma már megélni Magyar­országon, kijelentette, hogy aki nem tud megélni Magyarországon, az vándoroljon ki. (Mozgás a jobboldalon.) Borzalmas a kormánynak ez az ön­vallomása, de sokkal borzalmasabb, hogy épen a népjóléti minister ur ajkairól hangzik el ilyen kijelentés. (Kuna P. András : Más értelemben mondta ! — Meskó Zoltán : András irodát nyit ! — Zaj.) Eszembe jut, hogy a forradalom első időszakában is, amikor az ország sorsának inté­zése részben olyan emberek kezébe került, akik a magyar nemzetet, a magyar nép, a magyar tár­sadalom nemzeti érdekeivel kevesebbet törődtek, volt egy minister, aki ministeri programm gyanánt hirdette, hogy miután az intelligencia tekinteté­ben felesleges túlszaporulat van Magyarországon, félmillió intelligens embernek ki kell vándorolnia Magyarországról, mert itt megélhetése nincs. (Kuna P. András : Ez Vassról fel sem tételezhető !) Akkor sem helyeseltem az ilyen kormányzati program­mot, és most sem tudom helyeselni, sőt ellenkező­leg a legnagyobb mértékben el kell ítélnem. De nemcsak a népjóléti ministerium az, amelyre teljesen kimondhatjuk a felesi egesség Íté­letét, hanem nagyon sok más hivatal is van Magyar­országon, amelyek merőben feleslegesek, amelye­ket talán fenn lehetne tartani akkor, ha dúsgazdag állam volnánk, mint voltunk valaha, amelyekre azonban ma, ilyen kétségbeesett elszegényedés idejében az országnak semmiféle szüksége sincs. Nem akarom a kisebb hivatalokat kipécézní, nem akarom az udvarnagyi bíróságot felemlíteni, amely mindössze csak valami 40 millió koronájába kerül ma az államnak, de vannak rendkívül költ­séges nagy intézmények, amelyeknek redukálása igazán nemzeti érdek volna. Itt van pl., t. képviselő­társaim, maga a nemzetgyűlés. Már a múlt alka­lommal, a szanálási törvény kapcsán voltam bátor felhozni, hogy ahelyett, hogy a kormány apasz­taná az ország kiadásait az intézmények vissza­fejlesztésével, a szükséges létszámra való reduká­lásával, ellenkezőleg minden téren felduzzasztja a létszámot, minden téren a költségek tetemes növekedését idézi elő. A Tisza-féle választási tör­vény kerületi beosztása volt a legutolsó törvényes kerületi beosztása Magyarországnak. Ámbár hely­telen és igazságtalan volt, mert — nagyon jól tud­juk — politikai érdekekből és szempontok szerint készült, ugy hogy monstruózus, szalagszerü hosszú kerületeket alkottak, hogy a függetlenségi elemet elkeverjék a jobbérzésü munkapárti elemekkel, de mégis ez volt az utolsó törvényes kerületi be­osztása az országnak. Sem a nemzetgyűlés, sem pedig az előző országgyűlés uj kerületi beosztást nem alkotott Magyarországon ; az első nemzet­gyűlést is ennek a törvényes kerületi beosztásnak az alapján választották meg. Ha jól tudom, volt 188 nemzetgyűlési képviselő s ugyanannyi választó­kerület. Most mit csinált a kormány ? Ahelyett, hogy megtartotta volna ezt a kerületi beosztást, amely végtére is törvényen alapult, nemcsak arra vett jogot magának, hogy a nemzetgyűlés által szentesitett Friedrich-féle választójogot sutba dobja és helyette a választók számát apassza s a titkosságot eltörölje, hanem jogot formált magá­nak arra is, hogy ezt a törvényes kerületi beosztást, amely kétségbevonhatatlanul és vitathatatlanul törvényen alapult, amelyet épen ezért a Friedrich­kormány és az első nemzetgyűlés is elfogadott s amelynek érvényességét soha senki kétségbe nem vonta, rendeletileg megváltoztassa. (Meskó Zol­tán : Adjusztálta a kerületeket !) Nem akarok most annak az eljárásnak bírálatába bocsátkozni, hogy egy kormány az ország törvényes kerületi beosztását micsoda jogon bátorkodik rendeleti utón megváltoztatni. Csak azt kérdezem — mert 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom