Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

70 A nemzetgyűlés 304. ülése 1924. évi Junius hó 21-én, szombaton. jelentkezik a malomkoneentráció egyik tagja; közzéteszi az évi kimutatást, amelyben majdnem ötmilliárd egy évi tisztajövedelemről ad számot. Ha ehhez hozzávesszük a többi malmokat, a különböző üzérkedésre alakult társaságokat, amelyek mesterségesen megdrágították ebben az országiban az élelmiszereket és emellett a saját munkásaikat sem fizetik, akkor nyitva áll előttünk a kérdés és tisztában vagyunk azzal, hogy miért ez a sok gond és nyomorúság ebben az országban. T. Nemzetgyűlés! Ha a kormányzat azért van, hogy az országot kormányozza s az ország dolgozó lakosságának érdekeit védelmezze, akkor tisztelettel felvetem a kérdést: mit tett a magyar kormányzat ezen a téren? Vájjon igyekezett letörni a malomkoncentrációt? Vájjon igyekezett-e lehetetlenné tenni a siberek üzérkedését? Ha pedig igyekezett, miben nyilvánult meg az a ténykedése, amellyel az élelmiszeruzsorát, a fogyasztási cikkek uzsoráját egyáltalán letörni akarja? Ezen a téren semmi néven nevezendő ténykedést, semmi néven nevezendő látható munkát nem tapasztalunk. Az ország dolgozó lakossága, fizikai és szellemi munkássága lerongyolódott, A kisipar, a kiskereskedelem tönkrement, napról-napra zárják be a kisiparosok és kiskereskedők a műhelyüket és boltjukat, mert nem tudnak megküzdeni a súlyos adóteherrel, munkájuk nincs, élni pedig kell. Ilyen kormányzat mellett, ilyen körülmények között lehetetlenség egy országnak virágoznia, előrehaladnia. (Ugy van! a szélsőbaloldalon: — Pakots József: A kényszerkölcsön miatt végrehajtják és árverezik az embereket!) Tulaj donképen mit csinálnak hát? Csak épen, hogy adminisztrálják ezt az országot ? Azt hiszem, még sincs szükség oly államháztartásra, azért, hogy pusztán csak adminisztratív természetű munkát végezzünk, engedjük a vadvizet folyni ugy, ahogy akar, ahogy neki tetszik, amerre csak kivezető utat talál, hadd menjen, — hanem arra való a csákány, a kapa, a műszerek, hogy utat törjünk s hogy a vadvizet levezessük. Ez az állapot a társadalmi életben szintén vadvízhez hasonlítható, amely veszedelmesen, dönteni készül ezt az egész országot, annak közerkölcsiségét és közgazdaságát. A kormányzatnak szerintem mérnöki szerepet kellene betöltenie, a csákány és kapa szerepét kellene végeznie, utat kellene törnie, hogy levezesse a vadvizet, nehogy elöntse az országot. Ezt azonban nem láttuk és nem tapasztaltuk és mivel nem láttuk és nem tapasztaltuk, csak természetes dolog, hogy ezzel a kormányzattal szemben bizalommal nem lehetünk s ebből önként folyik, hogy neki az ország kormányzására, a bevételek és a kiadások eszközlésére a meghatalmazást továbbra nem adhatjuk meg. A korona állandóan romlik. Azt mondották, hogy ha a kölcsön meglesz és a szanálási törvényjavaslat törvényerőre emelkedik, amely alkalmat és jogot ad a kormánynak különböző adónemek bevezetésére, adók behajtására, mely a külföldi kölcsönnel szemben biztosítja a garanciát, akkor ennek velejárója lesz a magyar korona stabilizációja is; Sajnosán tapasztaljuk, hogy bizony koronánk most is esik, a külföldi pénznemek értéke viszont emelkedik, vagyis a pénz stabilizációja terén sem látjuk egyáltalán a konszolidációt, hanem a szanálásnak pont az ellenkezőjét értük el. Egy pár szőt a kuítuszministeri tárcára vonatkozólag is mondanom kell. (Pakots József: No, arról lehet beszélni!) Az iskoláztatás kérdésével behatóbban foglalkozni nem akarok, mert az nem az én feladatom, (Pakots József: Az egész szanálás antikulturális!) Kontármunkát végezni pedig nincs szándékomban. Még a múlt évben azonban, mielőtt az iskolai évad megkezdődött volna, épen erről az oldalról hangzott el egy interpelláció, melyben azt kérdezték a kultuszministertől, hogy hajlandó-e valamilyen formában intézkedést tenni az iránt, hogy a tankönyvek körül mutatkozó óriási uzsorát letörje, azt megakadályozza abból a célból, hogy a tanulnivágyó iskolába járó ifjúságot olcsó tankönyvekhez juttassa. Ha jól emlékszem, teljesen válasz nélkül maradt ez is, mint a legtöbb interpelláció; egyet azonban tudunk, azt, hogy mikor az iskolák kapui megnyíltak, a tankönyvek ára rohamosan, fokozatosan emelkedett, ugy hogy abban az időben már 14—20.000 koronát kellett kiadni egy közönséges kis tankönyvért. Ha figyelembe vesszük a fizikai és szellemi munkások gezdasági helyzetét, — erről igen sok szó hangzott el már itt a nemzetgyűlésen, — akkor nem nehéz megállapítani, hogy bizony a legtöbb szülő nem tudta megvenni a tankönyveket, hanem a gyermekek kölcsönkéregették azokat egymástól, aminek a következménye az, hogy sem az egyik, sem a másik gyerek nem tudta az anyagot megtanulni, mert hiszen nem is tudhatja az a« gyermek kellően bemagolni leckéjét, mikor megszakítják a tanulás lehetőségét azzal, hogy a könyvet visszakérik tőle. Arról is volt már szó itt, hogy az igazságtalanul és jogtalanul elbocsátott tanítók ügye nem nyert felülvizsgálást. Százával vannak kereset nélkül az elbocsátott és egyébként jó tanerők, akiknek ügyével senkisem törődik. (Szabó Imre: Ellenben csalogatják az embereket a tanítói pályára.) Igen, nevelni akarják és csalogatják a tanítói pályára, azonban nekik existentiát nem biztosítanak. Kiemelek itt egy markáns^ esetet, amely jellemző nálunk a kultúra fejlesztésére. P. o. méltóztatik talán emlékezni múlt évben egyszer panasz tárgyává tettem interpelláció alakjában, hogy egy iskolásfiút az utcán a rendőrség letartóztatott azért, mert céklaszinü zsebkendő volt a zsebébe tűzve. Mi történt? Bevitték a rendőrségre, ahol jegyzőkönyvet vettek fel. Eltekintve attól az izgalomtól, amellyel egyrészt a fiúra, másrészt a szülőkre nézve ez az eset járt, mert mondom, jegyzőkönyvet vettek fel, gyermekbiróság elé állították a fiút, mint aki kihágást követett el. A gyermekbiróság ezért arra ítélte a fiút, hogy az iskola igazgatóságával közölte a gyermek által elkövetett kihágást. Súlyos bitó körülmények vette a gyermekbiróság azt, hogy az emiitett fiu apja szocialista képviselő. Valószínű, hogy ha nem az lett volna, az ügyet egyszerűen ad acta tették volna, de hát súlyosbitó körülménynek vették ezt és tényleg el is küldöttek a jegyzőkönyvet az iskola igazgatóságához átirat kíséretében. Ezzel a ténnyel olyan fiút bélyegeztek meg, aki addig minden osztályát kiváló eredménnyel végezte, és különösen magaviseletből egyest kapott, ebben az évben azonban, amikor az iskola igazgatósága megkapta a rendőrségtől a kihágási jegyzőkönyvet, egyszerre hármast meg négyes osztályzatot kapott a magaviseletből. Itt beteges jelenséggel állunk szemben, amely egyik helyen ilyen formában, másik helyen más formában mutatkozik, de mindenesetre olyan jelenség, amelynek szerintem egy rendezett kulturállamban előfordulnia nem volna szabad. Annak a gyermeknek a jövőjét bélyegezték meg; az ilyen kérdést különösen azok a kurzustanárok, akiket beültettek az egyes iskolákba, kihasználják és rosszakaratulag kezelik, — mert hiszen egyébként lehetne az ügyet jóakarattal is kezelni, azonban, ha ilyen emberek kezébe kerül, akkor azután — teljes életére tönkretehetik a gyermeket. Ez tehát szerintem nem lehet célja a kultuszkormányzatnak; ezeket a vad fattyuhajtásokat ezen a téren is ki kell irtani. A dalkultura is a kultuszminister ur hatás-