Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

68 A nemzetgyűlés 304. ülése 1924. jóléti minister urakat arra, hogy a múlt évben elfogadott lakástörvényt és hiteltörvényt hajtsák végre. Akárhonnan teremtik is elő a pénzt, tessék az építkezési hitelt folyósítani, tessék az épít­kezéseket állami hitel igénybevételével megin­dítani. De van még másik dolog is. Magában a tör­vényben benne van, hogy az állami hitel az épít­kezésnél nemcsak Budapest székesfővárosra, hanem a környékre és a vidékre is kiterjesz­tendő. Hosszú ideig nem készült el ennek a tör­vénynek végrehajtási rendelete, hogy miért, nem tudom, nem tudhatom, csak megállapítom. Hosszú ideig nem tudták igénybevenni ezt a hitelt. Amikor pedig megjelent a végrehajtási rendelet, megdöbbenve olvastam benne például a 7. §-t, amely azt mondja, hogy a házhelyrendezési tevé­kenység kapcsán foganatosított házépítkezések nem illeszthetők be a lakásépítés keretei közé és ezekre az építkezésekre a jelen rendelet nem terjed ki. Ez azt jelenti, hogy ezek az építkezé­sek hitelben nem részesülhetnek. Méltóztatnak bölcsen tudni, hogy Magyarországon a háború után, habár nem is valami túlzott nagy mérték­ben, de házhelykiosztás mégis történt, ott, ahol. A házhelykiosztás természetesen azzal a célzattal történt, hogy a lakástalanokat lakáshoz juttassuk, hogy azok számára, akiknek nem volt földjük, kis területet juttassunk, amelyen a maguk számára kis fecskefészket, kunyhót épithessenek fel. Amikor azonban a fa, vas, üveg, mész, cement és más egyéb, ami az építkezéshez szükséges, oly rohamosan megdrágult, hiába adtunk ezek­nek a kistelektulajdonosoknak házhelyet, hogy lakást építsenek és akármennyire meg is van bennük a jószándék és az építési törekvés, kép­telenek ezt végrehajtani. Ha adtunk nekik kanalat, hogy enni tudjanak, illenék szerintem, hogy levest is adjunk nekik, amit a kanállal megehessenek. Most kanalat adtunk nekik, de levest nem, kaptak házhelyet, de nincs meg a lehetőségük és a módjuk arra, hogy a kapott házhelyre tényleg fel is épít­hessék. Amikor a háztörvény tervezetét tárgyaltuk, el sem tudtam képzelni, hogy az állam ezektől a kisemberektől megvonja a hitelt, már pedig sajnos, a helyzet így van, hogy ma is ott állnak a telkek a legtöbb helyen beépítetlenül. Ha pedig épi tettek is rá, nem házat épitettek, hanem tényleg csak kunyhót. Ott van egy nagy gödör, amelyből a vályogot az asszony és az ember kivetette, a vályogból Összetákoltak valami kis fészket, a tetejét beborították kátránypapirral vagy kuko­ricacsutkával és ebben laknak Magyarországon olyan dolgozó családok, amelyek, amióta csak észhez jutottak, állandóan hasznos, termelő munkát végeztek a magyar állam javára. Az ilyen állapot mellett sem lehet elsiklani, hiszen a törvény­hozásnak is, hogy ugy mondjam, majdnem állan­dóan napirenden lévő kérdése volt a lakásprobléma. Mi az oka annak, hogy az építkezés egyszerre megtorkollott? Talán elfogadta a kormányzat is azt a hamis elvet, amelyet a háziurak hangoztat­nak, hogy a lakáskérdést nem épitkezéssel lehet megoldani, hanem a lakásbérek felemelésével! A háziurak ugyanis ezt vitatják. Azt hiszem, nem kell vitába szállnom ezzel az érvvel, annyira komolytalan, mert azzal minden komoly ember tisztában van, hogy ha nincs lakás, akkor a szük­ségletet csak lakások építésével lehet kielégíteni. Teljes^ mértékben megakadt a magán építkezés és a középitkezés is. Mi ez? A szanálással velejáró dolog? Ezért szanáltunk és szanálunk? A szaná­lást nem igy képzeltük el, hanem ugy, hogy az országban a szanálással kapcsolatosan megindul a vérkeringés, a termelő munka, munkához jut az iparos, a munkás, megindul a kereskedelem és uj élet fog kifejlődni, fürge társadalmi és köz­ét'* június hó 21-én, szombaton. gazdasági élet. És íme, a szanálás legnagyobb meglepetésre valójában stagnálást idézett elő, még pedig oly szomorú stagnálást, amilyennel talán még egyetlen országban sem találkoztunk. Ma már szinte szállóigévé vált a dolgozó társadalmi rétegekben, hogy amikor az emberek a templomba mennek, nem azért könyörögnek, mint a múltban, hogy: add meg Uram a mindennapi kenyerün­ket, hanem azért fohászkodnak, hogy: Uram, Isten, ments meg már ettől a szanálástól, ami ebben az országban folyik? Annyira oldalba, mellbe szanál­tuk már ebben az országban a dolgozó társadalmi rétegeket, hogy nekik valóban mindent meg kell ragadniok, hogy megszabaduljanak a szanálástól. Teljesen reménytelen ebben az országban a munkásemberek és a kisiparosok helyzete. Ha az építkezési törvényt tökéletesen végrehajtják és liberálisan, demokratikusan kezelik, sőt bőví­tik és kiterjesztik a vidékre és a környékre is, ezzel azt hiszem, messzemenő lépést tettünk a gazdasági helyzet megjavítása terén, bár magam sem képzelem azt, hogy ezzel magát a kérdést megoldottuk volna. Azok a vállalatok is tele vannak keserűség­gel, amelyeket ez az épitkezési törvény kvázi kötelez arra, hogy alkalmazottaik bizonyos szá­zaléka számára lakásokat építsenek. Amikor hozzáfogtak az építkezés végrehajtásához, akkor kilátásba helyezték résziikre az építendő objek­tumhoz szükséges összeg 60%-át, de ezt igen nehezen tudják megkapni egyrészt, mert a pénz­intézeti központ csak 200% biztosíték ellenében folyósitja ezt a hitelt, másrészt az a panaszuk, hogy a Lakásépítési Állandó Bizottságnál nem szakemberek, hanem hivatalnokemberek vizsgál­ják felül a terveket és költségvetéseket, ami na­gyon megnehezíti azoknak az építkezéseknek végrehajtását is, amelyekre már folyósították az állami hitelt. Szükségesnek tartanám azt is, hogy a kor­mány gondoskodjék arról, hogy az építkezés cél­jára igénybe vett kölcsön visszafizetésének határ­idejét kitolják. A kölcsönnek a visszafizetési határideje ugyanis az épitkezési törvény értelmé­ben 20%-os kamattal együtt öt év. El sem lehet azonban képzelni, hogy ilyen célra felvett kölcsön ennyi idő alatt visszafizethető legyen. Tudjuk, hogy ina az építkezéseknél nem egypár miilóról, hanem nagyon sok millióról vagy milliárdokról van szó, és a mai bizonytalan pénzügyi és gazda­sági viszonyok között lehetetlenség, hogy messzebb­menő vállalkozásokba kezdjenek az emberek, ami­kor a törvény értelmében öt éven belül vissza kell fizetniök az igénybe vett kölcsönt. Legalább is tíz évre kellene meghosszabbítani ezt a vissza­fizetési határidőt. Fontos kérdés ugyancsak ezzel kapcsolatosan a telekértékadó bevezetése. Ezt nem győztem eleget hangoztatni minden felszólalásomban, amely az építkezés kérdéséről szólt, (Pakots József : Wolfíók eltörölték! — Szabó Imre: Majd vissza­hozzuk!) mert a lakáskérdés megoldásához hozzá­tartozik a telkek megadóztatása. Amint a közbe­szóló képviselő ur mondja, amikor a székes­fővárosban a Wolff-párt jutott uralomra, egyik első intézkedése az volt, hogy az a ddig életben­levő alacsony telekértékadót is eltörölte. Nem akarom bonckés alá venni azt a kérdést, hogy mi vezette erre, csak pár szóval jelzem, hogy ezzel a háziuraknak és telektulajdonosoknak akartak szívességet tenni, (Pakots József: Ugy van, fővárosi nemzeti ajándék!) hogy ezzel a maguk szekerébe fogják a háztelektulajdonosokat. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha a telkeket nem adóztatják meg, akkor évekig, évtizedekig hevernek használatlanul a város közepén hatalmas kiterjedésű telkek, ame-

Next

/
Oldalképek
Tartalom